Film

Pakolj helyettem

Szilágyi Zsófia: Január 2.

Kritika

Mintha szándékosan zárná magát kalodába Szilágyi Zsófia a filmjei szerkezetével, legalábbis az első két rendezése ezt sugallja.

Az Egy nap és a Január 2. is szó szerint egyetlen napot ölel fel: ami más alkotó kezében modoros filmsulis megoldás maradna, azt Szilágyi élővé és kicsinységében és szűkszavúságában is erőssé teszi. A formai és narratív korlátok persze a finanszírozási háttér folyományai is, hiszen a rendező a Velencei Biennálé inkubátorprogramjából, a College Cinemától kapott támogatást a film elkészítéséhez, mely programban az anyagi támogatás szerény, az elvárt munkatempó viszont gyors. Bár a Január 2. hatásában elmarad az Egy naptól (amaz hajszolt és intenzív, emez monoton és elfojtott), hibáival együtt is nyomot hagy a nézőben.

Ha az Egy nap egy családanya lassú szétesését (és talán a válás melletti fokozatos elköteleződését) dokumentálja, akkor a Január 2. (szimbolikus címével is) már kész helyzet elé állít minket. A kiábrándulás megtörtént, Klára (Konrád Zsuzsanna) és férje, Áron már a szétköltözés mellett döntöttek. A lehangoló másnapon barátnője, Ági (Jóvári Csenge) segít neki az új albérletbe költözésben. Összesen hét kört tesznek meg együtt, miközben különböző rokonok és barátok csapódnak melléjük segíteni, de csak a két nő csinálja végig az egész procedúrát. Egy szabályos hollywoodi road movie-ban nagy veszekedéseket, ölelkezéseket és lélektől lélekig hatoló beszélgetéséket kapnánk, de Szilágyi filmje ennél szorongóbb és több elfojtással dolgozik. Klára és Ági is – minden kapkodás és frusztrált pakolászás ellenére is – meglepően passzívnak tűnnek. Sem szeretteikkel, rokonaikkal és egymással sem beszélnek nyíltan; félszavakból, elharapott vallomásokból kell visszafejtenünk, hogy mi játszódik belül. Úgy tűnik, mindketten benne ragadtak a maguk megszokott, langymeleg mocsarában: Klára csak látszólag szabadul ki egy félresikerült házasságból (amelynek hátteréről nem sokat tudunk meg), máris fejest ugrik egy új kapcsolatba a ragaszkodó, de irritáló Károllyal (akinek van aranykeretes szemüvege és Thomas Mannra épülő kulturális tőkéje, de Klárát még az evése is idegesíti). Klára küzd a zárakkal – az újba sem tud belépni, a régit sem tudja otthagyni – és ragaszkodik millió felesleges, szentimentális cókmókjához (ezzel Ági rozoga kis Peugeot-ját terheli); mindenki döntse el, mennyire szájbarágós mindez. Ági közben valamin összeveszett a saját barátjával, és hiába mondja ki (majdnem) önmagának is, hogy már undorodik a férfitól, mégis békülni igyekszik vele. Épp ezeknek a helyzeteknek a feloldatlansága marad olyan nyugtalanítóan a nézővel a film vége után is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.