Film

Pakolj helyettem

Szilágyi Zsófia: Január 2.

Kritika

Mintha szándékosan zárná magát kalodába Szilágyi Zsófia a filmjei szerkezetével, legalábbis az első két rendezése ezt sugallja.

Az Egy nap és a Január 2. is szó szerint egyetlen napot ölel fel: ami más alkotó kezében modoros filmsulis megoldás maradna, azt Szilágyi élővé és kicsinységében és szűkszavúságában is erőssé teszi. A formai és narratív korlátok persze a finanszírozási háttér folyományai is, hiszen a rendező a Velencei Biennálé inkubátorprogramjából, a College Cinemától kapott támogatást a film elkészítéséhez, mely programban az anyagi támogatás szerény, az elvárt munkatempó viszont gyors. Bár a Január 2. hatásában elmarad az Egy naptól (amaz hajszolt és intenzív, emez monoton és elfojtott), hibáival együtt is nyomot hagy a nézőben.

Ha az Egy nap egy családanya lassú szétesését (és talán a válás melletti fokozatos elköteleződését) dokumentálja, akkor a Január 2. (szimbolikus címével is) már kész helyzet elé állít minket. A kiábrándulás megtörtént, Klára (Konrád Zsuzsanna) és férje, Áron már a szétköltözés mellett döntöttek. A lehangoló másnapon barátnője, Ági (Jóvári Csenge) segít neki az új albérletbe költözésben. Összesen hét kört tesznek meg együtt, miközben különböző rokonok és barátok csapódnak melléjük segíteni, de csak a két nő csinálja végig az egész procedúrát. Egy szabályos hollywoodi road movie-ban nagy veszekedéseket, ölelkezéseket és lélektől lélekig hatoló beszélgetéséket kapnánk, de Szilágyi filmje ennél szorongóbb és több elfojtással dolgozik. Klára és Ági is – minden kapkodás és frusztrált pakolászás ellenére is – meglepően passzívnak tűnnek. Sem szeretteikkel, rokonaikkal és egymással sem beszélnek nyíltan; félszavakból, elharapott vallomásokból kell visszafejtenünk, hogy mi játszódik belül. Úgy tűnik, mindketten benne ragadtak a maguk megszokott, langymeleg mocsarában: Klára csak látszólag szabadul ki egy félresikerült házasságból (amelynek hátteréről nem sokat tudunk meg), máris fejest ugrik egy új kapcsolatba a ragaszkodó, de irritáló Károllyal (akinek van aranykeretes szemüvege és Thomas Mannra épülő kulturális tőkéje, de Klárát még az evése is idegesíti). Klára küzd a zárakkal – az újba sem tud belépni, a régit sem tudja otthagyni – és ragaszkodik millió felesleges, szentimentális cókmókjához (ezzel Ági rozoga kis Peugeot-ját terheli); mindenki döntse el, mennyire szájbarágós mindez. Ági közben valamin összeveszett a saját barátjával, és hiába mondja ki (majdnem) önmagának is, hogy már undorodik a férfitól, mégis békülni igyekszik vele. Épp ezeknek a helyzeteknek a feloldatlansága marad olyan nyugtalanítóan a nézővel a film vége után is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.