Színház

Párhuzamos valóságban

Sziget

Kritika

Egy szóval sem említette senki az ukrajnai háborút: mintha az elménk ellenállna a párhuzamok (hangos) végiggondolásának. A valóság árnya így is nyomasztóan telepedett rá a Káva legújabb, felnőtteknek szánt komplex színházi nevelési előadására.

A Káva előadásai elsősorban a gyerekeket és a középiskolásokat célozzák meg. Felnőtt előadásaik, mint azt egy korábbi cikkünkhöz készült beszélgetésben Takács Gábor, a társulat vezetője elmondta (lásd: Házhoz szállítás, Magyar Narancs, 2021. december 15.), nem rentábilisak, nehéz rájuk közönséget toborozni, mert a felnőttek kevésbé nyitottak a problémaközpontú, pláne a nézők bevonásával járó előadásokra. A társulat időről időre ennek ellenére is próbálkozik.

A Sziget egy izlandi írónő, Sigríður Hagalín Björnsdóttir regényén alapszik, egy nyugtalanító disztópián, amely vizsgálja, mi megy végbe egy társadalomban, ha az elszigetelődik. A történet szerint Izland egyszer csak minden kapcsolatot elveszít a külvilággal, ami a kommunikációs problémákon felül azzal is jár, hogy a boltok polcairól szép lassan elfogy a kávé, a bor, a narancs – vagyis minden, amit a szigetország nem tud megtermelni vagy előállítani. Kitör a káosz, s a hatalom csak a demokrácia leépítésével, sőt a fasizálódással tud „segíteni”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.