A Káva Kulturális Műhely múltja és jelene

Házhoz szállítás

Színház

A 25. évadát kezdte meg szeptemberben a Káva társulata. Az eltelt idő alatt egyvalami biztosan nem változott: mindig az elgondolkodó, hozzászóló, vitatkozó és alkotó néző állt a középpontban.

Előadásaikat iskolákban, óvodákban vagy a saját helyükön, a MU Színház stúdiójában játsszák egy osztály vagy csoport előtt. A produkció lényege, hogy színházi, általában előre megírt jeleneteket úgynevezett feldolgozó részek szakítanak félbe vagy zárnak le. Ezek formája sokféle lehet: csoportos beszélgetés, ötletelés vagy akár egy művészeti alkotás létrehozása színész-drámatanár segítségével.

 

Tanulva tanítanak

A Titkos ajtóban például az előadás végén a gyerekek egy performanszt rendeznek, amely a történtekből kiindulva a kamaszkori szülő-gyermek viszonyra reflektál. A Fényeskedjék neki végén pedig egy installációt állítanak fel az előadáson használt tárgyakból a darabbéli halott apa emlékére. Az előadásokra azok az iskolák csapnak le, amelyek egyetértenek a Káva hitvallásával. „Mi is tanítunk, persze másképpen, mint ahogy az az iskolai keretek között megszokott – fogalmaz Takács Gábor, a Káva vezetője –, mondjuk úgy, hogy együtt tanulunk a saját emberségünkről, emberi mivoltunkról. Az előadásnak illeszkednie kell az adott intézmény pedagógiai koncepciójába, ami nem könnyű, hiszen általában pont az ellenkező irányba megy az oktatásirányítás azzal, amit mi képviselünk; teljesen leszűkült a terepe az önállóságnak, a többszempontúságnak, a kreativitásnak és a kérdezésnek.” Takács hiányosságként utal arra is, hogy „ahogy általában a színház, úgy a hazai színházi nevelés is a fehér felső középosztálynak játszik: döntő többségben gimnáziumok találnak meg minket. Szerintem többet és tudatosabban kellene törődnünk azokkal a gyerekkel, akiknek a lehetőségeik korlátozottabbak.”

Ahhoz, hogy a gyerekek megnyilvánuljanak, a társulatnak egyszerre kell provokálnia és egyfajta biztonságot nyújtania. Utóbbihoz elengedhetetlen a hierarchiamentes, partneri és elfogadó viszony megteremtése, olyan közegé, amelyben a diákok elhiszik, hogy egy problémára adott válaszok nem minősíthetők egyértelműen jónak vagy rossznak. A művészet és hatalom viszonyát tárgyaló Labirintus című előadásban a színész-drámatanárok csak a helyzetet kínálják tálcán, a válaszokat nem, sőt sokszor az ördög ügy­védjeként kérdeznek. Még annyi játékosság is belefér, hogy az egyik csoport egy akciófilmbe illő jelenetet mutasson be, amelyben elrabolják (és állítólag „jó útra térítik” majd) a hatalom emberét. (Előtte persze a színész-drámatanárral megbeszélik egy ilyen tett lehetséges következményeit.) A Titkos ajtóban pedig az anya és az apa (két felnőtt!) magától értetődő természetességgel fordul tanácsért a gyerekekhez épp a saját lányukkal kapcsolatos nehézségeikkel.

 
Titkos ajtó. Fotó: Csoszó Gabriella

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.

„Nem haboznak, ha civileket kell gyilkolni” – egy iráni ellenzéki az iszlamista rezsimről

„Azokat a tiltakozókat, akik lőtt sebekkel vagy verés nyomaival kórházba mennek, gyakran azonosítják, őrizetbe veszik, majd megölik. Előfordult, hogy sebesült tüntetőket közvetlenül a lélegeztetőgépről raboltak el. Egy héttel később a szülőknek szóltak, hogy mehetnek a holttestekért” – mondja interjúalanyunk az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásairól.