A Káva Kulturális Műhely múltja és jelene

Házhoz szállítás

Színház

A 25. évadát kezdte meg szeptemberben a Káva társulata. Az eltelt idő alatt egyvalami biztosan nem változott: mindig az elgondolkodó, hozzászóló, vitatkozó és alkotó néző állt a középpontban.

Előadásaikat iskolákban, óvodákban vagy a saját helyükön, a MU Színház stúdiójában játsszák egy osztály vagy csoport előtt. A produkció lényege, hogy színházi, általában előre megírt jeleneteket úgynevezett feldolgozó részek szakítanak félbe vagy zárnak le. Ezek formája sokféle lehet: csoportos beszélgetés, ötletelés vagy akár egy művészeti alkotás létrehozása színész-drámatanár segítségével.

 

Tanulva tanítanak

A Titkos ajtóban például az előadás végén a gyerekek egy performanszt rendeznek, amely a történtekből kiindulva a kamaszkori szülő-gyermek viszonyra reflektál. A Fényeskedjék neki végén pedig egy installációt állítanak fel az előadáson használt tárgyakból a darabbéli halott apa emlékére. Az előadásokra azok az iskolák csapnak le, amelyek egyetértenek a Káva hitvallásával. „Mi is tanítunk, persze másképpen, mint ahogy az az iskolai keretek között megszokott – fogalmaz Takács Gábor, a Káva vezetője –, mondjuk úgy, hogy együtt tanulunk a saját emberségünkről, emberi mivoltunkról. Az előadásnak illeszkednie kell az adott intézmény pedagógiai koncepciójába, ami nem könnyű, hiszen általában pont az ellenkező irányba megy az oktatásirányítás azzal, amit mi képviselünk; teljesen leszűkült a terepe az önállóságnak, a többszempontúságnak, a kreativitásnak és a kérdezésnek.” Takács hiányosságként utal arra is, hogy „ahogy általában a színház, úgy a hazai színházi nevelés is a fehér felső középosztálynak játszik: döntő többségben gimnáziumok találnak meg minket. Szerintem többet és tudatosabban kellene törődnünk azokkal a gyerekkel, akiknek a lehetőségeik korlátozottabbak.”

Ahhoz, hogy a gyerekek megnyilvánuljanak, a társulatnak egyszerre kell provokálnia és egyfajta biztonságot nyújtania. Utóbbihoz elengedhetetlen a hierarchiamentes, partneri és elfogadó viszony megteremtése, olyan közegé, amelyben a diákok elhiszik, hogy egy problémára adott válaszok nem minősíthetők egyértelműen jónak vagy rossznak. A művészet és hatalom viszonyát tárgyaló Labirintus című előadásban a színész-drámatanárok csak a helyzetet kínálják tálcán, a válaszokat nem, sőt sokszor az ördög ügy­védjeként kérdeznek. Még annyi játékosság is belefér, hogy az egyik csoport egy akciófilmbe illő jelenetet mutasson be, amelyben elrabolják (és állítólag „jó útra térítik” majd) a hatalom emberét. (Előtte persze a színész-drámatanárral megbeszélik egy ilyen tett lehetséges következményeit.) A Titkos ajtóban pedig az anya és az apa (két felnőtt!) magától értetődő természetességgel fordul tanácsért a gyerekekhez épp a saját lányukkal kapcsolatos nehézségeikkel.

 
Titkos ajtó. Fotó: Csoszó Gabriella

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.