A Káva Kulturális Műhely múltja és jelene

Házhoz szállítás

Színház

A 25. évadát kezdte meg szeptemberben a Káva társulata. Az eltelt idő alatt egyvalami biztosan nem változott: mindig az elgondolkodó, hozzászóló, vitatkozó és alkotó néző állt a középpontban.

Előadásaikat iskolákban, óvodákban vagy a saját helyükön, a MU Színház stúdiójában játsszák egy osztály vagy csoport előtt. A produkció lényege, hogy színházi, általában előre megírt jeleneteket úgynevezett feldolgozó részek szakítanak félbe vagy zárnak le. Ezek formája sokféle lehet: csoportos beszélgetés, ötletelés vagy akár egy művészeti alkotás létrehozása színész-drámatanár segítségével.

 

Tanulva tanítanak

A Titkos ajtóban például az előadás végén a gyerekek egy performanszt rendeznek, amely a történtekből kiindulva a kamaszkori szülő-gyermek viszonyra reflektál. A Fényeskedjék neki végén pedig egy installációt állítanak fel az előadáson használt tárgyakból a darabbéli halott apa emlékére. Az előadásokra azok az iskolák csapnak le, amelyek egyetértenek a Káva hitvallásával. „Mi is tanítunk, persze másképpen, mint ahogy az az iskolai keretek között megszokott – fogalmaz Takács Gábor, a Káva vezetője –, mondjuk úgy, hogy együtt tanulunk a saját emberségünkről, emberi mivoltunkról. Az előadásnak illeszkednie kell az adott intézmény pedagógiai koncepciójába, ami nem könnyű, hiszen általában pont az ellenkező irányba megy az oktatásirányítás azzal, amit mi képviselünk; teljesen leszűkült a terepe az önállóságnak, a többszempontúságnak, a kreativitásnak és a kérdezésnek.” Takács hiányosságként utal arra is, hogy „ahogy általában a színház, úgy a hazai színházi nevelés is a fehér felső középosztálynak játszik: döntő többségben gimnáziumok találnak meg minket. Szerintem többet és tudatosabban kellene törődnünk azokkal a gyerekkel, akiknek a lehetőségeik korlátozottabbak.”

Ahhoz, hogy a gyerekek megnyilvánuljanak, a társulatnak egyszerre kell provokálnia és egyfajta biztonságot nyújtania. Utóbbihoz elengedhetetlen a hierarchiamentes, partneri és elfogadó viszony megteremtése, olyan közegé, amelyben a diákok elhiszik, hogy egy problémára adott válaszok nem minősíthetők egyértelműen jónak vagy rossznak. A művészet és hatalom viszonyát tárgyaló Labirintus című előadásban a színész-drámatanárok csak a helyzetet kínálják tálcán, a válaszokat nem, sőt sokszor az ördög ügy­védjeként kérdeznek. Még annyi játékosság is belefér, hogy az egyik csoport egy akciófilmbe illő jelenetet mutasson be, amelyben elrabolják (és állítólag „jó útra térítik” majd) a hatalom emberét. (Előtte persze a színész-drámatanárral megbeszélik egy ilyen tett lehetséges következményeit.) A Titkos ajtóban pedig az anya és az apa (két felnőtt!) magától értetődő természetességgel fordul tanácsért a gyerekekhez épp a saját lányukkal kapcsolatos nehézségeikkel.

 
Titkos ajtó. Fotó: Csoszó Gabriella

 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.