Koncert

Perpatvar mobile

A Budapesti Fesztiválzenekar Brahms-estje

Kritika

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

A romantika korának derekán, amikor a vonóshangszerek még jóval kisebb amplitú­dóra voltak képesek, sok zeneszerző idegenkedett a csellóverseny műfajától. Elég csak Dvořákra gondolni, aki sokáig húzódozott, hogy concertót írjon erre a „dörmögő hangú” instrumentumra, amely úgysem tudja túl­harsogni a méretes szimfonikus zenekart. Ugyanígy vélekedett Brahms, akit végül épp Dvořák h-moll csellóversenye győzött meg az ellenkezőjéről. A hegedűre és csellóra írt versenyművel pedig az a baj, hogy a zenekar mély fekvésben az egyiket, a magas lágéban a másikat nyomja el, így leginkább akkor szólalhat meg teljes pompájában, amikor a szólisták hallgatnak. Legyünk hát megértők a szerzővel, ha a Kettősversenyt közepesnek, unalmasnak vagy monotonnak érezzük! Az első tételben különösen feltűnő a szerkezeti egyhangúság, az igazán klassz dallamok hiánya. (Erről a Brahms-darabról egyébként Clara Schumann sem volt jó véleménnyel, és más korabeli kritikák is leszólták. De – ha már nagy mesterek kéretlen bírálásába merültünk – hasonló fogyatékosságai vannak Beethoven Hármasversenyének is.)

Azt azért így sem szeretném eltitkolni, hogy miközben a harmincöt éves német hegedűművész, Veronika Eberle erős, határozott, ezüstös hangot villantott biztos intonációval, addig Steven Isserlis meglehetősen fakó és halk csellóját egyedül a megszólaltatója ösztönös muzikalitása tudta feldobni. Mert a nagyra becsült brit szólista kétségkívül nüanszolt, érzékeny és könnyed virtuóz játékra képes, intellektuális felvértezettsége és humánus megközelítése is látszik, tanárként és „népokítóként” is van miért elismerni. De vajon bélhúrokat szerelt az 1726-ban készült Stradivari csellóra, vagy a karsúlya gyengült meg? Rá­adásként Ravel Duójának élénk tétele hangzott el, kisebb gikszerrel: lecsúszott a cselló húrja. Ajándék ló foga, senki se bánta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.