Koncert

Perpatvar mobile

A Budapesti Fesztiválzenekar Brahms-estje

Kritika

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

A romantika korának derekán, amikor a vonóshangszerek még jóval kisebb amplitú­dóra voltak képesek, sok zeneszerző idegenkedett a csellóverseny műfajától. Elég csak Dvořákra gondolni, aki sokáig húzódozott, hogy concertót írjon erre a „dörmögő hangú” instrumentumra, amely úgysem tudja túl­harsogni a méretes szimfonikus zenekart. Ugyanígy vélekedett Brahms, akit végül épp Dvořák h-moll csellóversenye győzött meg az ellenkezőjéről. A hegedűre és csellóra írt versenyművel pedig az a baj, hogy a zenekar mély fekvésben az egyiket, a magas lágéban a másikat nyomja el, így leginkább akkor szólalhat meg teljes pompájában, amikor a szólisták hallgatnak. Legyünk hát megértők a szerzővel, ha a Kettősversenyt közepesnek, unalmasnak vagy monotonnak érezzük! Az első tételben különösen feltűnő a szerkezeti egyhangúság, az igazán klassz dallamok hiánya. (Erről a Brahms-darabról egyébként Clara Schumann sem volt jó véleménnyel, és más korabeli kritikák is leszólták. De – ha már nagy mesterek kéretlen bírálásába merültünk – hasonló fogyatékosságai vannak Beethoven Hármasversenyének is.)

Azt azért így sem szeretném eltitkolni, hogy miközben a harmincöt éves német hegedűművész, Veronika Eberle erős, határozott, ezüstös hangot villantott biztos intonációval, addig Steven Isserlis meglehetősen fakó és halk csellóját egyedül a megszólaltatója ösztönös muzikalitása tudta feldobni. Mert a nagyra becsült brit szólista kétségkívül nüanszolt, érzékeny és könnyed virtuóz játékra képes, intellektuális felvértezettsége és humánus megközelítése is látszik, tanárként és „népokítóként” is van miért elismerni. De vajon bélhúrokat szerelt az 1726-ban készült Stradivari csellóra, vagy a karsúlya gyengült meg? Rá­adásként Ravel Duójának élénk tétele hangzott el, kisebb gikszerrel: lecsúszott a cselló húrja. Ajándék ló foga, senki se bánta.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.