Koncert

Perpatvar mobile

A Budapesti Fesztiválzenekar Brahms-estje

Kritika

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

A romantika korának derekán, amikor a vonóshangszerek még jóval kisebb amplitú­dóra voltak képesek, sok zeneszerző idegenkedett a csellóverseny műfajától. Elég csak Dvořákra gondolni, aki sokáig húzódozott, hogy concertót írjon erre a „dörmögő hangú” instrumentumra, amely úgysem tudja túl­harsogni a méretes szimfonikus zenekart. Ugyanígy vélekedett Brahms, akit végül épp Dvořák h-moll csellóversenye győzött meg az ellenkezőjéről. A hegedűre és csellóra írt versenyművel pedig az a baj, hogy a zenekar mély fekvésben az egyiket, a magas lágéban a másikat nyomja el, így leginkább akkor szólalhat meg teljes pompájában, amikor a szólisták hallgatnak. Legyünk hát megértők a szerzővel, ha a Kettősversenyt közepesnek, unalmasnak vagy monotonnak érezzük! Az első tételben különösen feltűnő a szerkezeti egyhangúság, az igazán klassz dallamok hiánya. (Erről a Brahms-darabról egyébként Clara Schumann sem volt jó véleménnyel, és más korabeli kritikák is leszólták. De – ha már nagy mesterek kéretlen bírálásába merültünk – hasonló fogyatékosságai vannak Beethoven Hármasversenyének is.)

Azt azért így sem szeretném eltitkolni, hogy miközben a harmincöt éves német hegedűművész, Veronika Eberle erős, határozott, ezüstös hangot villantott biztos intonációval, addig Steven Isserlis meglehetősen fakó és halk csellóját egyedül a megszólaltatója ösztönös muzikalitása tudta feldobni. Mert a nagyra becsült brit szólista kétségkívül nüanszolt, érzékeny és könnyed virtuóz játékra képes, intellektuális felvértezettsége és humánus megközelítése is látszik, tanárként és „népokítóként” is van miért elismerni. De vajon bélhúrokat szerelt az 1726-ban készült Stradivari csellóra, vagy a karsúlya gyengült meg? Rá­adásként Ravel Duójának élénk tétele hangzott el, kisebb gikszerrel: lecsúszott a cselló húrja. Ajándék ló foga, senki se bánta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.