Színház

Pozitív, negatív

Háy János: Elem

  • Sándor Panka
  • 2021. július 7.

Kritika

A novelláiból szokta írni a színpadi műveit Háy János, elmondása szerint azért, mert nem tud redukálni. Ez alkalommal is az azonos című novellája volt a darab kiindulópontja, de beleszövődött a darabba a Ne haragudj, véletlen volt című könyvének világa is, amelyet a felesége korai elvesztése ihletett.

Az Elem tekinthető a Nehéz és A halottember után egy trilógia utolsó részeként is. Bérczes Lászlónak ez az ötödik Háy-rendezése, és visszatérő partnerei/alkotótársai még Mucsi Zoltán és Rozs Tamás is. Persze a történetek és a szereplők is mindig mások, de mintha az első részben megkezdtük volna a Férfi, a másodikban a Nő, itt pedig a Házaspár mélylélektani elemzését.

A kétszereplős műben Kerekes Éva és Mucsi Zoltán párosa eleveníti meg az összes figurát: egy házaspárt, a feleség szüleit, és az ő múltjaikat is.

A lemerülő játék alcímet viselő darab azon elmélkedik, hogy vajon hogyan tudja az ember értékesen eltölteni életének utolsó harmadát. Szereplői romantikus nosztalgiával, olykor keserűséggel gondolnak vissza közös éle­tük meghatározó eseményeire. Megpróbálják megfejteni, vajon mikor kezdődött minden, hol van a mostani életük egy-egy mozzanatának eredője. Talán akkor, amikor kifogyott az elem a vérnyomásmérőből, vagy akkor, amikor az étteremben összezsugorodtak a betűk az étlapon? Vagy akkor, amikor hosszú évek után újból kettesben maradtak? Látjuk: az elmúlt idő, az öregedés egyszerre csiszolja össze és fordítja egymás ellen őket. Elképzelhetetlen az élet a másik nélkül, de elképzelhetetlen a valódi célok nélküli együttélés is. Az ellentétek, állandó viták az évek múltával újabb és újabb formában térnek vissza, a vélemények gazdát cserélnek, a határok összemosódnak. Ígéretek és csalódások, fájdalmak és örömök kövezte úton haladnak a végső állomás felé.

 
Kerekes Éva és Mucsi Zoltán. Fotó: Gálos Mihály Samu

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.