Könyv

Radikális felszabadultság

Erdős Virág: könnyei

Kritika

„Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe” – mondja a lírai én a kötet legelső versének (Viszony) vége felé, aztán gyorsan hozzáteszi: „Nem vagyok költő. / Futár vagyok. / Nyugi.”

A megszólított itt egy ételrendelő, vagy talán Az ételrendelő, a mindenkori másik, aki az olvasó is lehetne, de nem az, mert az ételrendelő nagy valószínűséggel nem olvas, és ha olvasna sem tudná, hogy ételét épp egy költő (vagyis, ahogy a vers állítja: mégsem költő) szállította ki. Nincs a két alak között valódi kapcsolat, párbeszéd sincs, ahogy megfogható viszonyok sincsenek ebben a térben, csak egymást súroló életek: „Holnap az utcán nem fogsz megismerni. / Holnap az utcán nem foglak megismerni.” Nem az irodalomról beszél a szerző, mégis világos, hogy beszél arról is.

Erdős Virág utóbbi köteteinek egyik fő jellemzője a szituáltság: mindig konkrét helyhez és időhöz, illetve mindenekelőtt konkrét emberekhez köthetők. Még ha ezek az emberek sokszor név nélkül vagy felcserélhető nevekkel bukkannak is elő az adott szövegben. Már a 2013-ban megjelent, és bizonyos értelemben a költői áttörést, valamint a szélesebb körű ismertséget is elhozó ezt is el című kötet is azzal tűnt ki, hogy keresetlenül kijelölte a maga tárgyát, idejét és a vonatkoztatási horizontját is. „van egy ország / ahol lakom / semmi ágán / lógó / flakon / van egy város / ahol élek / ahány test épp / annyi / lélek” – állította a van egy ország című vers, amely mottója szerint „egy népszavazás margójára” született. A kötet címadó költeménye pedig külön életet kezdett élni popslágerként, és ellenzéki tüntetések kísérő szavalataként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.