Viszont rájuk is vigyáznia kell valakinek, a kelletlen babysitter szerepét pedig az iskola leggyűlöltebb tanára kapja, a halszemű és -szagú Mr. Hunham, akinek minden élethelyzetre akad egy-egy latin idézete. Naná, hogy az iskola egyik legvásottabb diákjával zárja össze a sors, aki minden percét megnehezíti az alkoholba menekülő öregembernek. A kettejük közötti feszültséget csak az ott ragadt konyhás néni oldja néha, aki nemrég temette el a korábban itt tanuló fiát. Igen elcseszett betlehemi kép tárul tehát elénk a privilegizált kis Jézus, a láncdohányos Mary és a morózus József alakjával.
A történetet nyilvánvalóan ismerjük, a kérdés csak az, hogy sikerül-e úgy elmondani, hogy ennek ellenére is végig akarjuk ülni? Alexander Payne szájából hallva, ez szinte garantált, az Oscar-díjas rendező ugyanis egyaránt rutinos az enyhén flepnisek jóleső romantizálásában (pl. Schmidt története), illetve a társadalmi problémákkal átszőtt dramedyk elkészítésében is (Utódok), legújabb filmje pedig ezen elemek kvintesszenciája. Utóbbi célkitűzéséhez egészen ki kellett emelnie az eseményt a jelenből, a kora 70-es évek ugyanakkor nemcsak a vietnami háború fenyegetésének és a társadalmi különbségeknek ágyaz meg, hanem ironikus módon egyfajta (talán épp a Holt költők társaságából) jól ismert ridegséggel teszi otthonossá a film atmoszféráját, mely ridegség a szereplők attitűdjén és a fogvacogtató időjáráson túl a szürkés képi világból is visszaköszön.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
