Színház

Természetet játszani

Rügyek és gyökerek/Roots and Shoots

Kritika

A Markó-Valentyik Anna rendezte Rügyek és gyökerek „ökotudatos csecsemőszínház”; kérdés, hogy e jelzős szerkezet melyik tagja zavarba ejtőbb a mégoly tájékozott szülők számára is.

A csecsemőszínház műfaja több mint másfél évtizede biztosan létezik Magyarországon, állítólag a Kolibri Színház 2005-ös, TODA című, azóta is műsoron levő előadása volt az első. Kissé félrevezető azonban a műfaji megnevezés, főleg a valamennyire szintén elterjedt small size színház (színház a legkisebbeknek) kifejezéshez képest, hiszen a csecsemőszínházi darabok nem kizárólag karonülőknek szólnak. Az elnevezés inkább azokat az előadásokat fogja össze, amelyek a lármás óvodai csoportokat bevonzó, zenés előadások előtt, azaz nullától 3–4 éves korig is ajánlhatók. Ezek a legkisebbeknek szóló produkciók sok szempontból elementárisabbak, mert a színházat általában eleve a lényegre, a gyerekek, a szülők és a játszók közösen átélt élményeire csupaszítják.

A Rügyek és gyökerek sem mondanivaló-, szöveg- vagy történetközpontú, bár valamennyire mindhárom összetevő jelen van az előadásban. A történet például teljesen kerek: a játszók (Bánky Sára e. h. és Szolár Tibor) rábukkannak egy csomó kerek izére, amelyekről egy idő után kiderül, hogy magok. A magokból pedig kinőnek a fák, ehhez persze szükséges némi föld, eső, napsugár és rengeteg várakozás, az erdőt pedig benépesítik az állatok. Nem biztos, hogy a gyermekkorú nézők minden részletet dekódolnak, ők alighanem az egész előadás hangulatát meghatározó találgatások találékonyságát és játékosságát értékelik nagyra. A játszók ugyanis el is bábozzák az ötleteiket, az egyszerű „Mi ez?” kérdésre adott válaszaikat: labdáznak és telefonálnak a magokkal, csigát csalogatnak elő belőlük, megkóstolják őket, egy rendkívül bájos jelenetben pedig napsugáron hintáznak. A szöveg jelentősége ugyan eltörpül ehhez képest, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy az egyik színész következetesen angolul beszél. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a kétnyelvű óvodákkal szemezgető összes szülőnek rohannia kell jegyet venni; amit látunk, inkább azt a kellemes élményt erősíti meg, hogy milyen könnyű átlépni a nyelvi korlátokon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.