Pannonhalmán az aktuális szentév tematikájához kötődő kiállítások pár éve már elkezdődtek ugyan, de most a kurátorok (Frazon Zsófia, Gadó Flóra és Foster Hannah Daisy) az emlékezet témáját választva bevonták a szerzetesközösség tagjait is a projektbe. A szerzetesek személyes visszaemlékezéseivel, illetve műelemzésekkel is kísért tárgyak/műalkotások egy-egy témája felbukkan a kortárs kiállításon is, keretet adva ezzel az emlékezet sokszínűségének, illetve fiktív/hibás működésének bemutatásához.
A Láthatatlan spektrumok címnek többes utalása van. A szerzeteseknek az írásaikból kiolvasható személyiségük mellett a világiak elől elzárt terekre, a különféle, teljesen még nem feldolgozott gyűjteményekre, továbbá áttételesen egy, Pannonhalmán a tanításban is komoly szerepet kapó tárgyra, Jedlik Ányos (később egy bencés szerzetes által újraalkotott) krómozott üveglemezére, amelyre a rezgő és a haladó mozgásból származó (amúgy emberi szemnek a valóságban láthatatlan) Lissajous-görbéket rajzolta fel.
A nagyrészt gyűjteményekkel foglalkozó kurátorok arra kérték a művészeket, hogy valamilyen, a pannonhalmi gyűjteményekben található dologra reflektáljanak. Villányi Csaba és Salát Zalán Péter fotográfusok két, eltérő időben élő tudós-szerzetes naplójából indultak ki, az egyikük gyűjteménykezelő és a főmonostor kertjének gondozója volt, a másik politizált, majd emigrált. A naplók láthatóvá tételéhez a művészek új fényképezőgépet is készítettek, amely egyaránt alkalmas volt arra, hogy a „kertész-szerzetes” szűk világát, illetve a nemzet sorsán aggódó társának nagylátószögét bemutassa; a fényképeket két külön könyvben prezentálták.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
