Kiállítás

Titkok, tengelicék

Láthatatlan spektrumok

Kritika

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Pannonhalmán az aktuális szentév tematikájához kötődő kiállítások pár éve már elkezdődtek ugyan, de most a kurátorok (Frazon Zsófia, Gadó Flóra és Foster Hannah Daisy) az emlékezet témáját választva bevonták a szerzetesközösség tagjait is a projektbe. A szerzetesek személyes visszaemlékezéseivel, illetve műelemzésekkel is kísért tárgyak/műalkotások egy-egy témája felbukkan a kortárs kiállításon is, keretet adva ezzel az emlékezet sokszínűségének, illetve fiktív/hibás működésének bemutatásához.

A Láthatatlan spektrumok címnek többes utalása van. A szerzeteseknek az írásaikból kiolvasható személyiségük mellett a világiak elől elzárt terekre, a különféle, teljesen még nem feldolgozott gyűjteményekre, továbbá áttételesen egy, Pannonhalmán a tanításban is komoly szerepet kapó tárgyra, Jedlik Ányos (később egy bencés szerzetes által újraalkotott) krómozott üveglemezére, amelyre a rezgő és a haladó mozgásból származó (amúgy emberi szemnek a valóságban láthatatlan) Lissajous-görbéket rajzolta fel.

A nagyrészt gyűjteményekkel foglalkozó kurátorok arra kérték a művészeket, hogy valamilyen, a pannonhalmi gyűjteményekben található dologra reflektáljanak. Villányi Csaba és Salát Zalán Péter fotográfusok két, eltérő időben élő tudós-szerzetes naplójából indultak ki, az egyikük gyűjteménykezelő és a főmonostor kertjének gondozója volt, a másik politizált, majd emigrált. A naplók láthatóvá tételéhez a művészek új fényképezőgépet is készítettek, amely egyaránt alkalmas volt arra, hogy a „kertész-szerzetes” szűk világát, illetve a nemzet sorsán aggódó társának nagylátószögét bemutassa; a fényképeket két külön könyvben prezentálták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.