A címadó novella például egy árván maradt, törvénytelen, ezért számkivetett gyermek történetét beszéli el, ugyanakkor a szeretetet és otthont (szállást) keresővel szemben tanúsított mindenkori érzéketlenség képét is elénk vetíti.
A Hasonmásban az árvaházból kiemelt fiúnak egy házaspár elhunyt gyermekét kellene helyettesítenie úgy, hogy a „szülők” eközben igyekeznek megfosztani egyéniségétől, identitásától. A szöveg mintha Spielberg 2001-es A. I. Mesterséges értelem című filmjének a párdarabja lenne. A szövegbeli gyerek is eleinte szeretne megfelelni a rárótt szerepnek, kötődésekre vágyik; a szülők, különösen az anya figyelmére és szeretetére. Ehelyett azonban mindkettőjükre (noha a novella főhőse élő ember) tárgyként tekintenek, s amikor többé nem az elvárt módon viselkednek, lemondanak róluk: a robotgyerek a hulladéktelepen végzi (onnan menekül egy felnőtt sorstársa segítségével), a fiút pedig szeretnék visszavinni az árvaházba.
A fiú valójában egy típus, akit a huszadik század különböző történeti korszakaiban, közösségi szerepeiben és katasztrófahelyzeteiben (diktatúráiban és háborúiban) látunk felnőni. Az ismétlődő motívumok, reflexiók összekapcsolják, novellafüzérré, laza kötődésű kisregénnyé szervezik az egyes fejezetek különálló darabjait. A hold csendes színpadán című harmadik novellát úgy is felfoghatjuk, hogy az előző(k) folytatása, és a fiút új környezetében láthatjuk – ám az elvárt rendezett körülmények helyett nyomasztóan komor, feszült családi légkörben, ahol a deviánssá lett (feltehetően morfinista és depressziós) művész fiú nyomán támadt ürességet kellene kitöltenie.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
