Könyv

Történetből történetbe

Kontra Ferenc: A fiú (Elszánt történetek)

Kritika

A könyv első fejezetének novellái időtlen térbe helyezik a névtelen Fiú történetét, mely így – az elsőszülött vagy a tékozló fiú toposzától a krisztusi jelentésekig – elvont, mitológiai, bibliai és tropikus, vagy akár popkulturális tartalmak közvetítője lehet.

A címadó novella például egy árván maradt, törvénytelen, ezért számkivetett gyermek történetét beszéli el, ugyanakkor a szeretetet és otthont (szállást) keresővel szemben tanúsított mindenkori érzéketlenség képét is elénk vetíti.

A Hasonmásban az árvaházból kiemelt fiúnak egy házaspár elhunyt gyermekét kellene helyettesítenie úgy, hogy a „szülők” eközben igyekeznek megfosztani egyéniségétől, identitásától. A szöveg mintha Spielberg 2001-es A. I. Mesterséges értelem című filmjének a párdarabja lenne. A szövegbeli gyerek is eleinte szeretne megfelelni a rárótt szerepnek, kötődésekre vágyik; a szülők, különösen az anya figyelmére és szeretetére. Ehelyett azonban mindkettőjükre (noha a novella főhőse élő ember) tárgyként tekintenek, s amikor többé nem az elvárt módon viselkednek, lemondanak róluk: a robotgyerek a hulladéktelepen végzi (onnan menekül egy felnőtt sorstársa segítségével), a fiút pedig szeretnék visszavinni az árvaházba.

A fiú valójában egy típus, akit a huszadik század különböző történeti korszakaiban, közösségi szerepeiben és katasztrófahelyzeteiben (diktatúráiban és háborúiban) látunk felnőni. Az ismétlődő motívumok, reflexiók összekapcsolják, novellafüzérré, laza kötődésű kisregénnyé szervezik az egyes fejezetek különálló darabjait. A hold csendes színpadán című harmadik novellát úgy is felfoghatjuk, hogy az előző(k) folytatása, és a fiút új környezetében láthatjuk – ám az elvárt rendezett körülmények helyett nyomasztóan komor, feszült családi légkörben, ahol a deviánssá lett (feltehetően morfinista és depressziós) művész fiú nyomán támadt ürességet kellene kitöltenie.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.