Lemez

Egy álommal több

M83: Fantasy

  • - minek -
  • 2023. április 12.

Kritika

A francia M83, Anthony Gonzales legszemélyesebb projektje csaknem negyedszázados előtörténettel és terjedelmes diszkográfiával büszkélkedhet.

A meghiúsult fiatalkori focistakarriert követően a zenekészítés felé forduló Gonzalez Nicolas Fromageau-val készítette el első két albumát, ám utóbbi a Dead Cities, Red Seas & Lost Ghosts lemez (2003) turnéja után otthagyta a zenekart, amelynek bázisa már egy jó ideje Los Angeles. Bár a lemezek gerincét az összes hangszeren játszó zenebohócként maga Gonzalez rakja össze, soha nem dolgozik egyedül: a most megjelent kilencedik albumát, a Fantasyt is régi muzsikus társaival együtt jegyzi: Joe Berry billentyűs-szaxofonos és Justin-Meldal Johnsen producer mellett – aki a Nine Inch Nails, Beck és St. Vincent zenésze is – szerzőként és énekesként Kaela Sinclair vállalt szerepet.

Az M83 zenéje sokat és sokszor változott az évtizedek során, miközben bizonyos vonatkoztatási pontok változatlanok maradtak. Korai lemezeiket a nyolcvanas–kilencvenes évek shoegaze gitárzenéi ihlették, idővel mind többet beleszőve a klasszikus elektronikus popzenékből, a Tangerine Dreamtől az izgalmasabb szintipopig, sőt még a nyolcvanas évek mainstream pop-rockjából is. Ez az optimista, nagy ívű álompop hangzást eredményező szintézis hallható a 2011-es, Morgan Kibby billentyűs-énekesnővel készült Hurry Up, We’re Dreamingen, de az ezt követő Grammy-jelölésben kicsúcsosodó siker a szükségesnél is többnek bizonyult Gonzalez számára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.