Több mint harminc év is eltelt Szinyei utolsó életmű-kiállítása óta. Az új kutatási eredmények, eddig lappangó művek, a korábbiaktól akár gyökeresen is eltérő értelmezések miatt megkerülhetetlenné vált egy új összegző tárlat, amelyet eredetileg 2020-ra, a művész születésének 175. és halálának 100. évfordulójára időzítettek.
„Fölléptél. Ez engem megujit, / Hogy a sorompók közt ketten állunk. / Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen / Győzedelmünk vagy vitéz halálunk!” Ezzel a szakasszal zárta Egy fiatal íróhoz című 1845-ös versét Petőfi Sándor, s a beazonosítható címzett, Jókai Mór (azaz akkor még Jókay Móric) voltaképpen azóta is ott áll hajdani pápai diáktársa mellett.
A könyv felépítése követi a szerző eddigi könyveinek logikáját. Most két barátnő levelezése adja a történet gerincét, a róluk szóló részekkel váltakozva látjuk az egymásnak szánt soraikat. Egymás tükrei ezek az írások, amikor a „valóság” és a leképzett valóság között támad feszültség.
A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.
Robert Stigwoodról (1934–2016) nem mondható el, hogy személyével ne foglalkozott volna kellőképpen a Kádár-kori ifjúsági sajtó.
Elkezdődik a mondat, és lehet érezni, hogyan fejeződik be: Haklik Norbert regényének mesélője joviális.
A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együttérzés odalent a nézőtéren.
Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.
Szakolczay Lajos: „Szólíts nyugodtan Gyurkának” – Találkozások Faludy Györggyel című könyve betekintés „abba az irracionális félelembe, amelynek jegyében a korabéli hatalom nem engedte szóhoz jutni ezt a nagyon bohém és nagyon értékes poétát” .
Mi a közös egy katicamintás pulóverben, a Traubisodában, egy erzsébetvárosi, mára már lepattant vendéglő termeiben, egy héber feliratú malomkőben és a kettős ékezetben?
Ha úgy vesszük, a film maga a földhözragadt realizmus: eltávozáson lévő elítélt eladná a szerelme által egy elvesztett táskában talált arany pénzérméket, hogy az őt börtönbe juttató hitelezőjének törlessze tartozásának legalább a felét.
Hiába az olaj és a magas életszínvonal, állítólag Norvégiában is vannak problémái az embereknek, egyeseknek lelki eredetűek is, amit persze illik fenntartásokkal fogadni, noha egyes alkotók akár egy teljes életművön át ezt bizonygatják.
Aki élt külvárosi lakótelepen, annak furcsa nosztalgiaérzése támadhat a monodrámát nézve. Ám ez a nosztalgia nemcsak örömteli érzéseket kelthet bennünk, telepiekben, hanem furcsa idegenkedést is saját gyerekkorunktól.
