Színház

Világok harca

Papírvirágok

Kritika

Eva (Szitás Barbara) visszavonultan élő érett szépasszony, akit csak látszólag elégít ki, hogy a közeli botanikus kertbe jár virágokat festeni, a szíve mélyén férfitársaságra vágyik.

A szerelem Sneci (Kós Mátyás), a félszeg csavargó képében toppan be az életébe. Ő segít neki egy bevásárlás után az új ruhákkal megpakolt reklámtáskáit hazacipelni. A lakáshoz érve az idegen rövid téblábolás után bevallja, hogy nem csak egy csésze teát inna, de éhes is. Eva, mintha évek óta csak az alkalomra várna, ugrik a konyhába a húslevesért, s kezdődhet egymás kölcsönös, bár nem egyformán veszélyes behálózása.

Mindkettőjük áldozat: a férfi hányatott gyermek- és ifjúkora miatt kétes társaságba került (a banda tagjai nevezték el Snecinek, beszédes név, egyszerre utal a halaknak bedobott csalira, és a férfi megtévesztő viselkedésére), a gyerektelen, magányos nőt pedig az időskori elmagányosodása ejti kétségbe. Két ellentétes világ: a koros és a fiatal, a tehetős és a nincstelen. Egymás társaságára nagy szükségük van, így nem meglepő, hogy minden különbözőségük ellenére egy fedél alatt maradnak. A történet középpontjában a vagyoni helyzetük különbözőségéből fakadó feszültség áll, azon belül is annak a pszichére gyakorolt negatív hatása.

Amíg az egyikük végre kiélheti, hogy a papagáján kívül is gondoskodhat valakiről, a másik az önkifejezésben leli örömét: korábbi hobbiját, az újságfecnikből hajtogatott virágokat sutba dobja, és – Krisztus után, szabadon – az ácsmesterségre cseréli. Azonmód ki is farag egy kis széket, mutatva, hogy nem csak az asszony lakását, de az egész életét képes átrendezni. A kezdeti idill után azonban jön a feketeleves: a férfi kicsit sem az, akinek kezdetben mutatta magát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.