Színház

Világok harca

Papírvirágok

Kritika

Eva (Szitás Barbara) visszavonultan élő érett szépasszony, akit csak látszólag elégít ki, hogy a közeli botanikus kertbe jár virágokat festeni, a szíve mélyén férfitársaságra vágyik.

A szerelem Sneci (Kós Mátyás), a félszeg csavargó képében toppan be az életébe. Ő segít neki egy bevásárlás után az új ruhákkal megpakolt reklámtáskáit hazacipelni. A lakáshoz érve az idegen rövid téblábolás után bevallja, hogy nem csak egy csésze teát inna, de éhes is. Eva, mintha évek óta csak az alkalomra várna, ugrik a konyhába a húslevesért, s kezdődhet egymás kölcsönös, bár nem egyformán veszélyes behálózása.

Mindkettőjük áldozat: a férfi hányatott gyermek- és ifjúkora miatt kétes társaságba került (a banda tagjai nevezték el Snecinek, beszédes név, egyszerre utal a halaknak bedobott csalira, és a férfi megtévesztő viselkedésére), a gyerektelen, magányos nőt pedig az időskori elmagányosodása ejti kétségbe. Két ellentétes világ: a koros és a fiatal, a tehetős és a nincstelen. Egymás társaságára nagy szükségük van, így nem meglepő, hogy minden különbözőségük ellenére egy fedél alatt maradnak. A történet középpontjában a vagyoni helyzetük különbözőségéből fakadó feszültség áll, azon belül is annak a pszichére gyakorolt negatív hatása.

Amíg az egyikük végre kiélheti, hogy a papagáján kívül is gondoskodhat valakiről, a másik az önkifejezésben leli örömét: korábbi hobbiját, az újságfecnikből hajtogatott virágokat sutba dobja, és – Krisztus után, szabadon – az ácsmesterségre cseréli. Azonmód ki is farag egy kis széket, mutatva, hogy nem csak az asszony lakását, de az egész életét képes átrendezni. A kezdeti idill után azonban jön a feketeleves: a férfi kicsit sem az, akinek kezdetben mutatta magát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.