Balla Loránd és Molnár Álmos kurátorok minden szempontból lenyűgöző, több szálon futó elbeszélést raktak össze a saját kollekcióik témába vágó darabjai mellett magángyűjtők, régiségboltok és társmúzeumok anyagaiból. Egy, a közösségi hálón létrehozott oldalon keresztül is bárki felajánlhatta saját kutyás fotóit, amelyekből speciális vetítés formájában is kaphatunk ízelítőt.
A kiállítás logikája világos, az anyag jól követhető, s a Sziklapince labirintusszerű szerkezete azt is lehetővé teszi, hogy az időrendi sorrendre fittyet hányva járjuk be a helyszínt, így elképzelhető az is, hogy csak a végén jön velünk szembe a főváros bronz-, vas-, római és népvándorlás kori kutyaemlékeit felsorakoztató terem. A homokágyon elhelyezett több ezer éves kutyacsontvázak épsége a meglepő: lám, semmi sem utal rá, hogy a Duna-vidék egymást váltó népei a kutyákat étkezési célokra használták volna. A középkori Buda kutyaemlékei közül is kiemelkedik az eredeti formájában (és jócskán kinagyított fényképként is) megtekinthető, Szent Rókust kutyával ábrázoló színezett kerámiacsempe. Rókust, aki a pestisesek gyógyításának szentelte idejét, megkísértette a fekete halál, s csak egy nemesember kutyájának köszönhetően élte túl a betegséget: a hű eb kenyeret hozott neki, és nyalogatva gyógyította meg a sebeit. A ragályos nyavalyák elleni harc bajnoka így lett egyben a kutyák védőszentje is. A védelemre márpedig rá is szolgáltak az ebek, hiszen a számuk ugyan feltűnően szaporodott, miután a 19. századtól Buda, Pest és Óbuda lakói is tömegesen kezdték tartani őket. Ekkor még a várost körbeölelő külvárosi, peremvárosi övezetben a haszonkutyák domináltak: a házőrzéstől kezdve a terelésen át a mészárszéki pribékmunkáig sokféle teendő jutott nekik. De legyen szó kisebb vagy nagyobb méretű, passzióból tartott vagy drabális munkakutyáról, a balsors kegyéből bármelyikük az utcán végezhette, ahol azután vadászhattak rájuk a sintérek, gyepmesterek (kezdetben egyenesen a város hóhérai!), és könnyen kiköthettek valamelyik hírhedett kutyatelepen: az Illatos úti sintértelepet is megörökítette néhány hangulatos fotó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
