Egy nő narancsot tart a kezében. Fehér ruhát visel vagy világosat, mert a kép fekete-fehér. A kéztartása törékenységet és titokzatosságot sugall, mintha el akarna rejteni valamit a világ elől. A „narancs titkos jel: nem a gyümölcsöt veszik meg, hanem a lányt. Mást és mást jelent egy, kettő vagy három narancsot kérni” – magyarázza a szöveg a 2006-os, Emberkereskedelem és rabszolgaság, Kambodzsa című kép mellett.
Nehezen találni a NER torz emlékezetpolitikai univerzumában kanonizáltabb történelmi figurát, mint néhai Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket.
Teljesen érthető, hogy egy olyan nehezen magyarázható és felesleges, ideológiailag is kérdéses, múltba révedő gumicsont-intézkedést, amilyen két éve a megyék vármegyésítése volt, minden fronton reklámozni kell, hátha úgy tűnik, hogy volt értelme az egésznek.
Furcsa hely volt itt annak idején a komcsi. Simán csináltak egy hentesből belügyminisztert, s amikor nem vált be, visszamehetett a szakmájába – vezérigazgatónak a szegedi szalámigyárba.
Szabó Réka, a Tünetből a független színházi szcénát egyre jobban sújtó körülmények miatt Szünet Együttessé változó társulat vezetője és Kánya Kinga szociológus beszélgetésével indul az esemény. Szabó rendezőként, Kánya konzulensként készíti elő a közönséget a közösségi színházi előadásra.
A múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben (nagyjából az ezredfordulóig) nagy „divatja” volt az intellektuális prózának is nevezett posztmodern szövegirodalomnak, amely (nagyon leegyszerűsítve) nem a történetekről, hanem a nyelv lehetőségeinek értelmezéséről „szól”, intertextusokkal való pazar játékokkal, irodalmi reflexiókat működtetve.
A mindenkori Oscar-díj-átadó gáláknál csak az Oscar-díj-átadó gálákról írt elemzések nyomasztóbbak.
A történet főhőse a kamasz Jézus, akit a szerző végig héber nevén, Jesuának hív.
– Sziasztok, magyarok! – mondta a Szabadság, mérsékelten kíváncsi pofával, rágózva. A magyarok nem válaszoltak, csak visszabámultak. Az egyik oldalba bökte a másikat: „Faszt akar ez?” A másik azt mondta, hogy „Honnan tudjam? De itt hiába arcoskodik, ilyeneket szoktam enni reggelire.” Ennyiben maradtak.
Kétféle ember létezik: akinek elérnie nehéz a sikert, és akinek megtartania.
A fiatal művész tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, és már akkor láthattuk is egy nagyobb műcsoportját (A celeb „istennő” és a voyeur tekintet) a Q Contemporary Mediating Time and Charm című csoportos kiállításán.
„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.
