Pár hete egy magát vahabitának valló férfi Kalasnyikovval kínálta meg a szarajevói amerikai nagykövetséget; a helyi őrökön kívül más nem sérült meg. A lövöldöző a dél-szerbiai Szandzsákból, Novi Pazar városából, a csaknem kétszázezres, bosnyák etnikumú szandzsáki muszlim közösség központjából érkezett. A merényletet a Szandzsákban nagyszabású razziák követték, tizenhét férfit tartóztattak le a vahabita hálózatokból. Az iszlám szélsőségesekkel szemben keményen fellépő szerb államnak furcsa szövetségese jelentkezett: a Balkánon is egyre aktívabb Törökország.
*
Török lírával is fizethet, efendi - mondja kifogástalan törökséggel az eladólány a Novi Pazar-i nagymecset könyvesboltjában. Az eset nem kivételes, a török nyelv használata feltűnően elterjedt az utóbbi években: Szandzsák muszlim lakossága körében ismét "aranykorként" tekintenek az oszmán évszázadokra. Kijut a dicsőségből a magyaroknak is: a történelmi ezüstérmet az a néhány évtized kapja, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai állomásoztak a Balkánnak ezen a fertályán. A magyarázat prózai: addig sem a szerbek voltak az urak.
Míg fél évtizede a Szandzsák vallási köreiben - a zömmel arab országokban folytatott vallási tanulmányoknak köszönhetően - az arab volt a leginkább használt keleti nyelv, ma a fiatal vallástudósok és mecsetelöljárók inkább a törökben járatosak. Törökország ázsiója nemcsak a dél-szerbiai vidékeken növekedett meg, hanem a Balkán-félsziget szinte minden iszlám közösségében Bulgáriától Macedónián és Albánián át Boszniáig. Nem véletlenül: az új török külpolitika fontos eleme a mind kevesebb sikerrel kecsegtető EU-orientáció és a Közel-Kelet mellett a Balkán muszlim közösségeivel kiépítendő erős kapcsolat. E stratégia (is) Ahmet Davutoglu külügyminiszter - korábban politológusprofesszor - nevéhez fűződik.
Sós kútba tesznek
Akik félnek az új "oszmanizmustól", úgy látják, hogy Ankara csak gazdasági befolyásának kiterjesztését készíti elő a térség muszlim közösségei körében tapasztalható mind erősebb ideológiai nyomulásával. A neves albán származású Muhammad Arnaut, a jordániai Ál al-Bajt Egyetem tanára viszont úgy véli: Törökország érdeklődése a balkáni muszlim közösségek iránt pozitív fejlemény. Szerinte ez a több évszázados múltú, etnikailag heterogén vallási kisebbség oly mértékben európaizálódott, hogy példát nyújthat más, nyugat-európai muszlim közösségeknek is. Arnaut úgy véli, az elmúlt száz évben erősen szekularizálódott balkáni iszlám élő példája annak, hogy a vallási identitás a Nyugat-Európában sokat támadott vallási külsőségek (hidzsáb, burka) és szélsőségek nélkül is teljes mértékben megélhető. Tény, ami tény: mostanában visszaszorulni látszik az ezredfordulón Szerbiában, Macedóniában és Boszniában tapasztalt konzervatív öltözködés épp úgy, mint a vahabita mecsetek építése, ami mögött nemrég még szaúd-arábiai vallási körök álltak.
Az ankarai kormány balkáni aktivitását mégsem valamiféle oszmán birodalmi nosztalgia motiválja: sokkal inkább gazdasági érdekek. Davutoglu a mai török külpolitikát elméletileg megalapozó könyvében (Stratejik derinlik, Stratégiai mélység) rámutat, hogy Törökországban többmilliós a balkáni származású kisebbség. Ezek a bosnyák, albán, balkáni török közösségek a kereskedelemben folyamatosan új piacok felé törekszenek, és a családi kapcsolataik révén otthon vannak a térségben, s mára Szkopje, Szarajevó vagy Novi Pazar legjelentősebb építőipari, nagykereskedelmi vagy szolgáltatási befektetőivé nőtték ki magukat, a török külpolitika pedig minden eszközzel igyekszik megfelelő hátteret biztosítani nekik.
A Novi Pazar-i iszlám főiskola archívumának vezetője, Suad Ibric szerint két tényező erősíti Törökország balkáni aktivitását. Az egyik a török kisebbségek jelenléte: a Bulgáriában csaknem milliós, Macedóniában, Boszniában, Kosovóban több tízezres nagyságú közösségek támogatása ugyancsak a török külpolitikai prioritások közé tartozik; számos alapítvány támogatja a törökök lakta települések infrastrukturális fejlesztését, oktatási, egészségügyi és szociális intézményeinek modernizálását.
Ankara balkáni nyomulásának másik oka Ibriz szerint az, hogy a törökországi vallási intézményekben - mindenekelőtt az egyetemeken - számos balkáni származású tanár dolgozik. Ők régóta szorgalmazzák az egykori oszmán tartományok muszlim közösségeinek támogatását, s ehhez Erdogan iszlamista pártjában erős támogatóra leltek. A vallási egyetemek pedig komoly befolyással bírnak a vidéki Törökország lakosságának politikai véleményére: s a szavazatokat leginkább a kormányzó iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) számára szállítják. Az AKP vidéki anatóliai bázisát erősítő vallási egyetemek törekvése eredményeképpen az elmúlt években számos külföldi, így balkáni országból származó muszlim fiatal kapott tanulmányi ösztöndíjat Isztambul, Izmir vagy Konya vallási egyetemeire. Míg a 90-es években a török fiatalok külföldön folytatták vallástudományi tanulmányaikat (tucatjával találkoztam velük Szíria és Libanon felsőoktatási intézményeiben), mára a törökországi vallási főiskolák fogadják az albán, bosnyák, arab, csecsen fiatalok seregét.
Onnan is kivesznek
Megváltozott a balkáni kormányok álláspontja is. Boszniában tárt karokkal várják a török befektetőket. Fikret Karsis, a szarajevói egyetem jogprofesszora szerint Törökországnak vezető szerepet kell játszania a boszniai gazdaság lábra állításában. Török befektetőkben nincs hiány, ez jól látszik Bosznia bosnyák-horvát kantonjaiban. A boszniai Szerb Köztársaságban eddig ferde szemmel néztek rájuk, de a regionális politikai legutóbbi eseményei itt is optimizmusra adnak okot, miután a török-szerb viszony az elmúlt hónapokban jelentősen javult. A befektetőkre éhes szerb gazdaság egyre kevésbé zárkózik el a török tőke elől. A fejlesztésre szoruló, meglehetősen elmaradott Szandzsákban különösen kecsegtetők a lehetőségek: török cégek vezetnék be a gázt Novi Pazarba és környékére, magát a várost pedig összbalkáni kereskedelmi és szállítmányozási központtá fejlesztenék.
A helyiek reménykednek, és a szerbek részéről sem érzik már a korábbi nyomást; a belgrádi politika is változik, a törököket mára a modernizált iszlám képviselőinek tekintik, és szövetségest látnak bennük a balkáni hagyományoktól teljesen elütő szaúd-arábiai vahabita befolyás visszaszorításában. Abdullah Gül török elnök és Erdogan többször is járt a Balkánon, s jelentős szerepük lehetett abban, hogy a szerb közvélemény borítékolható reakciói ellenére Boris Tadic szerb elnök idén ellátogatott Srebrenicába, és a belgrádi parlament, a skupstina is elismerte a tömegmészárlást. Bár ez továbbra is érzékeny kérdés a két ország között, a Szandzsák fejlesztéséről megállapodásokat írtak alá.
A gazdaság állapota persze továbbra is megnehezíti a helyiek életét: a munkanélküliség továbbra is magas, a Szandzsák városaiból naponta tucatnyi busz indul vendégmunkásokkal Nyugat-Európába. Ha teljes jogú tagjai leszünk az Európai Uniónak - mondja a fiatal Mensur Tutin főterén -, a Szandzsák két hét alatt kiürül. Akkor nem lesz többé muszlimprobléma Szerbiában.
Szevasz, tavasz!
A Musztafa Kemal Atatürk által 90 éve meghirdetett nyugati politikai orientáció egyre kudarcosabb kilátásai meg az állam teljes szekularizálásának társadalmi elutasítása is ösztönözhette Ahmet Davutoglut Törökország új külpolitikai stratégiájának kidolgozására. Davutoglu a szomszéd országokkal való kiegyezés mellett az egykori Oszmán Birodalom befolyási övezetében, a Balkánon és a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Perzsa-öbölben, valamint a szintén török etnikumú belső-ázsiai köztársaságokban jelölte ki a török külpolitika fő csapásirányát.
Az évtizedeken keresztül a hadsereg felügyelte szigorú állami szekularizáció társadalmi szinten biztos kudarcot vallott - véli Davutoglu. A professzor elméleteit a gyakorlatba ültető Erdogan iszlamista kormánya ezért fokozatos lépéseket tesz a vallás rehabilitálására. Bár a modern állam alappilléreit nem bántják (ezzel ugyanis a még élő EU-csatlakozási reményeket végképp megsemmisítenék), viszont Törökország a Közel-Keleten az iszlám és a modernizáció sikeres ötvözőjeként lép fel. Ez befelé a szőnyeg alatt szunnyadó egykori oszmán birodalmi érzést erősítheti, míg kifelé - mindenekelőtt az "arab tavasz" országainak - követendő példát mutat. A felülről - erőszakszervezetek által - irányított iszlamista modernizáció megvalósíthatónak is tűnik a változó, még mindig útkereséssel foglalatoskodó arab világban.
A török diplomácia ázsiója már a tavaszi események előtt is nagy volt az arab szekuláris, modernista körökben; ezek már régóta a török utat tartják követendőnek: az erős állam (és erőszakszervezetek) mellett nagyobb demokratikus mozgásteret követelnek. De az erdogani politika az iszlamista csoportokra is hat: Muhammad Mahdi Ákif, az egyiptomi Muszlim Testvériség korábbi vezetője követendő példának nevezte az AKP politikáját. Törökország lett a szíriai Muszlim Testvériség (és más szír ellenzéki csoportok) tanácskozásainak az állandó házigazdája, és Ankara tekintélyét növeli az arab világban az erős távolodása is Izraeltől (egyesek már katonai konfliktust vizionálnak).
E külpolitikai offenzíva mögött kitapintható a rohamtempóban növekvő török gazdaság piackeresése is. Az "arab tavasz" országaiban máris megjelentek a török befektetők, az élelmiszeripartól az autógyártásig. E téren is Szaúd-Arábia a nagy vetélytárs: vele szemben viszont Iránban talált erős szövetségesre Ankara. Páran már a hagyományos történelmi oszmán-szafavida kiegyezésről beszélnek, aminek során a két nem arab állam felosztotta egymás között az arab világot. A kurdok révén amúgy is azonos kisebbségi problémákkal küzdenek, és mind jobban kiteljesedik közöttük a stratégiai energetikai együttműködés: Törökország fontos fogyasztója és tranzitállomása az iráni gáznak és olajnak, a török befektetések pedig nélkülözhetetlenek az iráni olajipar modernizációjához.
