Európa közepe melléklet

„A homokba dugták a fejüket”

Jens Gieseke történész az NDK bukásáról

  • B. Simon Krisztián
  • 2014. december 7.

Külpol

Interjú

Magyar Narancs: Hogyan értelmezik ma a történészek az NDK évtizedeit?

Jens Gieseke: A kordokumentumokat már elég jól feldolgozták. A kutatás egyik fő irányzata, amely Kelet-Németországot mint diktatúrát vizsgálja, meglehetősen kompakt képet nyújt arról, hogy milyen is volt a másik Németország. Van viszont egy másik megközelítés is, amely azt próbálja rekonstruálni, milyenek voltak a hétköznapok az NDK-ban. A teljes megismeréshez ezen a területen még hosszas kutatásokat kell folytatnunk. Minthogy maga az ellenállás elég kicsi volt az NDK-ban – pár száz ember mindössze –, őket vizsgálva csak elenyésző szeletét kapnánk a teljes képnek, és arra nem terjednének ki az ismereteink, hogy milyen volt az átlagemberek élete. A keletnémet titkosszolgálat, a Stasi és a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) ugyanis minden keletnémet életébe bele akart férkőzni, az NDK lakossága pedig megpróbált olyan szférákat és tereket létrehozni magának, amelyek a lehető legtávolabb vannak az államtól. De a 80-as évektől erősödtek az úgynevezett félpolitikai mozgolódások is, amelyekben az emberek nem húztak ugyan ujjat az NSZEP-vel, de mégis érvényesíthették a saját érdekeiket. Ilyen volt például a környezetvédelem. A légszennyezettség igen súlyos probléma volt az NDK-ban.

MN: De ezeket az embereket is megfigyelték, nem?

JG: Igen, a titkosszolgálat figyelte ezeket a szerveződéseket, de a 80-as évektől már nem kriminalizálták őket, azaz nem tartóztattak le senkit amiatt, hogy ilyen ügyekben szervezkedik. Ez adott egyfajta játékteret, ami azért is fontos, mert az ilyen mozgalmakon belül indultak el a demokratizálódási folyamatok. A korábban apolitikus emberek újból érdeklődni kezdtek az iránt, hogy mi történik az országban. Akik 1989 őszén az akkori Új Fórumban, az NDK legnagyobb ellenzéki mozgalmában részt vettek, korábban többek között a környezetvédelem területén mozgolódtak. Például Brandenburg tartomány korábbi miniszterelnöke, Matthias Platzeck, aki egy potsdami természetvédő körből érkezett, aztán 1989-től átváltott a polgári jogok védelmére.

MN: A fal leomlásához vezető közvetlen okként Günter Schabowski elszólását emlegetik a leggyakrabban. (A Központi Bizottság tájékoztatáspolitikáért felelős titkára élő adásban azt mondta a sajtónak, hogy az utazási könnyítések azonnal életbe lépnek, holott azokat csak másnapra tervezték. Ennek hatására indultak el tömegek a berlini falhoz – a szerk.) Ön miket jelölne meg az összeomlás mélyebb okaiként?

JG: Sok esemény összejátszása vezetett a fal leomlásához. A keretet nyilván a szovjet külpolitika megváltozása adja, hiszen a Szovjetunió volt az NDK létének garanciája. A szovjetek azonban Gorbacsovval új irányt vettek, 1986–87-től tehát ez a garancia megszűnni látszott. Fontos az is, hogy az NDK a ’70-es évek óta nem tudott lépést tartani a gazdasági és technológiai fejlődéssel, és az olajár-sokkot is megszenvedte. Meg kell említeni azt is, hogy az utolsó években fokozódott az elégedetlenség, az emberek egyre távolabbinak érezték a jó élet feltételeit. Az összeomlás egyik legfontosabb kiváltó oka pedig 1989 őszén a határok megnyitása volt Magyarországon, ami lehetőséget adott az NDK lako­sai­nak, hogy aránylag biztonságosan elhagyják az országot, ha akarják.

MN: Az NSZK politikusai, szakértői a 70-es, 80-as években mennyire látták pontosan, mi folyik az NDK-ban?

JG: Az akkori nyugatnémet kutatók és a közvélemény nem látták előre, hogy az NDK össze fog omlani. Még 1987–88-ban is sokan úgy vélték, hogy az NDK a keleti blokkon belül sikeres állam, a jeleket, amelyek a végét jósolták, nem érzékelték. Ha a Stasi ’80-as évekbeli hangulatjelentéseit összehasonlítjuk a nyugatnémet kutatásokkal, azt látjuk, hogy a Nyugatnak a valóságosnál rózsásabb képe volt a keleti blokkról, nem tűnt fel, hogy masszívan megromlott a hangulat az NDK-ban.

MN: Hogyan tudta az NDK a Nyugat felé eljátszani, hogy minden rendben?

JG: Nyugat-Németországban egyfajta vakság uralkodott. Bizonyos dolgokat nem akartak meglátni. Ráadásul Európa és Németország kettéosztottságát sokan szükségesnek érezték ahhoz, hogy fennmaradjon a háború utáni rend. Az emberek attól féltek, hogy bármi változás újabb háborúhoz vezethet. Úgy érezték, hogy a német egyesítésről beszélni egyet jelentett volna a hadüzenettel a Szovjet­uniónak. Az csak később tudatosult, hogy a helyzet Gorbacsovval megváltozott, akkor, amikor már megindultak az egyesítéshez vezető folyamatok. A levéltári anyagokból persze az is kiderül, hogy az NDK mindent megtett azért, hogy a valóságosnál jobbnak tűnjön a gazdasági teljesítménye, a keletnémet gazdasági mutatók, amikkel a nyugati szakértők dolgoztak, túl jó színben tüntették fel Kelet-Németországot. Ma már tudjuk, hogy az NDK ipari termelékenysége az NSZK-énak csak a 30 százalékát érte el, holott akkoriban még 60-70 százalékról beszéltünk.

MN: Az NSZEP vezetése miben bízott, amikor a 80-as években látta, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy addig?

JG: A homokba dugták a fejüket. Már a ’70-es években is felmerült, hogy a kurzus tarthatatlan, a vezetés mégis úgy döntött, nincs értelme azzal foglalkozni, hogy miképpen lehetne a rendszert és a gazdaságot megreformálni. Erich Honecker, a pártfőtitkár azt hajtogatta, hogy ő személyesen pontosan tudja, milyen igényeik vannak a munkásembereknek, ezért semmi értelme ezt tudományosan vizsgálni. Persze ezt azért is mondta, mert tudta, hogy a nyitás nem alternatíva, egy kapitalista NDK nem tudott volna fennmaradni. A pártvezetés álláspontja Gorbacsov idején sem változott. Amikor felmerült, hogy reagálni kellene a peresztrojkára, az első reakció az volt: „utasítsuk el”. Később, amikor már biztossá vált, hogy a Szovjetunió nem fog a szocialista Németországért kezeskedni, Honecker abban bízott, hogy kisebb reformok után az NSZK és az NDK konföderációként tudna működni.

MN: Ez már csak azért sem jöhetett össze, mert a kereszténydemokrata Helmut Kohl maradt a kancellár. Más lett volna-e a helyzet, ha az akkor szociáldemokrata, karrierjét később a szélsőbaloldali Die Linkében folytató Oskar Lafontaine vezeti Nyugat-Németországot?

JG: Honecker abban reménykedett, hogy Lafontaine partner lehet ilyesmiben. De kétlem, hogy az SPD, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt belement volna ebbe. Kohl nem akart egy meghaladott, bukásközeli állapotban lévő rendszert nyugatnémet pénzügyi támogatással életben tartani, és felteszem, hogy a szociáldemokraták sem tartották volna ezt jó ötletnek.

MN: Az egyesülés után az egykori NDK-t elkezdték adófizetői pénzekből felzárkóztatni. A szolidaritási járulékot még 2019-ig kapják a keletnémet tartományok. Mi lesz velük ezután?

JG: A keletnémet tartományoknak a saját lábukra kell állniuk, versenyképeseknek kell lenniük a többiek segítsége nélkül is. Ha ez nem sikerül, akkor majd el kell gondolkozni azon, hogy miképpen lehetne továbbra is átcsoportosítani pénzeket a gazdagabb tartományoktól a szegényebbekhez. De ez az átcsoportosítás nem feltétlenül kelet–nyugat kérdés lesz addigra. Lipcse vagy Berlin környéke például német viszonylatban sem teljesít rosszul, néhány nyugatnémet régióra viszont igencsak rájár a rúd. Ha maradnak a transzferek, akkor egy részét ezek fogják kapni.

MN: Azok közül a politikusok közül, akik aktívak voltak az NSZEP-ben, hányan tudták folytatni a karrierjüket az újraegyesítés után?

JG: Az idősebb generációból szinte senki nem tudott politikai karrierbe kezdeni az egyesült Németországban, míg a fiatalabb funkcionáriusok és párttagok nagy száma ma is aktívan politizál. Főleg a szélsőbaloldali Die Linkében, de nem csak ott. A minapi önkormányzati választáson Brandenburg városban a kereszténydemokrata CDU, az SPD és a Die Linke polgármesterjelöltje is NSZEP-tag volt, bár a programjukból az derült ki, hogy egyikük sem volt meggyőződéses kommunista. De ők csak töredékét teszik ki a mai Kelet-Németországban aktív politikusoknak. Nem kell félni, nem a kommunisták mozgatják a háttérből a szálakat.

MN: A Die Linke mennyire tekinthető az NSZEP örökösének?

JG: A Die Linke keletnémet regionális párt, amely keletnémet érdekeket képvisel, és a választók és a tagság összetétele alapján is nyugodtan nevezhető NSZEP-utódpártnak. De helyi és tartományi szinten nagyon pragmatikusan politizál. Konkrét politikai követeléseik közül csak pár olyan van, amelyen érződik a kommunista örökség – például azon, hogy a Stasi egykori alkalmazottainak magasabb nyugdíjakat szeretnének kiharcolni.

MN: Azok közül a keletnémet társadalomkutatók közül, akik a 80-as években aktívak voltak, mennyien tudták folytatni a munkájukat?

JG: Kevesen, hiszen ott és akkor már elvárás volt az NSZEP-tagság. Ráadásul többen sárosak is voltak, például politikai okokból távolítottak el az egyetemről hallgatókat – ami az egyesült Németországban már megbocsáthatatlan volt. De az a fajta marxista–leninista tudományosság, amit ők képviseltek, nem is fért volna bele egy nyugatiasabb egyetem kínálatába.

névjegy

A 80-as évek óta kutatja az NDK-t és a keletnémet titkosszolgálatot, a témában számos könyvet is írt. 2008 óta a potsdami Kortárs Történelmi Kutatási Központ (ZZF) Kommunizmus és társadalom programjának társvezetője.

 

 

 

 

(Berlin)

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.