Külpol

A Wikileaks-kiszivárogtatások némileg új megvilágításba helyezik Észak-Korea és Kína viszonyát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy különösebben át kellene hangolni a Koreai-félsziget jövőjére vonatkozó feltételezéseket, amelyek felfrissítését a múlt heti észak-koreai katonai akció tette időszerűvé.

A biztos gazdasági összeomlást Írország egy hétfőn jóváhagyott, 50-90 milliárd eurónyi uniós hitelcsomaggal kerülheti el. Hogyan mehetett két év alatt csődbe az európai csodagazdaság, miben különbözik az ír eset a görögtől, és mit jelent mindez az Európai Unió számára?

Békefenntartóink körül kezd elfogyni a levegő: fejlesztésre nincs pénzük, és béke sem nagyon van már, amit fenn lehetne tartani.

Októberben új kormány alakult Hollandiában. A jobboldali liberálisok (VVD) és a kereszténydemokraták (CDA) alkotta kormánykoalíció csak Geert Wilders intoleráns, iszlám- és unióellenes pártja, a PVV (Párt a Szabadságért) "türelmére" alapozva tudott - egyetlen mandátum - többséget szerezni magának.

Húsz év után első ízben tartottak választásokat a délkelet-ázsiai országban, de a diktatórikus módszerekkel kormányzó katonai junta már jó előre gondoskodott róla, hogy az eredmény ne veszélyeztethesse a hatalmát. A legjobb esetben is mindössze annyi várható, hogy a mérsékeltebb félellenzék nagyobb nyilvánosság előtt tarthatja napirenden a lakosság halmozott sérelmeit.

Az amerikai The Atlanticnak adott interjújában Fidel Castro nemrég beismerte: a kubai modell nem működik. Ezzel ugyan a világ és - különösen a "modellel" naponta küszködő - 11 millió kubai már évtizedek óta tisztában van, mégis jó hallani épp attól a politikustól, aki leginkább felelős mindazért, ami 1959 óta a szigetországban történik.

Miközben Nicolas Sarkozy az utcán és a parlamentben egyaránt hatalmi erővel lép fel vitatott nyugdíjtörvénye mielőbbi megszavazása érdekében, és a pénteken kezdődött őszi szünettől reméli a kedélyek megnyugvását, kérdéses, hová vezet a hetek óta tartó tiltakozások nyomán felgyülemlett feszültség. Mit kezdenek az - egyelőre a közvélemény masszív támogatását élvező - szakszervezetek a tagság harcra kész elemeivel, és milyen mederbe terelhetők a kisebb-nagyobb fennakadásokat okozó szórványos, de egyre szaporodó akciók.

Jövő kedden képviselőházi és részleges szenátusi választásokat tartanak az Egyesült Államokban: a demokraták minden jel szerint elbukják többségüket. Ez nem sok jót jósol Barack Obamának 2012-re - véli interjúalanyunk, aki nemrég a Közép-európai Egyetemen tartott vendégelőadást.

Boris Tadic államfő európai politikájára a nép rokonszenvében fürdőző, szélsőségesen nacionalista ifjúsági mozgalmak készülnek kemény, akár véres választ adni. A kormány azt ígéri, hogy bírósági úton akadályozza meg az egyház szellemi támogatását élvező soviniszta és fasisztoid szervezetek további térhódítását.

Döntő fázisába lépett az afganisztáni háború: a NATO tesz egy utolsó kísérletet az ország stabilizálására - jelentős csapatnövelésekkel. A katonák nem egyszerűen csak az ellenséget hajkurásszák, hanem az afgán törzsi és államrend helyreállításával próbálkoznak. Helyszíni riport a tálib ellenállás szívének számító Kandahár tartományból.

Még ma sem világos, hogy a különféle tudományágakban elért eredmények mellett miért éppen a béke ügye az, aminek az előmozdítását komoly pénzjutalommal (mai értékén mintegy másfél millió dollárral) kívánta honorálni Alfred Nobel fegyvergyáros, a dinamit feltalálója. A szándéka viszont egyértelmű volt: azoknak jár a békedíj, akik kimagasló erőfeszítéseket tettek "a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért, illetve megszüntetéséért, vagy békekongresszusok rendezéséért és előkészítéséért". A jutalmazottak köre később kiterjedt azokra is, akik az emberi jogok érvényesülése (például Martin Luther King, 1964) vagy éppen a környezet védelme (Al Gore, 2007) érdekében cselekedtek, talán azért is, mert esetenként a jelentősnek tűnő béke-erőfeszítések utóbb hatástalannak bizonyultak, mint például az 1994-ben díjazott izraeli- palesztin béketárgyalások (Jasszer Arafat, Simon Peresz, Jichak Rabin). Ezek történetesen éppen a norvég fővárosban zajlottak, talán ez is befolyásolta az ottani parlamenti képviselőkből álló öttagú bizottság döntését.

A vasárnapi első forduló után a versenyben maradt két jelölt egyenlőtlen esélyekkel készül az október végi második fordulóra. Dilma Rousseff, aki lényegében az eddigi államfő, Luiz Inácio Lula da Silva saját jelöltje, a balközép munkáspárt köré szerveződött választási koalíció támogatását élvezi. Mindenekelőtt azonban Luláét - ahogy a becenevén emlegetik -, aki a kampány időszakában idejének jelentős részét Rousseff népszerűsítésére, illetve egyáltalán a megismertetésére fordította. Az elnöki hivatal esélyes várományosa ugyanis nem volt különösebben ismert politikus: választott tisztséget sohasem viselt, annál fontosabb szerepet töltött be a kormányt is vezető államfő kabinetfőnökeként az államigazgatásban. Lulának minden bizonnyal jó oka volt arra, hogy őt válassza, ezen túl már csak a saját, két választási cikluson át töretlenül őrzött népszerűségében kellett bíznia, pontosabban abban, hogy a brazilok többségének rokonszenvét képes lesz átruházni Dilma Rousseffre.

A parlamenti választások után a hatalom és ellenzéke egyaránt győzelemről beszél a dél-amerikai országban. De Hugo Chávez alighanem több szavazatra számított. Ha csalódott is, meglepődni nem volt oka.

A múlt szombaton parlamenti választást tartottak Afganisztánban. A tálibok az eseményt halálos fenyegetésekkel és erőszakkal próbálták megakadályozni - lapzártánkig vagy tucatnyian haltak bele abba, hogy élni kívántak szavazati jogukkal. Eredmény egy hét múlva várható - de hogy nem az új alsóház, a Wolesi Jirga fogja megoldani az ország bajait, az is biztos. Akkor viszont mi?