A tények közismertek: az északi tüzérség múlt kedden tűz alá vette a demarkációs vonal közelében fekvő déli szigetet, Jonpjongot, két katona és két polgári személy meghalt, többen megsebesültek. Dél-Korea viszonozta a tüzet, állítólag komoly károkat okozva az északi kilövőállásokban, amelyek között légi felvételek tanúsága szerint egészen új építésűek is voltak. A megtorlást a dél-koreaiak túl enyhének érezték, le is mondott a honvédelmi miniszter. Ezen a héten a sárga-tengeri konfliktuszónától délre közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődött, de egy másik, magára Jonpjong szigetére tervezett gyakorlattól Szöul végül visszatáncolt. Általános vélekedés szerint az 1953-as koreai tűzszünet óta (békét azóta sem kötött a két fél) ez volt az egyik legsúlyosabb incidens, habár márciusban több mint negyven tengerész vesztette életét, amikor felrobbant egy dél-koreai hadihajó. (Akkor északon tagadták, hogy ők torpedózták volna meg a Cshonan korvettet.)
Mindezzel párhuzamosan lendületesen zajlik az észak-koreai atomfegyverkezés: egy amerikai tudósnak november közepén mutattak meg egy meglepően korszerű urándúsító üzemet, most pedig hivatalosan is megerősítették, hogy több ezer urándúsító centrifugával rendelkeznek, és épülőfélben van egy könnyűvizes reaktor, amely az energiatermelés mellett az atomfegyverkezést is szolgálhatja.
Ismét összeállt tehát az a zsaroló eszköztár, amellyel Phenjan megint úgy akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a szokásos partnereket, az Egyesült Államokat, Dél-Koreát, Kínát, Japánt és Oroszországot, hogy újból felsrófolhassa atomhatalmi törekvései (látszólagos és átmeneti) feladásának az árát. Feltehetően a szigorú gazdasági szankciók megszüntetését és a provokatív gesztusai miatt leállított külföldi élelmiszersegélyek újraindítását akarja elérni. A hatoldalú megbeszélések tavaly tavasszal szakadtak meg, miután Phenjan fölállt a tárgyalóasztaltól, majd végrehajtott egy újabb atomkísérletet.
A világtól hermetikusan elzárt ország túlnyomórészt nyomorban élő lakosságának elégedetlenségét az elképesztő mértékű és intenzitású indoktrináció mellett a titkosrendőrség és a népes munkatáborok kezelik sikerrel, a belső feszültségek az uralkodó elit szintjén fortyognak, aktuális forrásuk az utódlás kérdése. Kim Dzsong Il kijelölte ugyan az utódát legfiatalabb, 27-28 évesnek becsült, nyugati iskolázottságú fia, Kim Dzsong Un személyében, de úgy hírlik, hogy
tapasztalatlansága aggodalmakat kelt
a felső vezetők körében, akik természetesen a diktatúra fenntartásában érdekeltek. De hogy az elnyomás sem tökéletes, azt jól jelzik az utóbbi évek megszorító, majd lazító gazdasági intézkedései: bizonyos mértékig következtetni lehet belőlük a lakosság elégedetlenségére, amelyet a diktatúra kezelni kénytelen.
Az utódlással tehát az a feltételezett probléma, hogy a vezetés egyes tagjai nem találják kellően erőskezűnek Kim Dzsong Unt. Hatalomra kerülésének időpontja nem kiszámítható, hiszen a 70 éves Kim Dzsong Il korábban megromlott, majd valamelyest helyreállt egészségi állapotáról nincsenek információk. A mostani kardcsörtetés hátterében az utód (máris négycsillagos tábornok) rátermettségének bizonyítását szolgáló törekvéseket látnak a stratégiai elemzők. Kevéssé valószínű, hogy Észak-Korea komolyan mérlegelne egy teljes körű támadást Dél-Korea ellen, hiszen elavultnak ismert hagyományos fegyverzete nem veszi föl a versenyt az ottani - plusz az amerikai - arzenállal. Szöul sem akar konfrontációt, hiszen ez számára beláthatatlan következményekkel járna. És a többi négy hatalom is a status quo fenntartásában érdekelt, mert aligha kérdéses, hogy a feszültség mélyülése leginkább az észak-koreai rezsim összeomlásával fenyeget, ami mindannyiukat érintő, alig kezelhető humanitárius és gazdasági katasztrófához vezetne.
Kína Észak-Koreával szembeni, egyesek szerint jóindulatú, mások - és a Wikileaks-közlések - szerint inkább egyre türelmetlenebb viszonyát is a fenyegető káosztól való aggodalom határozza meg, és nem annyira az a feltételezett érdeke, hogy az ország egyfajta ütköző államként álljon közte és Dél-Korea, illetve szövetségesei között. Emellett természetesen továbbra is érdekelt abban, hogy megerősítse pozícióit a "repülőgépanyahajó-diplomácia" segítségével változatlanul amerikai felügyelet alatt álló kelet-ázsiai térségben, és ehhez, ha nemszeretem-módon is, de ütőkártyaként használja a kezelhetetlen Phenjant.
A dél-koreai stratégiai kutatók számára keserű tanulsággal szolgálnak Németország újraegyesítésének tapasztalatai. Világossá vált számukra, hogy az elképesztő mértékű gazdasági különbségek mellett az esetleges újraegyesítés még egy lassú, fokozatos és békés észak-koreai átmenet irreális feltételezése mellett is lényegében elviselhetetlen terhekkel járna. Ez pedig azt jelenti, hogy egyszerűen továbbra sincs más ésszerű lehetőség, mint tárgyalóasztalhoz kényszeríteni-csalogatni Phenjant, amely többször megmutatta már, hogy az észak-koreai lakosság ínsége semmire sem sarkallja, és a vázolt kontextusban továbbra is képes kizsarolni tárgyaló partnereiből gazdasági engedményeket, amelyeket azután a rendszer újbóli megszilárdítására fordíthat. Van, aki már a jövő év elejére jósolja a megbeszélések fonalának újbóli felvételét. Az esetleges siker Kim Dzsong Un pozícióira is jótékonyan hathat.
