A vasárnapi első forduló után a versenyben maradt két jelölt egyenlőtlen esélyekkel készül az október végi második fordulóra. Dilma Rousseff, aki lényegében az eddigi államfő, Luiz Inácio Lula da Silva saját jelöltje, a balközép munkáspárt köré szerveződött választási koalíció támogatását élvezi. Mindenekelőtt azonban Luláét - ahogy a becenevén emlegetik -, aki a kampány időszakában idejének jelentős részét Rousseff népszerűsítésére, illetve egyáltalán a megismertetésére fordította. Az elnöki hivatal esélyes várományosa ugyanis nem volt különösebben ismert politikus: választott tisztséget sohasem viselt, annál fontosabb szerepet töltött be a kormányt is vezető államfő kabinetfőnökeként az államigazgatásban. Lulának minden bizonnyal jó oka volt arra, hogy őt válassza, ezen túl már csak a saját, két választási cikluson át töretlenül őrzött népszerűségében kellett bíznia, pontosabban abban, hogy a brazilok többségének rokonszenvét képes lesz átruházni Dilma Rousseffre.
Ellenfelének, a szociáldemokrata (ami itt jobbközép pozíciót jelez a rendkívül színes pártpalettán), de vagy fél tucat további párt által támogatott José Serrának nem volt szüksége különösebb bemutatkozásra, miután ő a fél életét választott tisztségekben töltötte. Most a leggazdagabb szövetségi állam, S-o Paulo kormányzói posztjáról mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson. Nem ez az első próbálkozása: a 2002-es elnökválasztás második fordulójában éppen Lulától szenvedett el súlyos vereséget, a korábbi, pragmatikus gazdaságpolitikával próbálkozó Fernando Henrique Cardoso utódjelöltjeként. Ekkor a helyi politizálás felé fordult, és ezen a szinten népszerű is lett, de ez nem ér fel Lula közkedveltségével.
Hogy miért szeretik ennyire a távozó államfőt, aki a brazil alkotmány értelmében nem indulhat harmadszor (ha indulna, nem volna kérdéses a győzelme)? Elsősorban azok miatt a szociális intézkedések miatt, amelyek hatására az elmúlt nyolc év alatt
több mint húszmillió
ember emelkedett ki a nyomorból, a tanköteles gyerekek szinte száz százaléka iskolába jár (részben az ehhez kötött családi segély hatására), és a középosztály életszínvonala is emelkedett. A jóléti programokkal párhuzamosan gazdaságfejlesztési projektek is beindultak, miközben sikerült az inflációt alacsonyan tartani, és az ország egészen enyhe sérülésekkel vészelte át a mostani válságot is. Ezen felül nemzetközi pozíciói is erősödtek, és csak idő kérdése, hogy bekerüljön a világpolitika nagy játékosainak a klubjába.
Pedig amikor megválasztották Lulát, sokan aggódtak, hogy populista döntésekkel csődbe viszi majd az onnan éppen hogy kilábaló Brazíliát. Cipőpucoló és mogyoróárus fiúként írni és olvasni is a kortársainál később tanult meg, aztán fémmunkásként a szakszervezeti mozgalomba került, majd a kezdetben radikálisan baloldali Munkáspárt alapítójaként haladt konokul előre. Háromszor is indult elnökjelöltként, mielőtt végre sikerült győznie. Persze egy kiegyensúlyozott gazdaságpolitika mindkét oldalon (piac vs. állam, osztogatás vs. szigorítás) elégedetlenséget ébreszt, így 2006-ban is csak a második fordulóban sikerült győznie, és azóta is 80 százalékos elfogadottsággal dicsekedhet a közvélemény-kutatásokban.
Dilma Rousseff nem rendelkezik olyan életrajzi többlettel, mint a szegénységből fölkapaszkodott Lula, hiszen középosztálybeli jómódban élhetett - volna, ha a hatvanas években, még diákként nem csatlakozik a katonai diktatúrával szembeni illegális ellenálláshoz. Állítja, hogy személyesen nem vett részt fegyveres akciókban, ennek ellenére majdnem három évet töltött börtönben, ahol elektrosokkal kínozták. Ezután közgazdász lett, utóbb energiaügyi miniszter Lula kormányában, és innen lépett tovább a kabinetfőnöki posztra.
José Serra viszont szegény (olasz bevándorló) családban nőtt fel, és az 1964-es katonai puccs a diákszövetség vezetői posztján érte. Chilébe menekült, onnan pedig az Egyesült Államokba, ahol ő is közgazdaságtant tanult. A hetvenes évek végén, a demokrácia fokozatos visszaállítása idején tért haza. Kampánybeli teljesítményét főként az a körülmény mérsékelte, hogy igazából nem tudott megfogalmazni semmiféle karakteres szándékot vagy törekvést, amely szemben állna a "lulaizmussal". Sőt inkább Lula jobb, mert tapasztaltabb követőjeként igyekezett pozicionálni magát, ami persze nem túl erős állítás azzal a Rousseffel szemben, akinek viszont az elnök ténylegesen és konkrétan ott állt mindvégig az oldalán. Sokan már egy első fordulós Rousseff-győzelemre tippeltek, amikor a másik oldal feltárt egy
korrupciós botrányt,
amely közvetve a volt kabinetfőnök asszonyt is érintette. Pontosabban korábbi munkatársát, majd utódát, akit azzal vádolnak, hogy a fia által irányított lobbi-szerveződés keretében pénzért juttatott cégeket állami banki kölcsönökhöz és állami beruházási megrendelésekhez - ráadásul esetenként éppen politikai kampányok kapcsán. Egyelőre tisztázatlan, hogy mi az igazság, az érintett mindenesetre lemondott, hogy "időhöz és nyugalomhoz" jusson, felkészülni a rágalmak visszaverésére.
Volt a versengésnek egy váratlanul fontossá vált harmadik szereplője is. A környezetvédelemre fókuszáló programmal induló Marina Silvát eleve a harmadik helyre várták, senki sem gondolta viszont, hogy megszerzi a szavazatok 19 százalékát (Rousseff: 46,8; Serra: 32,6). Sokan mondják, hogy ez a mélyszegénységből érkezett, 16 évesen még írástudatlan, az őserdő védelme mellett végsőkig elkötelezett politikusnő volna Lula igazi utóda - arról nem is szólva, hogy Rousseff elmaradt szavazatai is alighanem nála landoltak. Valószínű azonban, hogy az ellentétes irányban is ugyanez játszódik majd le a második fordulóban, így Serrának nincs sok oka arra, hogy ebből a választói körből reméljen többletvoksokat.
