A menekültek egy része nem akar emigrálni, számosan vannak, akik Ausztriában várnák ki az időt, hogy hazatérhessenek. A Siezenheim melletti táborba internált 928 katona közül negyvenen pedig határozottan kijelentették, hogy szándékukban áll visszatelepülni.
November 15. - Lesz még riadó, de ez a mostani, úgy tűnik, elmúlt. Igen heves volt. Dien Bien Phu óta a világ nem élt át ilyen feszültséget, és már hozzászokott, hogy békében él. Az ébredés durva volt: holttestek ezrei, ha ugyan nem tízezrei, egy romban heverő főváros, a gyűlölet és a félelem mindenhova visszatért, az enyhülés reménye szétfoszlott, jelentős gazdasági nehézségek a láthatáron: íme az elmúlt két tragikus hét legérzékelhetőbb fejleményei.
A két válság, a magyar és az egyiptomi, bár a szenvedélyes megnyilvánulások inkább szembehelyezik őket, az elemzés nem választhatja el, lényegében hét nemzetet sorakoztatott fel, színrelépésük sorrendjében: Magyarország, Izrael, Egyiptom, Franciaország, Nagy-Britannia, Szovjetunió, Egyesült Államok. Közülük ki győzött, ki pedig veszített.
Egy győztes nemzet
A győzők első sorába kétségkívül a magyar nemzetet kell helyezni. Persze pillanatnyilag kiéhezetten és az éhségtől félholtan úgy tűnik, nem marad más számára, mint halott fiait siratni. De nincs arra példa, hogy ekkora hősiesség hiábavaló maradjon. Bármily szánalmas is a nyugati világ látványa - képes volt a magyarokat lázadásra bírni, bár segíteni nem -, bármilyen szörnyűnek ítélhetjük is a tíz év terrorjával magyarázható megtorlást, semmi sem feledtetheti, hogy ez a kis nép pontos terv, szervezet és vezető, valamint külső támogatás nélkül egy héten keresztül állt ellen egy hatalmas, népes és kérlelhetetlen hadseregnek. Moszkva katonai sikere sem fedheti el teljes politikai és erkölcsi kudarcát. Első ízben fordul elő - ahogy Jean-Paul Sartre jegyezte meg -, hogy egy népi forradalom jobbra és nem balra tart. A történelem híres értelme, a haladó csábítás első számú érve, egyszer s mindenkorra úgy tűnt, 1984 és annak nyüzsgő sokadalma felé irányítja a hajót: most pedig szörnyűlködve fordul más irányba, és a Marseillaise ritmusára 1848 felé hajózik.
Ha ez így van, azért van, mert a lengyel és a jugoszláv nép után a magyar nép okádja ki a gyűlölt idegen által ráerőszakolt úgynevezett szocializmust. Így miután a felkelést lefegyverezte, a Szovjetunió egy elkeseredetten ellenálló teljes nemzettel viaskodik, amely nemzet tökéletes közönnyel fogadja a bábkormány parancsait. Még el sem hallgattak az ágyúk, e bábkormány már engedményeket tesz ellenségeinek, amiből nem csinálnak túl nagy ügyet, de majdnem olyan messze mennek el, mint a Nagy Imre által tíz nappal korábban felajánlott engedmények. Ôt a reakciónak tett gesztusa miatt megdöntötték, s utódja majdhogynem sürgeti, hogy segítsen neki...
A lakosság egyöntetű elutasítása esetén a hatalomnak nincs más lehetősége, mint hogy kialakítsa saját táborát, avagy lemondjon a hatalom gyakorlásáról. Más diktatúrák, más hódítók a múltban ezt már megtapasztalták. A szovjet kormány mindig képes volt a megfelelően makacs tények előtt utóbb meghajolni, így előbb vagy utóbb meg kell hogy hajoljon a magyar felkelés előtt.
André Fontaine
(fordította: Baracs Ágnes)
1956. november 17. - Az egyetlen vigasz, már ha egyáltalán vigaszról lehet beszélni ebben az ügyben, hogy az elmúlt időszak véres eseményeiből a Szovjetuniónak sem származik előnye. Magyarországon a szovjet rendszer azt a visszataszító arcát mutatta meg, amiről azt reméltük, hogy a sztálinizmus borzalmaival együtt már végleg a múlté lett. A szovjet táboron kívül a haladó erők felháborodva fordulnak el a párttól, melyet mindennek ellenére humanistának és igazságosnak hittek. A Népfront eszméje hosszú időre kompromittálódott.
Az események magukat a kommunista pártokat is megrendítették. Azok az országok, amelyek nyíltan flörtöltek Moszkvával, most zavarodottan igyekeznek távolodni tőle. Egy második Finnországot még elfogadtunk volna, de a magyarok a fasizmust készültek hatalomra juttatni - jelentette ki Hruscsov egy semleges ország nagykövetének.
A vérengzés eredménye katasztrofális a Szovjetunió számára. Pedig Amerika kész volt békülékenyebb hangot megütni. A Szovjetuniónak az a bejelentése, hogy kivonja csapatait Kelet-Európából, határtalan reményeket ébresztett Washingtonban. Még azt is el lehetett képzelni, hogy a szovjet és az amerikai csapatok az erkölcs és a jog nevében közösen lépjenek fel a Közel-Keleten. Amikor a szovjet vezetők a budapesti katonai beavatkozás mellett döntöttek, hosszú évek türelmes erőfeszítéseit semmisítették meg egy pillanat alatt. (...)
Talán újra jön majd valaki, aki kedves mosolyával, viszonylagos rugalmasságával és realizmusával gyorsan elfeledteti a tegnapi tragédiát. Ilyen tragédia volt Sztálingrád is, de erről ma már kevesebb szó esik, mint például Katynról vagy a volgai és krími németek deportálásáról. (...)
Jelenleg a Szovjetunió nagyobb külső és belső nyomásnak van kitéve, mint a háború vége óta bármikor. A moszkvai vezetők hamar kifejezésre juttatták, milyen árat kívánnak fizettetni közel-keleti szerepvállalásukért. Arra buzdították Nasszert, hogy maradjon hajthatatlan, és a Nyugat gyengeségét kihasználva arra törekedtek, hogy elhitessék az arabokkal, egyedül ők képesek megvédeni őket. Több ezer önkéntes - akik nyilván budapesti harcostársaiktól vettek leckét antikolonializmusból - állt készen arra, hogy behatoljon Egyiptom és Szíria területére.
Az amerikai diplomaták szerint az arab vezetők többségének elég esze lesz ahhoz, hogy csak arra használja a Szovjetuniót és Moszkva tanácsait, hogy minél nagyobb ellenállást tudjon kifejteni Párizs, London és Jeruzsálem nyomásával szemben, és közeledni fognak az egyetlen országhoz, mely ellensúlyozni képes a szovjetek erejét.
Az arabok kegyeiért folyó versengésben az Egyesült Államok nagy hátránnyal indul, mert kiáll Izrael léte és határainak kiterjesztése mellett. Ezzel szemben a Szovjetunió, mint azt Bulganyin marsall nyíltan megüzente Ben Gurionnak, habozás nélkül feláldozná a zsidó államot új szövetségesei kedvéért.
André Fontaine
(fordította:Márkus Andrea)
