Az Európai Bizottság újra nekifutna a 2050-es klímasemlegességnek

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 5.

Külpol

Nyáron mások mellett Orbán is megvétózta az ötletet.

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges EU elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.

A testület Európai zöld megállapodás című munkadokumentuma olyan jogalkotási programot tartalmaz, amely egyebek mellett 2020 márciusáig elő kívánja készíteni azt a környezetvédelmi jogszabályt, amely lehetőséget teremt a 2050-ig kitűzött célok megvalósítására.

"Ha az előttünk álló öt éven belül elkészítjük a szükséges jogszabályokat, akkor elegendő, még további 25 évünk van azok végrehajtásához az egész Föld megóvása érdekében" - fogalmazott Timmermans.

Kijelentette: minden tagállamnak és minden embereknek meg kell értenie, hogy a cselekvés elmaradása óriási költségeket jelent. Azt hangsúlyozta, hogy a törekvések sikere több milliárd eurónyi ráfordítást igényel évente. Kérdésre válaszolva pontos összeg említése nélkül elismerte, a beruházások 180 és 300 milliárd eurós nagyságrendűek lehetnek.

Timmermans a konkrét javaslatok között megemlítette a "már nagy sikereket elért" fásítási programot, és hangsúlyozta a "zöld városok" program folytatásának szükségességét, amely a levegő minőségének javításával mintegy 400 ezer európai korai halálát előzheti meg.

Nyáron az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács megpróbált elfogadni egy nyilatkozatot a 2050-es klímasemlegességről, de ez a magyar, a lengyel, a cseh és az észt kormány ellenállásán akkor elbukott.

Keresztbe feküdtek

Egyebek mellett a magyar kormány vétója miatt nem kötelezte el magát az Európai Unió a karbonsemlegesség 2050-es elérése mellett. Az uniós egység felbomlása a klímaváltozás elleni globális küzdelmet is visszavetheti. Az Európai Tanács június 20-21-i csúcstalálkozóján nemcsak az uniós tisztújítás folyamata akadt meg, az állam- és kormányfők az éghajlatváltozás elleni fellépésben sem jutottak egységes álláspontra.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.