Az EU-jogharmonizáció és Öcalan: Csatlakozás az élethez

szerző
Demirkan Tarik
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Idestova három éve annak, hogy a török állami tévé 1-es csatornáján megjelent egy zavartan a kamerába pislogó, borostás arcú, megbilincselt férfi, aki egy repülőgép utasterében kommandósok gyűrűjében hallgatta a tiszt hozzá intézett szavait: "Isten hozta itthon, Öcalan. Már régóta vártuk ezt a napot!"

Idestova három éve annak, hogy a török állami tévé 1-es csatornáján megjelent egy zavartan a kamerába pislogó, borostás arcú, megbilincselt férfi, aki egy repülőgép utasterében kommandósok gyűrűjében hallgatta a tiszt hozzá intézett szavait: "Isten hozta itthon, Öcalan. Már régóta vártuk ezt a napot!"

Abdullah Öcalan az ankarai Állami és Politikai Tudományok Egyetemén néhány diáktársával csaknem húsz éve létrehozta a Kurd Munkáspártot (PKK). A PKK az elmúlt két évtizedben szabályos regionális hadsereggé nőtte ki magát: nemzetközi megfigyelők és független katonai szakemberek szerint több tízezer fegyveressel rendelkezett, akiket a PKK vezérkara rendszeresen bevetett a Törökország keleti hegységeiben szüntelenül zajló küzdelmekbe. A harcokban tíz év alatt 30 ezer ember halt meg.

Hívei körében élő legenda, ellenfelei szemében véreskezű gyilkos; abban azonban mindkét tábor egyetértett, hogy a török biztonsági erők soha nem tudják elfogni Öcalant. Ám egy átgondolt, az USA és a NATO-szövetségesek által is támogatott akcióban a török elitalakulatoknak sikerült az évek óta körözött Öcalant Kenyában elfogni és Törökországba vinni.

Az ország először nem akart hinni a televízióban látottaknak. De a döbbenet nem tartott sokáig: Törökországban örömünnep tört ki, kivéve a kurdok lakta délkeleti településeket, amelyeket sűrű csend borított. Az európai nagyvárosokban egymást érték az ott élő kurd vendégmunkások által szervezett tüntetések. Ez azonban már a végjáték volt; Öcalan egy hermetikusan elzárt börtönszigeten rács mögé került.

A PKK és Öcalan ügye azon létfontosságú kérdések egyike, amelyek meghatározták az 1990-es évek Törökországának politikai életét. Azokban az években, a mindennapos véres összecsapások idején egyszerűen eltűntek a mérsékelt, a felek józan eszére apelláló, az elfogadható kompromisszumot sürgető hangok. Felerősödött viszont a török nacionalizmus, amelynek politikai alakulata a háborúskodást meglovagolva a második legerősebb pártként került ki a korábbi választásból, és a koalíció tagja lett. A Nemzeti Akciópárt (MHP) kormánypártként büntetéssel és bosszúval fenyegette az arcvonal túloldalán állókat. Az MHP vezetői a saját táboruknak szent ígéretet tettek: "Öcalant halálra ítéljük, és garantáljuk az ítélet végrehajtását!" És a bíróság - az akkor hatályos törvényekkel összhangban - valóban így döntött.

Ám kivégzés mégsem lett.

Az elmúlt tíz évben - politikai hovatartozástól függetlenül - a török politikai pártok vezetői egyvalamiben egyetértettek: nem szabad elszalasztani az Európai Unióhoz való csatlakozás - amúgy egyre távolabbinak tűnő - lehetőségét. Ennek viszont az a feltétele, hogy összehangolják a törökországi és az uniós jogrendszert: például a halálbüntetést el kell törölni. A török törvényhozás pedig - ritkán tapasztalható heves viták eredményeként - elfogadta az uniós tagságot előkészítő törvénymódosításokat, amelyek közül az alábbiak a legfontosabbak:

A terrortámadásoknak minősülő esetekben is megszűnik a halálbüntetés (kivéve a hadiállapotot); az elmúlt években halálbüntetéssel sújtott terroristák ítélete automatikusan életfogytiglani szabadságvesztésre változik. A törvény ugyanakkor eleve kizárja ezekben az esetekben egy majdani amnesztia lehetőségét, a büntetési tétel csökkentését, illetve a feltételes szabadlábra helyezést.

A telekommunikációt szabályozó törvénymódosítás értelmében a továbbiakban nem büntetendő cselekmény, ha valamelyik tévé- vagy rádióadó valamilyen helyi nyelven (értsd: kurdul) sugároz adást. A sajtótörvény módosítása megszünteti az állammal szembeni kritikus hírek és elemzések perelhetőségét.

Az idegen nyelv tanítását szabályozó törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy szabadon működhessenek azok a magánintézmények, amelyekben kurd nyelvet oktatnak.

Öcalant ezek után levélben hivatalosan is értesítették: immár nem fenyegeti a kirótt halálbüntetés végrehajtása, az ítéletet életfogytiglanra változtatták.

Demirkan Tarik

"Ez a probléma rendeződött"

Hasip Kaplan ügyvéd

Hasip Kaplan a vezetője annak az ügyvédcsoportnak, amely az Állambiztonsági Bíróság tárgyalásain Öcalan képviseletét ellátta. Kaplan annak idején a kurd vidéki Diyarbakir város ügyvédi kamarájának elnöke, a kurd polgári jogok elismert védelmezője volt. A Narancs a törökországi változásokról kérdezte.

Magyar Narancs: A török törvénymódosítások után hogyan változott Öcalan jogi státusa? Semmisnek tekinthető a halálos ítélet?

Hasip Kaplan: E jogszabályok a legérzékenyebb pontok voltak Törökország és az EU viszonyában. A törvénymódosításokkal - úgy tűnik - ez a probléma rendeződött. A 4771. számú, immár történelmi fontosságú törvénymódosítások augusztusban hatályossá váltak. A módosítás mind a polgári, mind a katonai büntető törvénykönyvre kiterjed. Nincs tehát kibúvó! Persze itt meg kell említeni a módosítások azon pontját, amely szerint az elmúlt években terrorizmus vádjával bíróság elé kerülők semmi szín alatt nem részesülhetnek egy esetleges amnesztiában. Mivel ez sok jelenlegi elítéltet érint, úgy vélem, ez a pont még változhat a jövőben.

MN: Öcalan hogyan reagált a hírre?

HK: A módosítást követően nem találkoztam vele, de kollégáim voltak nála. Elégedett, és azt mondta: "Ezek a törvények már a népeink közötti testvériségről szólnak." Öcalan szerint azzal, hogy megszűnt a halálbüntetés, "ebben az országban vége egy 700 éves véres hagyománynak".

MN: Hogyan telik egy olyan fogoly napja, aki egy speciálisan a számára kialakított börtönszigeten él? Érintkezhet valakivel?

HK: Természetesen nincs könnyű helyzetben. A Márvány-tenger egy direkt erre a célra kialakított szigetén van, és az egyszemélyes börtönre külön szabályzatot dolgoztak ki az illetékesek. E szerint Öcalan engedély nélkül senkivel nem beszélhet, fizikailag senkit nem "érinthet". Ez a tilalom vonatkozik ránk, a védőügyvédjeire is. A cellájában egy ágy, szék és egy asztal van. Mindig egy napra való ruhaneműt kap. Élelmezése a katonai norma szerint történik. Cellájában könyvek is vannak, de ezek bevitele mindig korlátokba ütközik. Minden könyvet ellenőriznek, és gyakran előfordul, hogy bizonyos könyveket nem kap meg. Naponta két órát tölthet a szabad levegőn.

MN: Újságot olvashat?

HK: Csak időnként kapja meg az újságokat. Néha a leveleit is odaadják. Tévét nem nézhet, viszont van egy elemes rádiója. Nem szokványos rádió: csak az állami adót, annak is csak az egyik adását lehet fogni vele. A törvénymódosítás parlamenti vitáit is ezen követte. Amúgy sokat olvas, főleg történelmi könyveket.

MN: Találkozhat védőügyvédjeivel vagy a rokonaival?

HK: Hetente egyszer egy órára van engedélyünk nekünk, mármint a védőügyvédeknek. A hozzá látogató ügyvédek számát is meghatározza a szabályzat: egyszerre maximum négy ügyvéd lehet nála. Eddig három testvérének adtak látogatási engedélyt. Ezek a látogatások esetlegesek, mert hiába van látogatási nap, rossz időben a szigetet nem lehet megközelíteni. Ezen a tengeren pedig gyakran van vihar.

szerző
Demirkan Tarik
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...