Ki az a Kádár János, akit az oroszok a magyar kormány élére helyeztek? A régi kommunista aktivista Rajk barátja, 1950-ben letartóztatják, Rákosi pribékei kegyetlenül megkínozzák. 1954-es szabadulása óta egyike azoknak, akik a legelszántabban követelik a titoizmus keretein belül végrehajtható desztalinizációt. Rákosit tartva minden baj okozójának, ennek júliusi lemondásakor tagja lesz a Politikai Bizottságnak és a Titkárságnak is. Gerő helyettesévé választják, akinek a pártapparátuson belül a "titoisták" támogatását nyújtja.
Az egypártrendszer dogmája
Kádár - és talán ez a legfontosabb pont, amely rávilágít a "titokra" - egyszerre igazi ellenálló, a hazai kommunisták "debreceni csoportjának" tagja, ugyanakkor az apparátus embere, akinek az egypárt dogmája ugyanolyan szent, mint a "pártok önrendelkezése arra, hogy a maga választotta úton jusson el a szocializmushoz". A különböző irányzatok "apparatcsikjai" által egyöntetűen "defetizmussal" vádolt Nagy Imrétől ez választja el őt. (...)
Összefogott
Kádár, elszigetelődve Naggyal a hatalom új székházában, a Parlamentben, kísérletet tesz a vihar megfékezésére: a két politikus megpróbál befolyást gyakorolni a felkelésre, törvényessé téve követeléseiket. November 2-án Kádár levonja a pártapparátus összeomlásából adódó következtetéseket, és feloszlatja azt, valamint Nagy Imrével kezdeményezi egy új, "szocialista munkáspártnak" nevezett szervezet megalakítását. Azt reméli, hogy így egyesíti a pár ezer titoista felkelőt és a felkelést kirobbantó leszámolások túlélő pártfunkcionáriusait. E párt vezetőjeként és Nagy Imre szűkebb kabinetjének tagjaként egyetértett, amikor ez utóbbi hozzálátott a kormányzati forma kiterjesztéséhez az 1945 utáni demokratikus koalíció képviselőinek bevonásával és elfogadta a szabad választások kiírásának gondolatát. November 3-án úgy látszott, ezek az erőfeszítések eredményhez vezettek: megalakult a kormány, amelynek tagjai egyöntetű véleményen voltak nemcsak a semlegesség, a szabad választások és a szovjet csapatok kivonása kérdésében, hanem a felszabadulás utáni időszak szocialista vívmányainak megőrzése tekintetében is.
Az utolsó pillanatban létrejött megállapodás fontosságának tudatában - közben igen jelentős szovjet haderők indultak meg az országon keresztül - Kádár a budapesti rádióban kijelentette, hogy ezentúl a harcot két fronton kell folytatni: egyrészt az ellenforradalmi veszély, másrészt egy újabb szovjet beavatkozás ellen. Ugyanez a Kádár János huszonnégy órával később ellenforradalminak minősítette azt a kormányt, amelynek előző nap még tagja volt, és a moszkvai rádióban közzétett nyílt levelében kijelentette, hogy a győzedelmeskedő reakció megfékezésére kénytelen volt "elhatárolódni Nagytól és új kormányt alakítani". S az új kormány első dolga az volt, hogy felkérje a szovjet csapatokat "az ellenforradalom megfékezésére"!
Kádár levelének hangneme, jelenléte a szovjet parancsnokság alatt, a sebtében megalakított "Quisling-kormány" élén legalább olyan aggasztó rejtélyt takar, mint 1949-ben Rajk "spontán vallomása". Akkor az oroszoknak, különleges módszereik segítségével, sikerült Rajkot kényszeríteni, vallja be, hogy kém volt. Azt kell-e hinnünk, hogy 1956-ban Kádár kényszer alatt fogadta el a miniszterelnökséget a "munkás-paraszt"-kormányban? El kell-e hinnünk, hogy ez a kemény, de őszinte harcos képes volt ekkora pálfordulásra anélkül, hogy előzőleg erkölcsileg össze ne törték volna? (...)
A legkülönösebb
A Kádár-kormány a legkülönösebb bábkormány, amelynek létrejöttét valaha is végigkísérhettük. A fontosabb alakok között Kádár mellett ott van a Nagy Imréhez közel álló Apró Antal, a Népfront elnöke, akinek pálfordulása szintén megmagyarázhatatlan. A kormányhoz tartozik még Münnich Ferenc, Rákosi régi híve, aki néhány hete Nagy Imre mellé állt, s akinek jelleme és sötét rendőri múltja az utóbbi napokban sok vitát váltott ki Budapesten; a régi pártharcosok és a nemzetközi brigádok veteránjai követelték és el is érték a Nagy-kormányból való távozását. Még három baloldali szocialista vagy szakszervezeti harcos fedezhető fel az új kormányban, akik kompromittálták magukat a Rákosival való együttműködésben: Marosán György, Rónai Sándor és Kossa István, akikről senki sem akart még hallani sem az utóbbi hetekben; a kommunisták számára használhatatlanná váltak, a szocialisták pedig hitszegéssel vádolták őket.
Az új kormány tehát egyfajta improvizált egyveleget alkot, olyan heterogén elemekből áll, amelyek semmit nem képviselnek, vagy éppen annak ellenkezőjét, amit még tegnap képviselniük kellett. Ily módon a kormány, összetétele folytán, jól tükrözi azt a zavart, amelyben a szovjetek pillanatnyilag vannak.
A titoizmustól
(...) Az új kormány programján keresztül a szovjet hatóságok meg akarják értetni a magyarokkal, hogy az élet a nemzet lelkének eltiprása után is folytatódik. Beérik-e vajon a szovjetek ennyivel, vagy újabb öldöklésre készülnek? Bárhogy legyen is, annyi bizonyos, hogy a közigazgatás helyreállítása, a mindennapi élet újraindítása szinte megoldhatatlan problémát jelent a november 4-i győzteseknek. Hogyan fogják az irányításhoz feltétlenül szükséges bizalmat helyreállítani? A szovjetek és kisszámú szövetségesük egy megalázott, sárba tiport, reményt vesztett néppel fogja szembetalálni magát. A propaganda üresjáratban működhet csak, hiszen az eddig használt kifejezések, mint "barátság a Szovjetunióval", "nemzeti függetlenség", "demokrácia", minden jelentésüket elvesztették. A diákság nem fog felejteni. A munkásfiatalság sem fog felejteni. Az oroszok és magyarok közötti megbékélés esélyei, úgy tűnik, végleg elvesztek. A nagy szovjet hadsereg tízmillió magyar felett pirruszi győzelmet aratott.
Ferenc Fejtő
(fordította: Nobel Noémi)
Budapest, november 28. (AFP) - A Budapest környéki üzemi bizottságokhoz érkezett, több szemtanú egybehangzó állítását tartalmazó jelentés szerint magyar deportáltaknak épített koncentrációs tábor működik a Szovjetunió területén található Ungváron, mintegy 30 km-re a határtól.
Nagyon nehéz pontosan megállapítani a magyar deportáltak számát, jellemző viszont, hogy Budapest munkásnegyedeiben naponta találnak üzeneteket, melyeket magyar fiatalok dobnak ki teherautóból vagy vonatból: ezekben azt kérik a megtalálótól, hogy értesítsék családjukat a letartóztatásukról. Úgy tűnik, hogy ezek a letartóztatások, melyeket részben a szovjet csapatok, részben a magyar rendőrség számlájára írhatunk, többé-kevésbé véletlenszerűek, és a legváratlanabb helyeken következnek be, például a főváros külső kerületeiben és vidéken.
(fordította: Grits Barbara)
