A leendő EU-tagországok lakói közül egyedül a ciprusiaknak nem lesz rá módjuk, hogy közvetlenül, népszavazás keretében mondjanak igent vagy nemet a csatlakozásra. Ráadásul a szigeten élő török kisebbség - bár tagjainak jelentős része csatlakozáspárti - nem is lép be az unióba, aminek messzire ható nemzetközi következményei lehetnek.Aphrodité istennő évszázadokon át oszmán-török, majd évtizedeken keresztül brit fennhatóság alatt álló szülőföldje 1960-ban vált függetlenné - leszámítva két katonai támaszpontot és környéküket, amelyeket a britek minden eshetőségre megtartottak maguknak. A (ma mintegy nyolcszázezres) lakosság egynegyedére rúgó török kisebbség kezdettől fogva tartott tőle, hogy a dolognak a Görögországba történő beolvadás lesz a vége - tény, hogy már a britek elleni gerillaháború is erre ment ki. Viszont a NATO ekkor már bőven létezett, a két anyaország egyformán tag volt, úgyhogy mindkét felet sikerült kívülről féken tartani, polgárháború nem tört ki, kisebb-nagyobb fegyveres összezördülések, hetente egy-két merénylet - megúszták ennyivel Grivasz tábornok (és az akkoriban regnáló athéni katonai junta) új csatlakozási kampányát is, aztán 1974-ben a helyi török vezető, Rauf Denktas kérésére török csapatok szálltak partra Észak-Cipruson, elfoglalták a sziget egyharmadát, Athénban viszont megbuktak a napszemüveges tábornokok. Az "Észak-ciprusi Török Szövetségi Állam", majd 1983-ban az Észak-ciprusi Török Köztársaság kikiáltásával lényegében kialakult a máig fennálló helyzet. Az a bizonyos, egyenrangú görög és török fél között elgondolt "szövetség" természetesen nem jött létre, Észak-Ciprust pedig egyedül Törökország ismeri el önálló nemzetközi jogi entitásként. A belső határvonal mentén ENSZ-csapatok tartanak rendet. A nemzetközi porondon játszó Ciprus tehát azóta is a sziget déli, görögök lakta kétharmadát jelenti, ez folyamodott 1990-ben az EU- (akkor még csak Európai Közösség-) tagságért, ami ellen a török fél természetesen határozottan tiltakozott. Évekig folyt a huzavona, hogy a belső rendezés legyen-e az előfeltétele a csatlakozási tárgyalásoknak (török álláspont), vagy pedig az utóbbiak megkezdése az újabb rendezési nekifutásnak (görög követelés).
Zöld vonal, incidens, bizalomerősítő intézkedés, zárt ajtók mögötti megbeszélés,
ENSZ-égisz, különmegbízott
- hogy az elmúlt két évtized ciprusi híreinek leggyakoribb kifejezéseit idézzem. A lényeg változatlan: a törökök lazább, a görögök szorosabb állami kötelékek között képzelik el az esetleges újraegyesítést, az utóbbiak nem fogadják el a lakossági arányokból szerintük gúnyt űző jelenlegi területi megoszlást, és mindkét fél rendezni kívánja a kettéválásból következő tulajdonjogi és menekültügyi kérdéseket, csak éppen más és más megítélés alapján. Időközben az EU úgy ítélte meg, hogy a jelentkezők közül történetesen éppen a (görög) ciprusiak csatlakozási esélyei a legjobbak - az ország gazdasági helyzetén nagyot lendít a jól jövedelmező idegenforgalom meg persze az off-shore cégeknek nyújtott adókedvezmények, amelyek pénzmosásbarát vonásai tekintetében az eddiginél eurokonformabb magatartást fogadtak.
A török térfélen változatlanul - és hajlott kora, valamint betegsége ellenére - Denktas tartja a keményvonalas frontot, pedig az év elején már úgy tűnt, hogy Ankarából is
önmérsékletre biztatják
Ha ugyanis Ciprus (a görög) az EU tagja lesz, diplomáciai bonyodalmat - sőt képtelenséget - idéz elő az újabb tárgyalási kör résztvevőinek a kijelölése. Ekkor ugyanis az a képtelen helyzet áll elő, hogy a további csatlakozni vágyók között lévő Törökország nem ismeri el az unió egyik tagországát - hiszen Észak-Ciprust viszont elismeri, márpedig a kettő együtt nem megy. Az ENSZ közvetítésével zajló újraegyesítési tárgyalások során London és Washington egy ideig megpróbált nyomást gyakorolni a török kormányra, de miután az iraki konfliktus minden egyéb ügyet a háttérbe szorított, sem a britek, sem az amerikaiak nem akarták a ciprusi problémával bosszantani amúgy is húzódozó szövetségesüket. Így viszont a ciprusi görög fél sem érezte szükségét bármiféle engedménynek, maradt tehát a patthelyzet.
Pedig az ENSZ, ha másutt nem, legalább itt, a ciprusi kérdésben remélt valami felmutatható eredményt. Egyfajta svájci mintájú államszövetség tervét próbálta elfogadtatni a két féllel, enyhítve egyszersmind - de a törökök kedvéért csak egy kicsit - azon az egyensúlyzavaron, hogy a 18 százaléknyi török lakosság a terület 37 százalékát foglalja el. (Ráadásul a török partraszállás előtt a lakosság területi elkülönülése távolról sem volt ennyire egyértelmű, vagyis a görögöknek bőven van mit visszakövetelniük.) A britek pedig az egyik támaszpontjuk területének a felét dobták be az indítványba, főleg görög telepesek számára. Az ENSZ még nemzetközi pályázatot is hirdetett a majdani összciprusi zászlóra és himnuszra - az utóbbi esetében szöveg nélkül, csupán egy 30-60 másodpercnyi, fülbemászó dallamra, amely mindazonáltal a megbékélés és a tolerancia szellemét sugallja.
Aztán a megállapodás nem jött létre. A ciprusi görögök nem túl idegesek, ők így is, úgy is mentek Athénba, aláírni. A török ciprióták viszont nem sorakoznak föl egy emberként idős vezérük mögött. Februárban vagy hetvenezren - és ez ugye a görögökhöz képest meglehetősen csóró népességnek majdnem a fele - tüntettek az EU-csatlakozás mellett, attól tartva, hogy ha kimaradnak, az végleg párialétbe taszítja őket. Talán éppen ez sarkallta arra Denktast, hogy az utolsó pillanatban, április elején bizonyos területi engedményeket tegyen a görög félnek, amely viszont csak vonogatta a vállát, mondván, hogy akkor már inkább maradna az ENSZ-tervezet komplex egésze mint kiindulópont mellett. Mindamellett a tényleges csatlakozásig még van idő, és még az is megtörténhet, hogy a nemzetközi kényszerítő erők végül tető alá hozzák a délkeleti Mediterráneum Svájcát.
- kovácsy -
