Szilézia helye Lengyelországban

Csak nyelvében élne

  • Domány András
  • 2024. május 1.

Külpol

Śląsk lengyelül, Schlesien németül, Slezsko csehül, Ślůnsk sziléziai nyelven – Lengyelország délnyugati csücskének nem csak a múltja hányatott, a jelene sem könnyű. A helyi, alapvetően lengyel tudatú kisebbség és annak nyelve körüli, több évtizedes vita újraéled, mert a szejm regionális nyelvvé nyilvánította a sziléziait. Kaczyński hülyéinek több se kellett.

Támogasson-e az állam egy olyan kisebbségi nyelvet, amelyet 38 millió polgára közül félmillióan beszélnek? Hazaáruló-e, aki nemcsak lengyelnek vallja magát, hanem sziléziainak is? És egyáltalán ki dönti el, hogy mi nyelv, illetve mi csupán nyelvjárás vagy tájszólás? A népszámlálás adatai szerint 467 ezer ember mondta, hogy otthon szilézül is beszélnek (ezt a rövidebb, magyarul könnyebben ragozható változatot használom a továbbiakban), közülük 55 ezren pedig azt, hogy csak így. Csaknem 600 ezer ember sziléz nemzetiségűnek is vallotta magát, nagy többségük úgy, hogy lengyelnek is, de a törvény most csak a nyelvvel foglalkozik.

Külön utakon

Szilézia története egészen más, mint Lengyelország többi részéé. Amikor a sok kis fejedelemség a 14. században két évszázad után újra egyesült, annak a szilézek csak rövid ideig voltak részesei. Nem voltak királyaik a Jagellók vagy Báthory István, évszázadokon át a porosz királyok és a cseh királyként is uralkodó Habsburg-császárok alattvalói voltak. Ők az 1410-es grünwaldi csatában a keresztesek oldalán álltak. (Ekkor a II. Ulászló király és Vytautas fejedelem vezette lengyel–litván közös erők fontos győzelmet arattak a Német Lovagrend felett, és megfékezték annak keleti terjeszkedését – a szerk.) A svédeket nem a Sienkiewicz által leírt Özönvíz okozójaként ismerik, hanem úgy, hogy Sziléziának a katolikus Habsburgok uralma alatt álló részén XII. Károly svéd király néhány évtizeddel később szabadságot hozott a lutheránusoknak. A Poroszországhoz tartozó részen Nagy Frigyesben sem hódítót láttak, hanem régiójuk jótékony fejlesztőjét. Nem éltek át bukott felkeléseket, és nem olvasták Mickiewiczet.

A lakosság többsége évszázadokon át német volt, de mindig élt ott lengyelül beszélő kisebbség. Ők, miután Lengyelország 1918-ban visszanyerte függetlenségét, három felkelést is kirobbantottak, és a nagyhatalmak ettől megriadva 1921-ben népszavazást írtak ki, amely a németek számára kedvezően alakult, de az eredményhez képest a lengyelek jártak jól: a felső-sziléziai népszavazási terület 29 százalékát kapták meg a lakosság 46 száza­lékával, jelentős bányászati és nehézipari bázisokkal. Felső-Szilézia nyugati része és Alsó-Szilézia csak 1945-ben került Lengyel­országhoz. Akkor a maguktól el nem menekült németek zömét kegyetlen körülmények között kitelepítették Németországba. (Helyükre a Szovjetunióból költöztettek kényszerből vagy önként áttelepült ukrajnai lengyeleket.) Később volt még néhány kivándorlási hullám, így mára egyedül Opole vidékén maradt számottevő német lakosság, amely képviselteti magát a helyi önkormányzatokban, sőt 2023 őszéig – a bejutási küszöb alól felmentést élvezve – parlamenti képviselője is volt. Érdekes, hogy sziléziai pártvezérként került az állampárt élére az 1970 és 1980 közötti első titkár, Edward Gierek, aki sok földijét juttatta országos vezető beosztásba, és bőkezűen fejlesztette a területet, csak nem elég okosan, lásd például a túlméretezett katowicei kohót.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.