Heil Péter

Lehetnénk barátok

Húsz éve az Európai Unióban

Külpol

„Pedig barátok is lehettünk volna!” – viccelt pénzügyes kollégánk, és mindenki nevetett. A busz kikanyarodott a repülőtéri útra. A nagyjából harmincfős küldöttség, amelyben ott volt az összes minisztérium európai ügyekért felelős vezetője, elindult haza. Fáradtak voltunk, de bizakodók.

A kétnapos találkozó, ahonnan jöttünk, a csatlakozási tárgyalások előtti utolsó egyeztetés volt. Úgy éreztük, ráfordultunk a célegyenesre. Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz. És tényleg barátok leszünk. 1997 ősze volt. Igazi nyúlós, szürke, esős brüsszeli nap, lehetetlen időben közlekedő repülővel, macerás útlevél-ellenőrzéssel, semmire sem elég napidíjjal, szűk, hideg, spártai szállodai szobával, kutyafuttában leküzdött étkezésekkel, véget nem érő, szünet nélküli tárgyalással és – ebben azóta sem változott semmi – a világ köztudottan legpocsékabb kávéjával, európai közbeszerzésből. Az út legelején jártunk. De senki sem kételkedett abban, hogy sikerülni fog. Csendben ünnepeltünk.

A tárgyalások a magyar belépésről nagyjából hat évig, 2003 őszéig tartottak. Fel voltunk készülve, és a történelmi alkalom sem volt délibáb: az Európai Unió akart bennünket. Csak az időpont volt a kérdés. Közel százezer oldalnyi joganyagot kellett átültetni magyarba, nagyjából harminc szakterületen. A végére Magyarországon szinte minden megváltozott. Ezrek dolgoztak a feladaton. Egy ideig minden az EU-csatlakozásról szólt. Szinte az összes kormány-előterjesztés, az összes jogszabály, az összes híradó. Még azok is, amelyek látszólag nem az unióval foglalkoztak. A Budapest–Brüsszel repülőjárat mindennap tele volt magyar hivatalnokokkal, s egy évtizeden át minden miniszteri tárgyaláson a kormánytagjaink legfőbb feladata az volt, hogy politikai támogatásért lobbizzanak nyugati kollégáiknál. Ma már szinte elképzelhetetlen, de ebben az egy kérdésben a kormány és az ellenzék együtt tudott működni. Rengeteg munka volt, de megérte. Úgyhogy amikor 2004. május 1-jén, épp húsz évvel ezelőtt, Magyarország az Európai Unió tagja lett, az egész ország boldogan ünnepelt.

Húsz év múltán már szinte nem is ünnepelünk. Hivatalos, országos megemlékezés legalábbis nincs. Legfeljebb egy-két szakmai konferencián koccintunk, csendben, hogy odafent senki meg ne hallja. Mintha Magyarország nem is lenne az unió tagja. Meglehet, csak papíron az.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.