Cyber hírek

  • 2003. február 13.

Külpol

Vírusírók Az amerikai titkosszolgálat, az FBI és a brit rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya közös akcióval letartóztatott két férfit Nagy-Britanniában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy vírus elkészítésében. A rendőrök házkutatást tartottak náluk, és lefoglalták a számítógépeiket.
A hatóságok szerint a két férfi - egyikük 21, másikuk 19 éves - a THr34t-Krew nevű nemzetközi hackercsapat tagja volt.

n Magaslégköri villám csapott a Columbiába? Egy amatőr csillagász hét perccel a robbanás előtt készített fényképén egy fényes lila vonal - vélhetően elektromos kisülés - látszik, ami csigavonalban halad az űrsikló kondenzcsíkja felé, eltűnik mögötte, azután alulról belecsap - adta hírül az Index a San Francisco Chronicle nyomán. A férfi digitális fényképezőgépét a NASA a múlt héten Houstonba szállíttatta vizsgálatra. A felvételre számos magyarázat lehet - bemozdult a kamera, hibás a lencse -, a NASA szakértői azonban vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy egy magaslégköri villám csapott a szerencsétlenül járt Columbia űrrepülőbe percekkel a tragédia előtt. Közben olyan felvételek is napvilágot láttak, melyekből arra lehet következtetni, hogy a kilövés során mégis megsérülhetett az űrsikló bal szárnya. A széthullás előtt készített felvételeken súlyos szerkezeti károsodás látható az űrsikló bal szárnyán. A magaslégköri villámokat alig több mint egy évtizede fedezték fel. Ezek az angolul sprite-nak, azaz szellemnek, koboldnak elnevezett vöröses színű villámok a zivatarfelhőkből felfelé, csaknem 100 kilométeres magasságig haladnak, tizedmásodpercnél rövidebb ideig tartanak, és gyakran kékes sugárzás kíséri őket. Százszor nagyobb sebességgel terjedhetnek, mint a felszíni villámok.

n Mamutot klónoznának az oroszok Orosz tudósok azzal az indítvánnyal fordultak több külföldi - elsősorban japán - tudományos intézethez, hogy hajtsanak végre közösen mamutklónozó programot - adta hírül az MTI. A szükséges örökítőanyagot az orosz szakértők szerint abból a két mamutlábból lehetne kinyerni, amelyeket 2002 nyarán emeltek ki a régészek a kelet-szibériai Jakutföld örökké fagyott talajából. A japán-orosz tudóscsoportot irányító Kazufumi Goto, Kagosima város egyetemének profeszora technikailag lehetségesnek tartja, hogy elefántnőstényből kipreparált petesejtekbe mamutból vett DNS-t ültetve életre keltsék a rég kihalt mamutnemzetség egy példányát. Az első ilyen állat - Goto elgondolása szerint - félig mamut, félig elefánt lenne, ha azonban a mamut-DNS felhasználásával újra és újra megismételnék az eljárást, az eredményül kapott újabb nemzedékek állatai egyre nagyobb arányban tartalmaznák a mamut örökítőanyagát. Ezeket az új mamutokat egy különleges vadrezervátumban lehetne elhelyezni valahol Kamcsatkán vagy a szibériai Távol-Keleten - idézte az AFP. Az orosz tudományos akadémia genetikai intézete tudományos fantasztikumnak minősíti az elgondolást. Az akadémiai intézet tudósai arra hívják fel a figyelmet, hogy a DNS-láncnak már egyetlen törése is lehetetlenné teszi a klónozást, és úgy vélik, hogy a jégbe fagyott mamutok szöveteiben, akármilyen módon konzerválódtak is, az állat halálát követően nagyon rövid időn belül szétesnek a DNS-molekulák.

n Jugoszlávia tovább él a neten A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság az interneten bizonyosan túléli múlt heti feloszlását. A www.juga.com címen a jugoszláv állam hívei gyülekeznek, hogy közösen idézzék fel emlékeiket. "Nincs országunk, de van nemzetiségünk" - áll az oldalon. A cyber-jugoszlávok hazája 1999-es alapítása óta már több mint 16 ezer lakost számlál. Amint ez a szám eléri az ötmilliót, a virtuális állam kérvényezni fogja a felvételét az ENSZ-be, jelentette ki az egyik szervező. Az eddigi Jugoszlávia nyomai máshol is megmaradnak az interneten, a szerb és montenegrói államszövetség top level domainje ugyanis továbbra is a .yu marad.

n A CNN bezáratta az álhírgenerátort Múlt csütörtökön leállították a www.spo0fed.com címen üzemelő, hamis CNN-híreket gyártó weboldalt, miután a hírcsatorna jogi úton hívta fel az üzemeltetők figyelmét, hogy tevékenységük sérti a szerzői jogokat, és jogosulatlanul használják a CNN logóját is. Az álhírgenerátor népszerűsége egy hétig tartott, de ezalatt is sok bonyodalmat okozott, miután az álhíreket számos újság, rádió- és tévécsatorna valódiként tálalta. Az oldal szerkesztői szerint a hamis hírek úgy néztek ugyan ki, mintha a CNN-ről származtak volna, de a szövegük annyira abszurd volt, és olyannyira tele voltak nyelvtani hibákkal is, hogy mindenki láthatta: paródiáról van szó. Nagy port vert fel többek között az az álhír, mely szerint Dave Matthews zenész meghalt kábítószer-túladagolásban. Matthews ezt a zenekara hivatalos weblapján cáfolta. Hamis cikkeket bárki készíthetett, csak be kellett gépelni a sztori címét és szövegét. A generátor ezután létrehozta a hamis CNN-oldalt, működő linkekkel és bannerekkel. Az URL is úgy nézett ki, mintha a CNN oldaláról származna, bár tartalmazta a @ jelet, ami gyakorlott szemek előtt azért hamar leleplezhette az átverést. A CNN egyébként tavalyelőtt szintén bezáratott egy hasonló oldalt, a CNNdn-t, ami a hírcsatorna gazdasági lapját, a CNNfn-t parodizálta. A Faked News (www.fakednews.com) azonban továbbra is üzemel, itt a CNN, a CNet vagy az MTV oldaláról származónak tűnő cikkeket lehet gyártani.

n Gyerekpornó Több mint 1600 férfit tartóztatott le eddig a brit rendőrség az Operation Ore (Ércművelet) keretében internetes gyerekpornó terjesztői után nyomozva. A letartóztatottak közül 46 személyt gyanúsítanak azzal, hogy közvetlen részesei voltak gyerekekkel való visszaéléseknek. Négy további gyanúsított öngyilkosságot követett el, és 40 gyerek védelmében közvetlen lépéseket kellett tenni, jelentette ki egy, a nyomozásokban részt vevő rendőrtiszt.

n Beszélő pénzautomata Beszélő bankjegykiadó automatát fejlesztettek ki Németországban, hogy vakok is gond nélkül tudják használni. A készüléknek jól kitapintható nyílása van hitelkártya és bankjegy számára egyaránt, nagyobb a képernyője - a látáskorlátozottakra való tekintettel -, és beszédet közvetítő fejhallgató is tartozik hozzá.

n ´ssejtekkel az infarktus ellen Francia kutatók elsőként bizonyították be, hogy az infarktus miatt károsodott szívet meg lehet gyógyítani egy adag őssejt befecskendezésével, ami a szívben szívizommá alakul. A kutatók most egy hároméves nemzetközi programmal, összesen háromszáz páciens részvételével szeretnék alaposabban megvizsgálni az őssejtterápia hatékonyságát és hosszú távú hatásait.

n A legfeketébb fekete A brit nemzeti fizikai laboratórium (NPL) kutatói kifejlesztették a világon ismert legerősebb fényelnyelő képességű bevonatot. Ennek fényvisszaverő képessége kevesebb mint tizede az optikai eszközökben eddig alkalmazott legfeketébb felületnek. A szupersötét felület első alkalmazási területe az űrkutatás és a művészet lehet.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.