Az izraeli nagykövetség szervezésében két olyan izraeli család tagjaival ismerkedhetett meg a magyar sajtó egy szerdai eseményen, amelyek tagjai közül többen magyar származásúak, állampolgárságúak. A Weiss és Lavi család egy-egy tagja jelenleg is túsz Gázában, másokat a terroristák október 7-én meggyilkoltak, és olyanok is vannak közöttük, akik a mészárlást csodával határos módon túlélték, illetve akik egy november végi fogolycsere alkalmával szabadultak. A két család tagjai a budapesti izraeli nagykövet jelenlétében mesélték el, mi történt velük a Hamász terrorakciója alatt és azóta.
A Lavi család
Omri Lavi 48 éves izraeli-magyar shiatsu terapeuta. A Gázai-övezet határánál lévő Náhál Oz kibucban élt feleségével Lishay-jal és két kislányukkal, amikor a Hamász terroristái betörtek hozzájuk és túszul ejtették őket. Mivel Omri jelenleg egyike a még fogvatartott 137 túsznak, az eseményekről felesége és édesapja beszélt, miközben a férfi fotóját tartották kezükben.
Lishay október 7-én reggel fél 7 körül ébredt az ún. vörös riasztásra. A Gázai-övezethez közeli településeken ez megszokott dolog, így először nem nagyon izgatta fel magát. Nyolchónapos kislányuk, Alma a házaspárral együtt aludt előző éjjel, nagyobbik lányuk, a kétéves Roni pedig a biztonsági szobában szunyókált. A különböző helyi Whatsapp-csoportokban egyre több információ érkezett a horrorisztikus eseményekről, így lassan derengeni kezdett a család számára, hogy ezúttal nem a megszokott mederben zajlanak a dolgok. Délelőtt 10 órakor lövéseket hallottak, nem sokkal később pedig öt felfegyverzett terrorista tört be a házukba az ablakon keresztül. A családnak először sikerült a biztonsági szobába bezárkóznia; onnan hallották, ahogyan a dzsihadisták éppen feldúlják a lakásukat. Miután megtalálták őket a terroristák, akik az Izz ad-Din al-Kasszám brigádok tagjainak adták ki magukat, angolul és arabul próbálták rávenni őket, hogy nyissák ki az ajtót, de Laviék ellen tudtak állni. Egészen addig, amíg egyszercsak a szomszéd kamaszfiú hangját nem hallották a másik oldalról, aki arra kérte őket – immáron héberül –, hogy nyissák ki az ajtót, különben a terroristák végeznek vele. A Laviék engedelmeskedtek, és innentől kezdve a terroristák túszaivá váltak. Lishay később értesült róla, hogy a szomszéd fiút a terroristák aztán meggyilkolták.
A Lavi családot ezután a konyhába terelték, és követelték, mondják meg, hol rejtették el a fegyvereiket. Miután a lakást már teljesen feldúlták, a terroristák végül elhitték, hogy nincsenek fegyverek a lakásban, és a családot átvitték a szomszéd házba. Közben az is kiderült, hogy a terroristák szomszédjuk 18 éves lányát is meggyilkolták, holtteste a biztonsági szobában hevert.
A két család életben maradt tagjait az üvegszilánkokkal borított konyhakőre ültették, fegyvert fogtak rájuk, az egészet pedigélőben közvetítették. A felvételen a túszok halálfélelme mellett az is látszik, hogy Lishay és Omri védték lányaikat, testükkel takarva a kicsiket.
Délután fél 2 körül aztán a terroristák egyszer csak készülődni kezdtek. Pár embert megbilincselve magukkal vittek. Köztük volt Omri, valamint két nő, akiket azóta fogolycsere során szabadon engedtek. A kétéves Roni egészen addig csendben ült, amíg az apjától el nem választották. Ekkor azonban sírni kezdett, és utána futott, vele akart menni, de édesanyjának sikerült ezt megakadályoznia. A kislány végül a sírástól kimerülten elaludt, és mikor felébredt, „már nem volt kétéves többé” – mesélte Lishay, aki csupán annyit tudott mondani férjének, mielőtt elvitték: „Szeretlek! Vigyázni fogok a lányokra! Ne légy hős!”
A Lavi családot végül még aznap este kiszabadította az izraeli hadsereg. Szerencséjük volt, hogy élve és komoly fizikai sérülés nélkül túlélték a támadást, de ahogy Lishay fogalmazott: „Amíg Omri nem jött vissza, addig mi lélekben még mindig ott vagyunk.” Lishay számára most a legfontosabb az, hogy férjét, és az összes többi túszt mielőbb kiszabadítsák, csak ekkor lesz képes a jövőre gondolni.
Omri édesapja, Daniel, aki izrael északi részén él, szintén elmesélte, hogyan élte át az eseményeket. A terrortámadás reggelén még beszélt a fiával. Először ő is azt gondolta, „csak a szokásos támadásnak vannak kitéve.” 10 óra 50 percig tudott üzeneteket írni fiának, ezután megszakadt a kapcsolat. Innentől kezdve hét és fél órán keresztül abban a hitben élt, hogy nincs többé fia, se menye, se unokái. Amikor este végül egy családtag telefonált, és tőle megtudta, mi történt,
olyan óriási örömet érzett, amit csak egy gyermek megszületésének öröméhez tudott hasonlítani. Ez talán furcsának tűnhet, így azonban legalább tudta, hogy fia életben van, menye és unokái pedig biztonságban.
Omri középkorú férfi, így eddig a szabadon engedésére esély sem volt. Eddig csak időseket, nőket és gyerekeket engedett szabadon a Hamász, közülük sem mindenkit: a fogvatartottak között van még egy nyolchónapos csecsemő is. Omar Lavi helyzete annyival reménykeltőbb, hogy a három hete kiszabadult foglyok vallomása szerint a férfi akkor még életben volt; bár az is igaz, hogy épp pár napja derült ki, hogy a terroristák az egyik túszt meggyilkolták.
A Weiss család
Ott volt a szerdai eseményen Osnat és Raviv Weiss, az 56 éves Ilan Weiss magyar-izraeli állampolgár két testvére. Ilan jelenleg is a Hamász túszok egyike. A Weiss testvéreknek tragédiák sorozatával kellett az elmúlt hetekben szembenézni: egyik testvérüket, a négy gyermekes Amirt a terrortámadás során feleségével együtt a biztonsági szobájukban gyilkolták meg. Ilanról pedig, akinek három lánya van, semmilyen hír nincs azóta, hogy október 7-én délelőtt elhagyta lakását, hogy a kibuc többi lakójának segítsen. Két további családtagjukat is közvetlenül érintette a terrortámadás: Ilan felesége, Shiri és 18 éves magyar-izraeli állampolgárságú lányuk Noga 50 nehéz napot töltött el a Hamász fogságában, amíg a második fogolycsere során hazatérhettek.
Csak a merő véletlenen múlt, hogy Osnat október 7-én nem látogatott el bátyjához a Be'eri kibucba. Mikor Osnat a terrortámadás reggelén a hírekben meglátta mi történt, azonnal ráírt Shirire, aki ekkorra már csak egy-egy szót tudott neki válaszként írni: „félelem,” „terroristák”. Hamar kiderült, hogy nem tudnak telefonon beszélni, legfeljebb csetelni. Innentől Osnat folyamatosan azt nézte, hogy a családtagok közül ki mikor volt utoljára aktív a Whatsappon, de rájuk írni már nem nagyon mert, hiszen attól tartott, hogy egy rossz pillanatban megszólaló telefon tragikus következményekkel járhat. Végül valahogy mégis sikerült Nogával, Shirit lányával az alkalmazás segítségével kapcsolatba lépnie; a lány a biztonsági szobában lévő ágy alatt bújt el. A házukba betörő terroristák azonban felgyújtották a lakást. Noga megírta, nem tudja mit tegyen, mert a füsttől már alig kap levegőt. Osnat 13 éves fia, aki pont mellette volt, amikor ezt az üzenetet megkapta, a következő pillanatban kirohant és hányni kezdett. Osnat próbált unokahúgának üzenetek révén segíteni, de Noga végül ösztönösen megoldotta a helyzetet: az ablakon keresztül kiugrott az égő házból, és bár a telefonon beállította a lokációkövetést, ennek nem volt sok haszna, hiszen szinte azonnal a terroristák kezére került, és édesanyjával együtt Gázába hurcolták őket.
A Weiss család óriási örömére Shiri és Noga közel kéthónapos fogvatartás után november végén hazatért, jól vannak. A lelki felépülés a tragédiák után azonban nagyon hosszú lesz. A túlélőknek nemcsak azzal kell szembenézniük és feldolgozniuk, amin ők maguk keresztülmentek, de azt is, ami közvetlen hozzátartózóikkal, barátaikkal történt. A terroristák Shiri bátyját is megölték, Noga több barátnőjét megerőszakolták, otthonukat felégették. Mindkét család jelenlévő tagjai hangsúlyozták, hogy egészen addig nem tudnak továbblépni, amíg hiányzó családtagjaik vissza nem térnek, és amíg minden foglyot ki nem szabadítanak.
A Weiss testvérek édesapja magyar származású holokauszttúlélő volt, aki 1944-45-ben Pesten élte át a vészkorszakot. Osnat elmondta, örül neki, hogy édesapjának nem kellett megérnie ezeket a szörnyűségeket. Az október 7-én történteket Osnat és Lishay is a holokauszthoz hasonlította: Lishay szerint ami történt, nem az izraeli-palesztin konfliktus újabb epizódja, hanem éppen az, amire a holokauszt óta a „Never again!” („Soha többé!”) jelszavak vonatkoznak.
Az izraeli nagykövetség rendezvényén politikáról senki sem beszélt, és ilyen jellegű kérdéseket ebben a kontextusban talán nem is illik feszegetni. Osnat testvére, Raviv, azonban nyíltan kritizálta a Vöröskeresztet, mert szerinte a nemzetközi humanitárius szervezet nem végzi megfelelően a munkáját. Raviv azt kérte számon, hogy a Vöröskereszt miért nem vezet listát a túszokról, felügyeli egészségi állapotukat. A sajtótájékoztatón jelen lévő izraeli nagykövet, Yacov Hadas-Handelsman erről elmondta, nemcsak a nemzetközi egyezmények miatt, hanem a tűzszünet során aláírt megállapodás szerint is kötelessége lenne a Hamásznak a Vöröskereszt munkatársai számára biztosítani a túszokkal való kapcsolatot, ez eddig azonban nem teljesült.
