Interjú

„Fico nagyon megijedt”

Ivan Mikloš szlovák közgazdász, volt pénzügyminiszter a szlovák euró bevezetéséről és jótéteményeiről

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020. május 23.

Külpol

Szlovákia több mint tíz éve használ eurót – a bevezetését olyan reformok előzték meg, amelyekből máig profitál az ország. A közös valuta nemcsak a gazdasági turbulenciákkal szemben, de a populista Robert Fico ámokfutásától is megvédte az országot. A részletekről az akkori események egyik kulcsfigurája beszél lapunknak.

Magyar Narancs: Szlovákia 2004-es uniós csatlakozása után nagyon hamar bevezette az eurót. Milyen társadalmi párbeszéd előzte meg ezt a döntést?

Ivan Mikloš: A második Dzurinda-kormány és a nemzeti bank úgy látta, az euró bevezetése a legjobb választás Szlovákia számára. A döntést így korán, már 2003-ban meghoztuk. Köszönhetően a 2002-ben megkezdett strukturális reformoknak, a gazdaság stabil volt, nagy volt a növekedés, alacsony az infláció, és a gazdasági előrejelzések is biztatóak voltak, ez pedig azt jelentette, hogy minden csatlakozási feltételt teljesíteni tudtunk. Természetesen volt erről társadalmi párbeszéd, de a csatlakozás mellett igen erős érvek szóltak. Szlovákia kis, nyitott gazdaság, amely nagyon erősen függött már akkor is az eurózóna többi országától, főleg Németországtól. A közös fizetőeszköznek számtalan előnye van, hiszen csökkennek a tranzakciós költségek, csökken az árfolyamkockázat, miközben a kitettségünk az eurónak már akkor is nagyon erős volt. Ráadásul az euró mögött nagyon erős európai piacok állnak. A szlovák társadalom is támogatta az euró bevezetését, és 2005. november 7-én be is léptünk az ERM II-be, ami a csatlakozás előszobája.

MN: Voltak-e olyan politikai erők, amelyek az euró bevezetése ellen érveltek?

IM: Előfordultak ilyen hangok, de komolyan vehető politikai erő nem érvelt ellene. Természetesen voltak költségei az euró bevezetésének, sokan tartottak például a jelentős áremelkedéstől. Ezt megakadályozandó, bevezettük a kettős árazást: a bevezetés előtt egy évvel és a bevezetés után még fél évig ki kellett írni mindennek az árát euróban és koronában is. Hivatalosan ugyan 2009. január 1-jén léptünk be az eurózónába, de valójában már 2008 júliusától ott voltunk, mert akkor rögzítettük a korona árfolyamát az euróhoz. Ez nagyon érdekes tapasztalat lett Szlovákiának. A gazdasági világválság 2008. szeptember közepén tört ki: hivatalosan tehát még nem volt eurónk, de valójában igen, mert rögzített volt a korona árfolyama. Ennek pedig az egyik fontos következménye az volt, hogy nem ingadozott úgy a korona árfolyama, mint a forinté, a cseh koronáé vagy a lengyel złotyé. Így már a hivatalos bevezetése előtt megtapasztalhattuk az euró egyik előnyét, a nagyobb stabilitást a válság idején.

MN: Az eurózóna-tagság segítette-e Szlovákiát a kilábalásban a válságból?

IM: Igen, segítette. Szlovákia is és minden más régiós ország, Lengyelországot kivéve, recesszióba süllyedt: 2009-ben több mint 5 százalékos, a többi országéhoz hasonló mértékű volt a visszaesés. De az ipari termelés, a kibocsátás sokkal hamarabb magára talált, mint más országokban, például Magyarországon, annak ellenére, hogy mi nem tudtuk leértékelni a valutánkat. Az erős euró ellenére a kilábalás nálunk sokkal hamarabb kezdődött el és gyorsabb is volt, mint a régió más, az eurózónán kívüli országaiban.

MN: Sokan azzal érvelnek az euró ellen, hogy az Európai Központi Bankban a nagy, gazdag országok befolyása érvényesül a kisebbek kárára. Erről mi a tapasztalata?

IM: Illúzió azt gondolni, hogy egy kis, nyitott gazdaságnak, amelynek szoros gazdasági kapcsolatai vannak olyan nagy országokkal, mint Németország vagy Franciaország, egyáltalán lehet önálló monetáris politikája. A gazdaságban jól ismert a „lehetetlen szentháromság” tétele. Eszerint nem lehet egyszerre stabil árfolyam, szabad tőkemozgás és önálló monetáris politika. A háromból egyszerre csak kettő valósulhat meg. Ez az oka annak is, hogy például a balti országok a válság után beléptek az eurózónába. Még egy olyan helyzetben is így döntöttek, amikor már egyértelmű volt, hogy a tagságnak költségei is vannak. Mert amikor mi beléptünk, akkor még nem lehetett tudni, hogy Görögországban válság lesz, és hogy őket az eurózóna többi országának kell kimentenie.

Szlovákia esetében az euró egy másik fontos hatása az volt, hogy megvédte a strukturális reformokat. A második Dzurinda-kormány 2002-től kezdve számos piacpárti reformról döntött: jelentős államháztartási kiigazításra, adóreformra, nyugdíjreformra került sor, átalakult az egészségügy és a segélyezés rendszere, megújult a közigazgatás, rugalmasabbá tettük a munkaerőpiacot és a többi. Ezért Szlovákiáé lett az egyik legnagyobb növekedés Európában, és rengeteg külföldi tőke is elkezdett az országba áramlani. Viszont 2006-ban Robert Fico lett Szlovákia miniszterelnöke, ő pedig nagy ellenzője volt a reformoknak. Hangoztatta is, hogy vissza fogja vonni az összeset. Amikor hatalomra került, és megkérdezték tőle, hogy leállítja-e a csatlakozást az euróhoz, azt felelte, nem tudom, majd meglátjuk… A korona árfolyama erre zuhanni kezdett, ő pedig nagyon megijedt. A központi bank elmagyarázta neki, hogy ez azért történt, mert a befektetők attól tartanak, hogy vissza fogja vonni a reformokat és nem vezeti be az eurót. Ettől kezdve kiállt az euró bevezetése mellett – ha viszont bevezeti az eurót, akkor lehetetlen visszacsinálni a reformokat. Az euró tehát megvédte a reformokat.

MN: Hogyan hatott az euró bevezetése a növekedésre?

IM: A gazdasági válság és az azt követő euróválság súlyos kockázatokkal járt, és komoly félelmek voltak az euró potenciális költségei miatt. De valójában az eurónak azokban az években is pozitív hatása volt a szlovák gazdaságra. Amikor például a Volkswagen 1,5 milliárd eurós beruházásról döntött, végül Szlovákiába jött, és éppen az euró miatt nem Magyarországot vagy Csehországot választotta.

De az euró önmagában nem csodaszer. Fico 2006-tól kis megszakítással egészen 2018-ig vezette az országot, és ekkor semmilyen reform nem történt. Ennek meg a korrupciónak és a rossz kormányzásnak a következményeként 2013–2014-re Szlovákia ismét lemaradt, a növekedésünk nemcsak a cseh bővülésnél alacsonyabb, de a magyarnál és a lengyelnél is. A közös valuta önmagában nem oldja meg a problémákat. Hosszú távú stratégiára, folyamatos reformokra és felelősségteljes kormányzásra van szükség, mint például Észtországban. Ott a kormányváltások ellenére széles körű a társadalmi konszenzus, minden kormány felelősen cselekszik, fejleszteni akarja az országot. Az ország befektetőbarát, az államháztartás hosszú távon egyensúlyban van, folyamatos a közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztése. Ez a legfontosabb.

MN: Van-e ideális időpontja az eurócsatlakozásnak, vagy csak meg kell hozni a döntést, és végigvinni a szükséges reformokat?

IM: Valamennyire számít, hogy mikor lép be egy ország az eurózónába, de a siker nemcsak azon múlik, hogy milyen a világgazdasági helyzet, hogy épp válság van-e vagy nincs. Sok múlik a csatlakozás költségein is. Ma is azt gondolom, hogy az euró jó projekt, de most sok a kétség az eurózóna fenntarthatóságával kapcsolatban. A legnagyobb probléma, hogy nagyon különböző versenyképességű országok használják ugyanazt a valutát. Ha tovább nő ez a különbség, az euró veszélybe kerül. Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, a kevéssé versenyképes – főleg dél-európai – országoknak meg kell hozniuk a szükséges strukturális reformokat. Ez érzékeny politikai kérdés. Viszont ha nincs konvergencia, akkor egyre nagyobb a nyomás az eurón, így a kevéssé versenyképes országok kormányain is. Az euró fenntartása sokkal inkább politikai kérdés, mint technikai.

MN: Mik ezek a legszükségesebb reformok?

IM: Főleg a fenntartható államháztartás, a rugalmas munkaerőpiac, a befektetőbarát üzleti környezet és a törvények kikényszeríthetősége számít. De nem elég az egyszeri reformhullám, a nagy rendszerek kiigazítására folyamatosan szükség van.

MN: A legtöbb érv viszont valamilyen szintű fiskális unió létrehozása mellett szól.

IM: Ha monetáris unió van, akkor valamilyen szintű fikális unióra is szükség van, ez egyértelmű. A kérdés ezért sokkal inkább az, mit értünk fiskális unió alatt? Ha transzfereket is tartalmazó fiskális uniót, amire a klasszikus példa Németország egyesítése, akkor egy ilyen az eurózóna esetében nem tud működni. Egész egyszerűen azért, mert nincs elég erős politikai legitimitása egy ennyire mély fiskális uniónak. Az egyetlen lehetséges megoldás, amit én reform fiskális uniónak nevezek. Ez a tagországok versenyképességi konvergenciáját jelenti strukturális reformokkal. A valóságban létrejöhet a reform és a transzfer fiskális unió kombinációja is, de az politikailag lehetetlen, hogy a transzfereken legyen a hangsúly. Alapvető reformok meghozatalára lenne szükség Olaszországban vagy Franciaországban. Ezek azonban nagyon nehezen születnek meg, és a járvány sem fogja elhozni a felgyorsításukat. De alapvetően optimista vagyok, mert nincs más megoldás, mint meghozni a szükséges reformokat és fenntarthatóvá tenni az eurózónát.

MN: Ha ma kéne döntenie, akkor is bevezetné Szlovákiában az eurót?

IM: Valószínűleg azt mondanám, hogy mindenképpen kezdjünk el felkészülni, hozzuk meg a szükséges reformokat, de magával a csatlakozással várjunk egy kicsit. A feltételek teljesítése már önmagában hasznos az eurózónába való belépés nélkül is, hiszen hozzájárul a stabil valutához, segíti a növekedést, az államháztartás kiegyensúlyozottságát. Aztán várjunk kicsit, hogy az eurózóna országai képesek-e megoldani az euró fenntarthatóságával kapcsolatos problémákat.

Névjegy

Ivan Mikloš szlovák közgazdász, politikus. Volt privatizációs miniszer (1991–1992), gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes (1998–2002) és pénzügyminiszter (2002–2006, 2010–2012). Ő volt Szlovákia gazdasági átalakításának egyik vezetője: komoly szerepet játszott a 2002-ben indult átfogó gazdasági reformcsomag véghezvitelében és az euró 2009-es bevezetésében is. 2004-ben a Euromoney őt szavazta meg az év pénzügyminiszterének, a Világbank pedig a legjobb üzleti reformernek. 2015 óta miniszteri, miniszterelnöki tanácsadóként közreműködik Ukrajna gazdasági reformjaiban is.

Biztonsági háló – Az eurózóna-tagság előnyei

Az eurózóna tagországai nemcsak közvetlenül az uniótól számíthatnak segítségre, de az Európai Központi Bank (EKB) forrásaira is.

Ahogy a koronavírus-járvány elérte Európát, a kontinens országainak államkötvényhozamai hirtelen megnőttek. Március elején mintegy két hét alatt 70 bázisponttal lett drágább átlagosan egy 10 éves államkötvény finanszírozása az eurózónában. A probléma legjobban az amúgy is nagy adóssággal küzdő Olaszországot érintette (majdnem 300 bázispontos növekedés), de még a legbiztonságosabbnak tartott német állampapírok hozama is megugrott 20 bázisponttal. Az állami mentőcsomagok miatt növekvő államadósságokat tehát jócskán megdrágult piacról kellett volna finanszírozni, és ez a tendencia tovább mélyítette volna az eurózóna országai közötti különbségeket is. És persze az eurózóna piaci szereplői is bajba kerültek: nemcsak a bevételi forrásaik apadtak el, de a hitelfelvétel is nehezebbé vált. Ez pedig nemcsak a likviditásban okoz súlyos bajt, de egyre több iparágban a vállalatok fennmaradását is veszélyezteti.

A helyzetre viszonylag gyorsan reagált az EKB. Az eurózóna jegybankja március 20-án indította kötvényvásárlási és banksegítő programját. Az EKB összesen 750 milliárd eurót, azaz mintegy 263 118 375 000 000 (azaz bő 263 billió) forintot fog a közös pénzt használó 19 ország piacaira önteni a Pandemic Emergency Purchase Programme-on (PEPP) keresztül. Ez tulajdonképpen annak a mennyiségi enyhítési (quantitative easing) programnak a meghosszabbítása és kibővítése, amelyet az EKB a 2008-as válság során vetett be először. A PEPP-ben az EKB államkötvényeket, vállalati kötvényeket vásárol, és a tagországok bankjainak nyújt a piacinál kedvezőbb refinanszírozást. Az állampapír-vásárlási programban 70 napos és akár 31 éves kötvényeket is vásárolhat az EKB, annyira rugalmas feltételek mellett, hogy azokba még a görög államkötvények is beférnek.

Az EKB a reálgazdasági válság enyhítése érdekében vállalati kötvényeket is vásárolhat. Mivel azonban Európában a cégek (főleg a kis és közepes vállalatok) bankhitelből finanszírozzák magukat, az EKB a bankoknak is nyújt extra likviditást. A bankok az euró irány­adó kamatjánál olcsóbban juthatnak refinanszírozáshoz, és az általános hitelezési feltételeken is enyhített az EKB azért, hogy a pénzpiacok ne fagyjanak le, és minél kevesebb legyen a vállalati csőd és alacsonyabb a munkanélküliség. A bankok nemcsak a hitelezés fenntartásához kapnak segítséget az EKB-tól, de akkor is, ha maguk kerülnek bajba, hiszen az EKB a végső hitelezés feltételein is könnyített.

A PEPP bejelentése után azonnal csökkenni kezdtek az állampapírhozamok, csak úgy, mint a hozamok közötti különbségek is. Így enyhült a zónán belüli feszültség. A vállalati finanszírozásra is megnyugtatóan hatott a bejelentés. Az EKB intézkedései ugyanakkor csak csökkentették a nehézségeket, a járvány előtti időszakhoz képest továbbra is drágábban lehet finanszírozáshoz jutni. A program 2020 végéig tart, de szükség esetén meghosszabbítható.

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.