Alig néhány héttel hivatalba lépése után a francia belügyminiszter meghirdette a harcot az illegális roma táborok ellen. "Hogyan lehetséges, hogy némelyik telepen annyi szép autót látni, miközben alig dolgozik valaki?" - érvelt a parlamentben júliusban, és nyár végén sietve Bukarestbe utazott, hogy a "szervezett bűnözés" és az "emberkereskedelem" elleni harcban a román rendőrséggel együttműködve vegye fel a harcot. A Nastaséval kötött megegyezésben szerepelt rendőrcsere, a román határőrök képzése és az ígéret, hogy a francia földről kiutasítottak útlevelét egy-öt évre elkobozza majd a román hatóság. 2002-ben járunk, az államférfiúi karizmáját többek között represszív belügyminiszterként megalapozó Nicolas Sarkozy azóta sem köszönte meg az unió küszöbén azóta átjutó romáknak, hogy az utóbbi nyolc évben mindig számíthatott rájuk, ha úgy hozta a szükség.
Bár kezdetben akadtak nehézségek: az első, nagy médiaérdeklődéssel kísért telepfelszámolás 2002 decemberében sovány eredménnyel járt. Hiába állított elő 71 kelet-európai személyt a helyszínre vonuló 450 rendőr, kitoloncolni csak négyüket sikerült, a többieket egy óvatlan bíró szélnek eresztette. Ám a miniszter nem adta fel az akkortájt néhány ezres roma sereg elleni harcot, és pragmatikus törvényalkotóként büntethetővé tette a célcsoport egyes tagjaira jellemzőnek vélt tevékenységeket. Így például 2003 óta akár hét év börtönnel és 100 ezer eurós bírsággal sújtható, ha valaki hat éven aluli gyermeke társaságában koldul. Hat hónap börtönnel és 3750 euró bírsággal, ha idegen földterületen többedmagával tanyát üt. Több adminisztratív akadályt sikerült elhárítani a problematikus táborhelyek felszámolása érdekében, és időközben az is kiderült, minél nagyobbakat mond a kilakoltatásokról időben értesített és felkészített média, annál kevésbé érdekes, ha utólag kiderül, hogy a szervezett bűnözés támaszpontjai helyett többségében a nyomor szélén tengődő illegalitást és legfeljebb néhány kisstílű bűnelkövetőt sikerült leleplezni.
Megszálló csapatok
A néhány évi gyakorlattal felfrissített, modernizált és mégis autentikus cigányellenes indulatok idén nyáron ismét előkerültek a kalapból. Sarkozy most azután hirdette meg az "illegális telepek elleni ütközetet", hogy egy útzárlaton áthajtó francia fiatalembert július 16. éjszakáján lelőttek a rendőrök. Másnap az áldozat ismerőseinek egy csoportja megtámadta az illetékes csendőrőrsöt, majd tört-zúzott a környéken, az alig 3500 lakosú Saint-Aignan városkában. A 22 éves férfi történetesen úgynevezett "úton lévő" - a speciális adminisztratív kategóriát alkotó gens du voyage - közösséghez tartozott, akik túlnyomórészt cigányok, de gádzsók is akadnak köztük. A 240 ezerre becsült, "vándorként" jegyzett személyek kétharmada él - kényszerből vagy saját választásából - nomád életmódot; de a halott, Luigi Duquenet családja például már két generáció óta kőházban lakik. Korábban, 1912-től 1969-ig speciális okmányokkal közlekedhettek, de ma is háromhavonta be kell jelentkezniük a csend- vagy rendőrségen - kivéve a vásározókat és kereskedőket. Elviekben az ötezer lakosnál nagyobb települések kötelesek megfelelően felszerelt parkolási területeket biztosítani a lakókocsiknak, azonban 10 év alatt csak az előírt mennyiség fele készült el.
De mi köze a néhány hónapja, éve francia földön tartózkodó, 15-20 ezer többnyire román és bolgár romának a tősgyökeres francia gens du voyage-hoz?
A kelet-európai cigányok a sans papiers, azaz "papírok nélküli", rendezetlen adminisztratív helyzetű - leegyszerűsítve "illegális" - migránsok legmarginálisabb csoportját alkotják. Néhányuknak sikerült tartósan berendezkedni, munka- és lakóhelyhez jutni, sokuknak azonban nincs hozzáférése az elvileg alanyi jogon igénybe vehető ellátórendszerekhez sem. A helyi hatóságok által, a közhangulat függvényében elrendelt kilakoltatások és más rendőri akciók pedig jócskán megnehezíthetik az elkötelezett francia segítők közbenjárásával szárba szökő integrációs kezdeményeket (melyek például a gyerekek iskoláztatását célozzák).
Kényszerpályára szorult sorstársak akadnak persze a francia "vándorok" között is, nem utolsósorban a törvényben is rögzített, hátrányos megkülönböztetés és az előítéletek miatt. De a franciáknak, akiket nem etnikai alapon határoz meg a rájuk húzott kategória, nagyobb az érdekérvényesítő képességük, mint a bevándorlóknak. Azaz, ha támadás éri őket, ellenállnak. Így a nyilatkozatokban összemosott külföldi és francia romákkal szembeni fellépést elsősorban az előbbiek elleni, látványosra tervezett akciók illusztrálták.
Valójában a kelet-európai romák kitessékelése az országból (fejenként 300 eurót és gyermekenként további százat fizet az állam az "önkéntes" távozóknak; idén augusztus végéig ezt majd hétezren vették igénybe) elsősorban a bevándorlási statisztikák javítását szolgálja. Sarkozy még belügyminiszterként vezette be az évről évre növelt toloncolási kvóták körüli rendszeres kommunikációt. Az önkényesen meghatározott, tavaly 27 ezres keretszám teljesítését - amelynek a jelenlegi törvények és a nem feltétlenül együttműködő bírói kar is kerékkötője - jelentősen megkönnyítette az összes "eltávolított" majd harmadát adó uniós polgárokban rejlő lehetőség. 'k ugyanis gyakran visszatérnek, így újra felhasználhatók a kormány "választott bevándorlás" programjának hatékonyságát bizonyítani hivatott számításokhoz.
A nyári közbiztonsági nekibuzduláshoz az ominózus július 16-i hét vége további ihletforrással is szolgált: történetesen egy másik francia település környékén is elszabadultak az indulatok. Ezúttal egy kaszinót kirabló férfi vesztette életét a rendőrséggel folytatott tűzharcban, Grenoble külvárosában. A rendőrség ismét a jogos önvédelemmel magyarázta a 27 éves Karim Boudouda halálát - a környéken több éjszakán át folytak a különféle megtorló, tiltakozó akciók, néhány lövést is leadtak a rendőrökre. Az utóbbi évek hasonló zavargásai, melyek kiváltó oka valamilyen vélt vagy valós rendőri túlkapás, újra meg újra megmutatják, hogy a lakosság egyes rétegei és a rendőrség közti viszonyt az ellenségesség és a sorozatos provokációk láncreakciója jellemzi; Sebastian Roché grenoble-i szociológus szavaival a helyiek a rendőrséget megszálló erőként érzékelik. E nyugtalanító helyzet, amely korántsem csak a grenoble-i elővárosokra jellemző, nem okozott hosszú fejtörést Sarkozy csapatának. Hamar rájöttek, hogy az lesz a legjobb, hogyha valaki egy hatósági személy életét szándékosan veszélyezteti, megfosztják állampolgárságától. Természetesen csak akkor, ha nem sokkal korábban még bevándorló volt. Brice Hortefeux belügyminiszternek - akit idén június 4-én rasszista jellegű megnyilvánulásáért elmarasztalt és pénzbüntetésre ítélt egy párizsi bíróság - eszébe jutott, hogy a poligámiát és a női nemi szerv megcsonkítását is érdemes felvenni a lajstromba (az előbbi ötletet e héten visszavonták).
Tough on Crime
Érdekes módon a főbb miniszterek nem siettek részt venni az ötletbörzén, elsősorban másodhegedűsök vitték tovább a Sarkozy július 30-i, grenoble-i beszédében megalapozott közbiztonság-tematikát. Felmerült, hogy a bűnözési mutatók szerint rosszul teljesítő polgármesterekre vessenek ki pénzbírságot. André Ciotti, a kormánypárt témafelelőse, akinek június végén fogadták el törvényjavaslatát a gyerekek ismétlődő iskolakerülése esetén megvonandó családi pótlékról, a vezér javaslatára újabb tervvel állt elő. Eszerint börtönbe zárhatnák azokat a szülőket, akiknek bűnözésen kapott kiskorú gyermeke nem teljesíti a bíróság előírásait. A kérdéskör természetesen igényli az európai dimenziót is, így a bevándorlási (és a nemzeti identitásért felelős) miniszter uniós összefogásra szólított fel a roma probléma megoldásának érdekében, melyet az európai ügyek államtitkára ekképp foglalt össze: "A keleti bővítés óta felfedeztük, van Európában 11 millió roma, és ebből kilencnek útlevele is van. A bűnözési ráta 140 százalékkal emelkedik minden évben 2007 óta."
Fentiek ismeretében tulajdonképpen megnyugtató, hogy a nemzetközi mértékadó sajtó kertelés nélkül elmarasztalta Nicolas Sarkozyt a rasszista kártya kijátszásáért, és néhány hét habozás után vizsgálatot indított az unió is. Még az elnök drukkerei is elismerték, legalább egy-egy vezércikk erejéig, hogy ezúttal túlságosan kilóg a lóláb. Politikailag elhibázott ötletnek tűnik a nyár elején tetőző pártfinanszírozási, összeférhetetlenségi botrányok, a Woerth-Bettencourt-affér, és az őszre tervezett nyugdíjreform között az amúgy is többé-kevésbé megbélyegzett kisebbségekről még egy bőrt lehúzni - írta például a jobboldali Le Point a múlt héten. Mások amiatt aggódnak, hogy már a tavaszi regionális választásokon kudarcot hozott a sovinizmussal kacérkodó, gyűlölködő megnyilvánulásoknak szabad teret engedő nemzetiidentitás-vita: a kormánypárt gyengült, míg a xenofób Nemzeti Front (Front National, FN) erősödött. Miért kellene akkor most az FN programját napirendre venni?
A Kelet-Európából - módjával - érkező kritikákra, akárcsak az uniós biztos, Viviane Reding megfogalmazta kételyekre, majd a múlt szombati tüntetésekre még hetykén reagált az Élysée. Az már nagyobb megrázkódtatást okozott, amikor augusztusban érsekek és a püspöki kar vezetője is felszólaltak a kormány módszerei és ideológiája ellen, majd burkoltan a pápa is felhívott a "legitim emberi különbözőségek befogadására". (A francia "vándorokat" meg a jóval labilisabb helyzetben lévő bevándorlókat segítő számos szervezet gyakran kötődik az egyházakhoz.) Ahogy a La Vie című katolikus hetilap fogalmazott: "egyre szélesebb a szakadék a gyanús pénzügyeket és xenofób gesztusokat egyaránt nem értékelő katolikus bázis" és a köztársasági elnök között.
A közbiztonság javulása mindenesetre aligha várható a nyári intézkedésektől. Minthogy a bűnözési statisztikák kormányzati szűrőkön keresztül jutnak el a közvéleményhez, objektivitásuk megkérdőjelezhető - de a 2002 óta kormányzó jobboldalnak igazán meggyőző eredményeket egyelőre nem sikerült felmutatnia e téren. Független elemzők pedig számos kételyt fogalmaztak meg a - a bevándorlás és/vagy közbiztonság témakörében nyolc év alatt két és fél tucat törvényt legyártó - Sarkozy-féle, angolszász importanyagból szőtt rendőrségi és büntetőjogi reformokkal kapcsolatban. Laurent Bonelli szociológus, a kérdés egyik szakértője, a Le Monde Diplomatique augusztusi számában utal rá, hogy miközben több európai államban az amerikai tough on crime szlogen jegyében gondolják újra a politikákat, odaát mintha fordulna a kocka. És nem emberbarátságból vagy ideológiai elvektől vezérelve, hanem a hatékonyság és a gazdaságosság érdekében próbálják a bűnözést inkább "saját kontextusában értelmezni". Így például Texasban a börtönbővítési tervek helyett 2007-ben takarékossági okokból döntöttek a drogprevenciós program mellett.
*
Ha közvetlen belpolitikai haszna kétséges is, ne becsüljük alá Sarkozy kísérletének jelentőségét. A közbiztonság és a bevándorlás újbóli összekapcsolásával, amelyet főleg a kelet-európaiak szimbolikus hazatoloncolásának képei festettek alá, sikerült nemzetközi visszhangot kerekítenie egy már untig ismert képlethez. Az eddig belföldön alkalmazott megosztó tematizálást most európai hatókörben is tesztelhette. Próbára tette a kelet-közép-európai államok szolidaritását saját állampolgáraik és a közvetlenül érintett szomszédos országok felé. Felmérhette a régebbi uniós tagok reakcióit. Ha nem is úttörő e terepen - Olaszország, ahol az évről évre erősödő szélsőjobb egyre fontosabb pozíciókhoz jut Berlusconi mellett, már évek óta ezen az úton jár -, mégis van annak valami jelentősége, ha az "emberi és polgári jogok hazája" a magántulajdon védelmére hivatkozva szemérmetlenül és cinikusan zárójelbe teszi egyesek emberi méltóságát. Ha Európa és a világ egyik leggazdagabb országa úgy üzen hadat a nyomornak, hogy külföldre szállítja a "szegények közt a legszegényebbeket". Ha a szükség ismét úgy hozza, legközelebb egy fokkal megint nagyobbakat kell majd mondani, hogy feltűnjön valakinek.
