Eleve ő volt az esélyes az előzetes becslések szerint (vö. Feltörekvők ideje, Magyar Narancs, 2014. április 10.), győzelmének a mértéke azonban mindenkit meglepett, különösen az, hogy három évtized után most lett egy pártnak olyan erős pozíciója (tehát többsége) a törvényhozásban, amelynek hála, nem szorul külső támogatásra. Az indiai politikai rendszer egyik átka, hogy ezt a támogatást általában a populizmustól nem idegenkedő regionális pártoktól lehetett megszerezni, természetesen politikai engedmények (költségvetési többletforrások) árán, ami értelemszerűen csökkentette a kormányzó erő - eddig többnyire az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) - mozgásterét. A BJP-nek egyedül is megvan a parlamenti többsége, külső támogatói segítsége nélkül is hozhat tehát szükséges, de nem mindenki kedvére való reformintézkedéseket. Ezek lényege a külföldi tőke beáramlásának az ösztönzése, a beruházások felpezsdítése, miután a bruttó hazai termék értéke tavaly is csak 4,6 százalékkal növekedett, továbbra is elmaradva a válság előtti évek bőven hat százalék fölötti szintjétől. Modi a Gudzsarát szövetségi állam élén elért sikereire mutatva igyekezett elnyerni a szavazók bizalmát, de a sikeréhez ez nem lett volna elég. Nem lehet ugyanis eltekinteni attól a körülménytől, hogy Gudzsarát mint nyugati, tengerparti terület eleve az átlagosnál jobban vonzotta a befektetőket, a gazdasága is élénkebb volt - például nagy kikötői révén. Fejlett nehéziparra támaszkodhat - mindez munkahelyeket jelenthet, amelyekre óriási szüksége van az országnak. A jelenlegi demográfiai folyamatok havi egymillió új munkahely megteremtését követelik - és ez csak az életszínvonal szinten tartását biztosítja. Gudzsarát fellendülésének a földrajzi helyzeténél is fontosabb oka volt a beruházások megvalósításához szükséges adminisztratív lépések leegyszerűsítése, gyorsítása. Ezt az egész országra ki lehet terjeszteni, amihez azonban a helyi kormányzatok támogató jóindulatára is szükség van.
A folyamatosan a piacra áramló új munkaerő foglalkoztatásához új ipari munkahelyekre is szükség lesz. Ahhoz, hogy ezek létre is jöjjenek, az értékelések szerint nélkülözhetetlen az egész munkajogi, földjogi és adózási rendszer reformja. Mindez pedig már felveti a korrupció kérdését is, amely részben ezeknek az elavult struktúráknak a repedéseiben tenyészik. Magáról Modiról úgy tudni ugyan, hogy vezető pozícióját nem személyes meggazdagodásra használta - a környezetéről viszont már nem lehet ezt elmondani.
A BJP kormányzó pártként követendő politikáját illetően talán az a leginkább nyitott kérdés, hogy milyen keverék alakul ki a kampányban Modi által képviselt gazdasági liberalizmus, a magasabb életszínvonalat a középpontba állító üzenet és a hindu nacionalista gondolatvilág között. Az utóbbi sem függetleníthető Modi személyétől. ' volt a főminiszter a 2002-es, vallási hátterű gudzsaráti zavargások idején, amikor hinduk és mohamedánok keveredtek véres összetűzésekbe. A - főként muszlim - halottak száma ezer fölött volt, és a helyi kormányzatot azzal vádolták, hogy nem igazán igyekezett megfékezni a szélsőséges hindukat. Most ugyan arról beszélt a kampányában, hogy megvédi a muszlimokat - miközben más nacionalista politikusok az iszlám híveivel szemben ellenséges kijelentésekkel keresték közönségük kedvét. Az eset akkor Modit nemzetközi szinten teljesen elszigetelte, most viszont Washington és London is hajlandó kapcsolataik újrafogalmazására, ami érthető is a világ második legnépesebb országa esetében. Pártjának legelszántabb közkatonái viszont továbbra is a zord nacionalizmus világában élnek.
Mármost a BJP-t támogató szervezetek körében is ott találhatók azok a szélsőséges csoportok, amelyek fontosabbnak tartják az egységes, tisztán hindu állam létrejöttét, mint a minél nyitottabb gazdaságot, és nem támogatják Modit a költséges támogatási programok felszámolásában sem, amelyekkel az INK igyekezett csendesíteni az ellenfeleit és bírálóit.
A tömegméretű elégedetlenség fő oka a tartósan magas infláció (áprilisban 8,6 százalék), a korrupció, valamint az a természetes elégedetlenség, amely egy tíz éve hatalmon lévő politikai erővel szemben felhalmozódik. Ennek ellenére szó sincs arról, hogy az indiai szavazók hátat fordítottak volna a szociális elkötelezettséget a patronáló államon keresztül érvényesítő álláspontnak, hogy tömegesen a piaci liberalizmus hívéül szegődjenek. Minthogy körzetenként csak az első helyezett jut tovább, a BJP-nek sikerült a szavazatok 31 százalékával megszereznie a mandátumok több mint felét. Eközben a hol második, hol harmadik helyen végző Kongresszus a mandátumok tíz százalékát sem tudta begyűjteni. A mandátumarányokról szólva pedig ne feledkezzünk meg a helyben az élen végző regionális pártokról! A kizárólag a déli Tamil Naduban induló helyi dravida párt, az AIADMK például az (országosan) összes szavazat mindössze 3,3 százalékával 37 mandátumhoz jutott, ami csak héttel kevesebb a független szubkontinens egész történetében főszerepet játszó Indiai Nemzeti Kongresszus 44 helyénél. Az Átlagemberek Pártja, amely a korrupcióellenes civil szervezetből nőtt ki, s látványos sikert ért el a legutóbbi delhi helyi választáson, mindössze négy mandátumot szerzett. Habár ebben a rendszerben ezt is nevezhetjük sikernek, hiszen volt négy olyan választókerület, ahol ők kapták a legtöbb szavazatot (ami sok induló esetén persze nem jelent látványos eredményt). Fennmaradásuk kérdése is, hogy az új kormány mekkora támadási felületet kínál nekik.
