A bagdadi vezér, akinek Hitler- vagy inkább Sztálin-szerűsége immár tudós akadémikus kutatások tárgya, ezúttal a nemzetközi ékverésnek egy viszonylag kevéssé szubtilis formájával próbálkozott. Az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatásával foglalkozó nyolcvannégy fős ENSZ-különbizottság hat amerikai tagját távozásra szólította föl, mondván, hogy ezek mind kémek és gazemberek, Washington meg amúgy sem engedne a szankciókból, amíg ő él, hiába állna ott végül ő maga és országa egyetlen
mordály, csorba szablya
nélkül. Nyomatékul hozzátette még azt is, hogy az amerikai gépek egy ideig szüneteltessék az ellenőrző berepüléseket, mert ha nem, kénytelen lesz lövetni őket. Hogy így lesz-e, napokon belül kiderülhet.
A különbizottság erre természetesen csak egyfélét léphetett: felfüggesztette a működését, és csak egy tucat emberét hagyta hátra a bagdadi ellenőrző központban.
A konfliktuselhárító gépezetről pedig nyugodt szívvel állapíthatta meg Szaddám, hogy már annyira sem a régi, mint tavaly vagy az 1993-as válság idején; hogy az 1991-es nagy Szaddám-ellenes nemzetközi szövetséget nem lehet újra összehozni. Washington egy esetleges fegyveres akció tervezésekor a Biztonsági Tanácsban tulajdonképpen csak a britek támogatásában lehet biztos. Õk azok, akik a mostani feszültség kirobbanása után csatlakoztak az amerikaiak haderő-átcsoportosítási manővereihez a térségben.
Kína az elmúlt hetek nagy nemzetközi porondra lépési offenzívája után igyekszik megmutatni az ENSZ-ben is, hogy nagyhatalmi szerepkört vizionál magának a világpolitikában. Oroszország az iraki tartozások majdani behajthatóságára spekulál, és - hasonlóan Franciaországhoz - ott akar lenni a rajtvonalnál, ha egyszer majd mégiscsak beindul a nagy iraki olajüzlet.
Az arab országok beavatkozásellenes nyilatkozatokkal vétették észre magukat, aminek a hátterében legalább két megfontolás állhat. Az egyik, hogy az izraeli-palesztin viszály mostani mélyrepülésekor különösen veszélyes lehet a konzervatív arab kormányok számára felsorakozni a Washingtonból vezényelt keményvonalas politika mögé, hiszen minden ilyen lépés csak a hazai fundamentalisták és radikálisok propagandájának játszana alá. (Jordániában az iszlamista ellenzék egyik vezetője máris dühödten függetlenségi háborút hirdetett Irak támogatására az Egyesült Államok ellen.)
A másik talán az a józan felismerés, hogy amennyiben egy fegyveres csapás túllép a demonstratív gesztus szintjén, és a rejtegetett iraki fegyverek megsemmisítésére irányul, ez életveszélyesen kiélezhetné a feszültséget, messze túl az 1991-es szinten. Arról nem is szólva, hogy a cél aligha érhető el, hiszen az ENSZ-különbizottság hat éve folyó ellenőrzései ellenére sem világos,
mije van és mije nincs
Szaddámnak.
A helyzet - akár enyhül, akár keményedik a következő napokban - elsősorban éppen emiatt súlyos. Az ENSZ-ellenőröknek meggyőződésük, hogy Szaddám vizsgálódásaiknak egy olyan pontján köpött a levesbe, amikor nagyon közel jártak valami titokhoz, amiről nem volna jó tudniuk. Átmeneti távozásuk természetesen lehetővé tette, hogy Irak átszervezze a rejtekhelyeit, és ők majd kezdhetik elölről a kutakodást.
Az iraki fegyverekkel kapcsolatos, közvetett bizonyítékok és feltevések mellett nyilván hírszerzési informá-ciókra és kiszivárogtatásokra is alapuló ismeretek meglehetősen hátborzongatók. Az ország birtokában lévő biológiai, vegyi és atomfegyverek az ilyen tömegpusztító eszközök előállításához szükséges alapanyagokkal együtt gyaníthatóan bőven elegendők lennének a Föld teljes lakosságának kiirtásához. Az iraki baktériumfegyver-program még az Öböl-háború előtt indult, és hogy a háború végeztével ezeket az anyagokat megsemmisítették, ezt csak Bagdad állítja, de ellenőrizni még senki sem tudta. Az ENSZ-ellenőrök azt gyanítják, hogy a mostani kiutasítási akciót éppen az váltotta ki, hogy jó nyomon indultak el a titokban rejtegetett biológiai fegyverek felderítésére, ami azért sem könnyű, mert ezekből az anyagokból emberek ezreinek kiirtásához elegendő mennyiség szállítható egy kabátzsebben.
A vegyi fegyverek közül a tokiói szektamerényletkor használt szarinnál tízszer hatékonyabb, VX nevű gáz gyanítható iraki készletei jelentik a legnagyobb veszélyt. Ez a gázvegyület évekig tárolható anélkül, hogy veszítene gyilkolóerejéből, ha két összetevőjét külön-külön őrzik, és csak a felhasználáskor egyesítik. Ami pedig az atomfegyverzetet illeti, lehet, hogy az Öböl-háború után, még a Nemzetközi Atomenergia Hivatal vizsgálódásai nyomán kivonták Irakból az egész hasadóanyag-készletet, a szakembergárda azonban megmaradt, és ki tudja, mennyi maradt meg a szükséges dokumentumokból, amelyek alapján rövid időn belül újra képes lenne az ország atombomba előállítására.
Szaddám Huszein politikájában a jelek szerint valóban meghatározó jelentősége van
paranoid személyiségének és magángőgjének,
de annyira nem tébolyult, hogy ne kalkulálna, ne mérlegelné lépései következményeit, ne ismerne mértéket. Ha nem így volna, nemcsak a kurdok ellen vetett volna be vegyi fegyvert, hanem a nemzetközi szövetség vagy Izrael ellen is az Öböl-háborúban. Most is tudja, hogy valahogy megússza majd. Még akkor is, ha - mint egy külföldi küldöttség tagjai előtt maga mondta - úgy érzi, egyszer majd vagy iraki tisztek, vagy amerikai bombák vetnek véget az életének. Hogy mi lesz az országával, az irakiakkal, ez eddig sem foglalkoztatta különösebben. Ezzel kapcsolatban rábízza a latolgatást a külvilágra.
- kovácsy -
