1990 óta számítgatják az ENSZ-ben az úgynevezett emberi fejlettségi indexet: ez a hagyományos gazdasági mutatók (GDP és társai) mellett számba vesz olyasfajta jóléti szempontokat is, mint a várható életkor, vagy az írás-olvasási-műveltségi, iskoláztatási mérőszámok. Tavaly Izland került ki győztesen e versenyből, ami (gondoljunk bármit is az efféle listákról) határozottan jelez valamit. Izland kicsi és jelentéktelen szigetből irigyelt, magas presztízsű országgá változott a világ szemében. Ma legalábbis gazdasági értelemben vett presztízse romokban hever.
Jég, víz, gőz
Izland történelmének ismerete alapján bizton állítható: a sziget lakójának lenni ritkán volt fenékig tejfel - a bennszülöttek legfeljebb a háborúkat és a külső inváziókat úszták meg, a szegénységet, az éhínséget és a járványokat nem. Amúgy az ember nem is őshonos a szigeten - sőt a zoológusok szerint a madarakat leszámítva az egyetlen gerinces őslakosnak a sarki róka tekinthető -, állandó (manapság is visszajáró) vendégnek pedig a jegesmedvék, akik úszó jéghegyek hátán szokták volt megközelíteni a szigetet. Az ember eljövetele a kolonizáció szempontjából szerencsés időpontban történt: a mainál is enyhébb klíma nem csupán az itt letelepedőknek nyújtott kedvező körülményeket, de azoknak is, akik Grönlandon kerestek hajlékot. Az első telepesek (az ír szerzeteseket és remetéket nem számítva) viking/norvég kalandozók voltak, akik sokszor mandinerből, a Brit-szigetek felől érkeztek, s hozták magukkal kelta (főleg ír) rabszolgáikat is. Az izlandi nép az ő keveredésükből alakult ki, s nyelvében máig őrzi az óészaki germán örökséget, ráadásul az újizlandi büszkélkedhet a modern kor neologizmusokban leggazdagabb szókincsével. A nyelvi tisztaságra kórosan ügyelnek, ennek megfelelően a film izlandiul 'kvykmynd', a demokrácia 'ydveldi', a filozófia 'heimspeki', a párt pedig 'flokkur'. A továbbiak szempontjából fontos, hogy Izland a világ egyik legrégebbi, önkormányzattal bíró országa - nemzetgyűlése, az Althingi 930-ban alakult, s az rendelte el, amúgy demokratikus alapon a kereszténység felvételét, pontosan 1000-ben (ráadásul, khm, különösebb darabolás, csonkolás és mészárlás nélkül). Később persze házhoz jött az őshaza: a norvégok előbb Grönlandot, majd a XIII. század végén Izlandot is bekebelezték. A kalmari unió (az 1380-as norvég-svéd perszonálunió) nyomán Izland új urai a dánok lettek vagy öt és fél évszázadra, s ez az időszak aligha kerül majd az izlandi történelem arany lapjaira.
Igaz, nem mindenről a dánok tehetnek: a klímaváltozás, az éghajlat hűvösebbé válása magával hozta az éhínséget, a vissza-visszatérő járványokat. (De itt legalább, hála a relatíve még mindig enyhébb klímának, élve maradt a lakosság zöme - Grönlandon kihaltak a telepeskolóniák.) Ehhez jött a sok tekintetben hasznos vulkanikus tevékenység is, ami azért (geotermikus energia ide vagy oda) alkalmanként pusztítani is szokott. Amikor pl. 1783-ban kitört a Laki nevű hasadékvulkán, iszonyú mennyiségű, 14 köbkilométer bazaltlávát, vulkáni hamut és mérges gázokat küldött a felszínre. Előbb a sziget haszonállatai fordultak fel a kén-dioxid- és fluor-túladagolástól, s kisvártatva követte őket a halálba az emberi populáció jó negyede is. A dánok kisstílű szemétkedései (melyeket általában protekcionista politikának szokott nevezni a gazdaságtörténet) sem segítették a helyi lakosság helyzetét. Például 1854-ig csak a dánok kereskedhettek a szigeten - ehhez jöttek még a messzire elkalandozó (pl. észak-afrikai) kalózok fosztogatásai és embervadászatai, ami különösen súlyosan érinthette a viking leszármazottak önérzetét. A dánok utóbb, a korszellemnek és az autonómia-törekvéseknek engedve fokozatosan önkormányzatot adtak gyarmatuknak, s 1918-ban elismerték a független Izlandot - egy dán-izlandi perszonálunió keretei között. Az angolszász szövetségesek által okkupált sziget Dánia második világháborús megszállását végül arra használta ki, hogy egy népszavazás révén 1944-ben végleg elszakadjon az anyaországtól. Bár azóta számos nemzetközi szövetséget és szervezetet bevállalt (a NATO-nak például a kezdetektől tagja, ami hasznos is, elvégre nincs hadserege), de lakosai hosszú időn át ódzkodtak az Európai Unióhoz vagy bármely elődjéhez, pláne az eurózónához való csatlakozástól.
Hej, halászok, halászok
Izlandnak, amint arra e hetekben vezetői is sűrűn felhívják bátorítólag a lakosság figyelmét, akadnak kétségtelen, természet adta jótéteményei is - amikor nem ezekre bazíroztak, rögvest pórul is jártak. Izland kifejezett szerencséje (ami, mint láttuk, az átka is lehet), hogy egyszerre fekszik egy geológiai értelemben vett forró pont és a Közép-atlanti-hátság felett (sőt ennek egy darabja, világritkaság gyanánt, itt a szárazföld felszínére is bukkan!). Emiatt van itt vagy két tucat működő vulkán s az utóvulkáni tevékenység megannyi jele. Márpedig a gejzírek és hőforrások a turistacsalogatáson túl kimeríthetetlen geotermikus energiaforrást is jelentenek - ha nem volna elég a folyók és természetes vízesések kínálta olcsó vízi energia. Külön adomány a déli és nyugati partvidék különleges szubpoláris óceáni klímája, amit az Észak-atlanti áramlat (mifelénk ezt is csak Golf-áramlatnak szokás nevezni) tesz az adott szélességi körhöz képest igen enyhévé, a kikötőket pedig egész évben jégmentessé. Az Izland körüli óceán végtelen halgazdagsága meg a helyi halászati kultúra pedig e kicsiny (Magyarországnál azért némileg nagyobb, de csak 320 ezer lakosú) szigetországot e tekintetben nagyhatalommá, s a világ egyik legfontosabb halexportőrévé tette. Tavalyig kereskedelmi bálnavadászflottájuk is volt - ennek speciel már nem tapsolt oly hangosan a világ cuki állatokra bukó közvéleménye. Az izlandi törvények azért még most is engedélyezik a "tudományos célú" bálnavadászatot. A halászat ugyanakkor számos konfliktus forrásául is szolgált. Az ország közeli és távoli tengeri szomszédjai nem rajongtak azért, hogy Izland 1972-ben önhatalmúan 12-ről 50 tengeri mérföldre növelte saját halászati övezetének határát, ahová más országok halászait nem engedte be. Az ebből fakadó hangos brit-izlandi diplomáciai konfliktust (meg a kisebb atrocitásokat) nem kis kajánsággal figyelték a szovjet zóna (így a Kádár-kori Magyarország) kommentátorai. És bár Izland 1970-ben belépett az EFTA-ba, az uniótól (illetve elődjeitől, a Közös Piactól és az Európai Közösségtől) mindeddig megtartóztatta magát - attól félve, hogy le kellene mondania halászati előjogairól. A közhangulat csak mára változott meg - az izlandi lakosság s a politikai szféra java is immár inkább áldásnak tekintené az EU-hoz és az eurózónához való csatlakozást. Alighanem hamarabb el is érnék, mint bármely esedékes kelet-európai jelölt.
Izland legújabb kori gazdaságtörténete tartogatott még egy merész fordulatot. Kezdődött pedig a kilencvenes években magánkézbe került nagy izlandi bankok (már ezt is furcsa leírni) expanziójával. Ez nem csupán az ügyfélkör bővítését s a hitelezési tevékenység kiterjesztését jelentette Izland határain túlra, mindenekelőtt Skandináviára és Nagy-Britanniára, hanem merész akvizíciókat is. A vállalkozó kedvű izlandiak vad bevásárlásba kezdtek pl. egykori gyarmattartóiknál is - idővel éppúgy izlandi kézbe került a FIH Bank, mint a patinás koppenhágai D'Angleterre Hotel. Mindennek kulturális lenyomataként jelennek meg a tavalyi Lars von Trier-filmben, a Főfőnökben az agresszív, bunkó, zsákmányleső és mindent felvásárló izlandi befektetők. Mindehhez hozzájött még az izlandi valuta legendás instabilitása (a hektikus árfolyamhullámzás évtizedek óta szokott dolog errefelé), a súlyosan deficites külső fizetési mérleg, s a lakosság számos elemző által méltatott passziója, hogy a jövő terhére éljen, s minél nagyobb adósságba verje magát, amelynek kamatterheit úgyis elviszi majd a sokszor két számjegyűvé dagadó infláció.
Krach, kreppa
Ezt a jó szokását az izlandi polgár akkor sem adta fel, amikor az izlandi korona "véletlenül", az átmeneti gazdasági sikerekből kifolyólag stabillá, sőt a piac ítélete szerint túlértékeltté vált. A korona várható zuhanása azután még tavasszal megkezdődött, azóta az izlandi valutánál (mely januártól szeptemberig 35 százalékot bukott az euróhoz képest) csak a zimbabwei fizetőeszköz vesztett többet az értékéből. Az izlandi bankok, amelyek olcsó, rövid távú forrásokból finanszíroztak hosszú távú hiteleket, az elsők között érezték meg a világméretű pénzügyi válságot - az efféle olcsó hitelek az ősz elején villámgyorsan eltűntek a piacról. S ahogy külső finanszírozásuk megrendült, velük enyészett el a bankokba vetett bizalom is - ami azzal járt, hogy például a brit betétesek megrohamozták az izlandi bankok fiókjait. Egy idő után már hiába, a betéteket ugyanis rövidesen zárolták, amin sokan és igen sokat vesztettek (őket utóbb kárpótolni fogják), még többet azon brit közületek, önkormányzatok, jótékonysági alapok, amelyek izlandi bankokban fektettek be (Kent grófság például vagy 50 millió fontot!). A három legnagyobb izlandi bank, a Glitnir, a Landsbanki és a Kaupthing felett sorra átvette az ellenőrzést az izlandi állam - így csaknem visszaállt a privatizáció előtti állapot. Ráadásul ezzel együtt a régi-új tulajdonos leszögezte: nem vállal kezességet a honi bankokkal szemben külföldön támasztott követelésekért. Cserébe a britek a 2001-es terrorellenes törvényre (!) hivatkozva befagyasztották az izlandi bankok brit befektetéseit és kinnlevőségeit. A becslések szerint több mint négymilliárd font értékben - ami nagyjából megegyezik azzal az összeggel, amit a brit kormány szánna az izlandi bankok (pl. a Nagy-Britanniában Icesave néven működő Landsbanki) brit betéteseinek kártalanítására, elvégre betétbiztosítás is van a világon. Ráadásul az izlandi bankok külföldi filiáléi - már amennyi megmaradt belőlük - sorra a helyi hatóságok kontrollja alá kerültek, persze alkalmanként pénzügyi juttatást is kaptak, természetesen a betétesek kimentésének szándékával. Az izlandi állam mindeközben maga is igen közel került a csődhöz, a korona pedig a teljes összeomláshoz, s az ország kénytelen volt külső segítséget kérni, miután Izland teljes külső adóssága (vagy 50 milliárd euró) csaknem az éves GDP (8,5 milliárd euró) hatszorosára rúgott. (E mutató tekintetében jobban áll Magyarország - nálunk a küladósság "csak" a GDP 90 százalékát teszi ki.) És hogy a baj még nagyobb legyen, a GDP 25 százalékát ez az igen koncentrált, de éppen összeomló bankrendszer állította elő. Az egymást gerjesztő hatások révén egyszerre rendült meg tehát a bizalom az izlandi valutában (senki sem vette, s ezért lehetetlen volt kurrensebb valutákra váltani), a sorra bedőlő izlandi bankokban és az államban, no meg annak vezetésében. Az, hogy a reykjavíki tőzsde is beszakadt, szinte már fel se tűnt senkinek.
Végül némi könyörgés után a Nemzetközi Valutaalap nyújtott segédkezet: jelentős kamatemelésért cserébe rendelkezésre is bocsátott egy kétmilliárd dolláros hitelkeretet, ám úgy tűnik, ez sem elég (mi, ugye, három forrásból kaptunk 25 milliárd dollárnyi hitelkeretet). Az izlandi kormány még kétszer ennyit szeretne begyűjteni a skandináv testvérországoktól meg Japántól - esetleg bárki mástól: a lehetséges hitelnyújtók között éppúgy felmerült a kistestvér Feröer-szigetek, mint Oroszország. Utóbbit rögvest koncessziószerzési szándékkal vádolták; az efféle tétre menő tranzakció aligha tetszene Izland első számú katonai szövetségesének (USA), ráadásul a hírek szerint az orosz gazdaság és pénzügyi rendszer sem éppen stabil (a valutatartalékok negyede-ötöde illant el napok alatt), így meglehet, mostanság nem éppen Izland megmentése lesz a legfőbb gondjuk. A válság (izlandiul: kreppa) természetesen jelentős konsternációt okozott otthon, Izlandon is - ki szereti, ha a pénze egyszerre fabatkát sem ér, euróra, dollárra átválthatatlan, ha betéteit befagyasztják, állását elveszíti, s ha ujjal mutogat rá a világ (na jó, ebbe még nem kell belehalni). A jelentős részben hitelekből élő, a megtermeltnél többet költő lakosság ki mást, mint vezetőit hibáztatta a bajért - eme ítéletében szokatlan egyezést mutatott azon elemzőkkel, akik az izlandi pénzügypolitika és bankrendszer irányítóinak és ellenőrzésének hallatlan dilettantizmusát emelték ki. Mindenesetre a kis ország megérte, hogy tömegek tüntessenek a jegybank épülete előtt, s hogy Geir Haarde izlandi miniszterelnök már csak személyi testőrök kíséretében merjen az utcára lépni - miközben a pénzügyminiszter a geotermikus energiát és a halászatot ajánlja a lakosság figyelmébe.
Izland annak köszönheti balvégzetét, hogy jelentősen túlterjeszkedett lehetőségein. Halljuk a különbséget: Izlandnak voltak és vannak lehetőségei!
