Nem hittem a fülemnek vasárnap este, amikor az exit poll számainak közzététele után Jarosław Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke kijelentette: akár kormányon leszünk, akár ellenzékben, különböző módokon valóra váltjuk a mi Lengyelország-projektünket. Ennek a mondatnak ugyan nincs értelme, mert ellenzékből nehéz kormányprogramot végrehajtani, de világossá tette: a pártvezér már a végleges számok kihirdetése előtt tisztában volt azzal, hogy vesztettek. Igaz, Mateusz Morawiecki miniszterelnök, aki a PiS-ben az országot ténylegesen vezető Kaczyński helyettese, a kormányban viszont papíron felettese a miniszterelnök-helyettesi rangot viselő politikusnak, stabil kormány megalakításáról álmodozott. De most úgy látszik: legfeljebb addig juthat el, hogy Andrzej Duda köztársasági elnök őt (vagy a PiS más politikusát, ez se egyértelmű) kéri fel kormányalakításra, arra hivatkozva, hogy ez a párt kapta a legtöbb szavazatot; de kizártnak látszik, hogy a 460 fős szejmben a szükséges 231 támogatót össze tudja gyűjteni egy bizalmi szavazáshoz. A lapzártánkkor véglegesnek tűnő adatok szerint a PiS 194 képviselői helyre számíthat a három ellenzéki formáció összesen 248 mandátumával szemben; ez utóbbiból 157-et hozott Tusk pártszövetsége, a Polgári Koalíció (KO).
Nem szabad azonban lebecsülni a PiS kavarási képességét. A szejmben valójában két éve nincs többsége, de különböző ellenzéki frakciókból kilépett vagy kizárt, megvásárolt „független” képviselőkkel csaknem mindent meg tudott szavaztatni, amit akart. Szóvivője most máris a várható kormánykoalíció egyik szereplőjének, a Szymon Hołownia író és volt tévés Lengyelország 2050 pártjával közösen indult Parasztpártnak tett ajánlatot; ez a Harmadik Út (TD) néven futó szövetség összesen 65 mandátumot tett hozzá a 248-hoz. Állítólag még az sem lenne lehetetlen, hogy átengedik a kormányfői posztot, és a párt egy PiS-politikus szerint „mindent megkapna, amit kér” – de ezt az 1989 előtti áltöbbpártrendszer mindent túlélt utódja, amely az elmúlt évtizedekben a szocialistákkal és a jobbközép Polgári Platformmal (PO) egyaránt kormányzott már együtt, felháborodottan visszautasította. Pedig a név nélkül nyilatkozó PiS-politikus a Wirtualna Polska portálnak azt mondta: a Parasztpárt megnyerése érdekében kidobnák a kormányból Zbigniew Ziobro jelenlegi igazságügyi miniszter Szuverén Lengyelország pártját (ez nem indult pártként a választáson, jelöltjei a PiS listáiról jutnak be), amely belülről, jobbról támadta rendszeresen a miniszterelnököt. Egy baloldali képviselő szerint még őket is kerülgeti a PiS, ami igazán meghökkentő.
A földindulás társadalmi háttere
A PiS tehát úgy győzött, hogy a kormányzást valószínűleg elveszítette, és ez elég meglepő. Lengyelországban létezik ugyan független média, de főleg a kevésbé iskolázott vidéki közönség még mindig jórészt a propagandaszócsővé züllesztett, egykor közszolgálati tévét nézi, ahol gyűlölködő uszítás zajlott hónapok óta. Donald Tusk volt miniszterelnököt, az Európai Tanács és az Európai Néppárt volt elnökét hazaárulónak, a nemzet ellenségének minősítették, aki egyszerre a németek és az oroszok bérence, és győzelme az ország szuverenitásának elvesztésével fenyeget. Lehet, hogy ez már túlzás volt, és ezért bizonyult kevésbé hatásosnak, mint terjesztői várták. Ugyanakkor nagyon fontos volt, hogy bejusson a demokratikus ellenzék két kisebb pártcsoportja, amihez az Új Baloldalnak (NL) 5, a koalícióként indult TD-nek 8 százalékot kellett elérnie. Voltak hetek, amikor a felmérések szerint e küszöbértékek határán ingadoztak, és mindenkinek 2015 jutott az eszébe, amikor a két kisebb párttal koalícióban indult baloldal 7,5 százalékkal kiesett a parlamentből, és 1,1 millió szavazat ment veszendőbe. Kaczyńskiék csak ennek köszönhették, hogy akkor kormányra jutottak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
