Gazdája hû és tehetséges szolgájaként négy éven keresztül az orruknál fogva vezette az ENSZ és az Európai Unió megbízottait, nevetségessé tette a NATO-t, a hágai bíróságot és az amerikai diplomáciát, majd végül egy öblös nevetéssel fecnikre szaggatta a daytoni megállapodást. Senki sem látott még ilyen súlyos bûnözõt, aki ennyire biztos érinthetetlenségében.
Kérdés, hogy ez a montenegrói szegényparaszt-gyerek, ez a némi avítt romanticizmustól áthatott középszerû költõ, továbbá - a perverz ösztönök megnyilvánulásai terén minden létezõ tapasztalattal rendelkezõ - tanult pszichiáter hogyan lett a gyilkosok fejedelme, aki Clintont és munkatársait szánalmas bohócnak titulálja.
Hála egy fiatal olasz újságírónak, Marzio G. Miannak - aki hosszas helyszíni kutatások után nemrégiben publikált egy kitûnõen dokumentált Karadzic-életrajzot -, megtudhatjuk, hogy az "etnikai tisztogatásnak" nevezett vérfürdõket rendezõ szörnyeteg egészen a közelmúltig egyszerû, szívélyes, hétköznapi ember volt*. A feleségéhez, Liljanához (akinek ambíciói csak késõbb kerültek napvilágra) ragaszkodó fiatal Karadzic szívesen gitározgatott, kellemesen énekelt szerelmes és harci dalokat. Fess férfi, okkal tetszik a nõknek, el lehet vele beszélgetni költészetrõl és metafizikáról, szereti a sziámi macskákat és a pornófilmeket.
Mian könyvének az a legérdekesebb fejezete, amelyben Ismet Cerictyel, a szarajevói klinika igazgatójával folytatott beszélgetéseirõl számol be. Ceric régebben baráti kapcsolatban állt Karadzictyal, aki a ma romokban heverõ klinikán közel húsz évig a munkatársa volt. Mint mondja, Radovan kedves, félénk vidéki ember volt, aki egy kissé elveszettnek érezte magát a többnemzetiségû nagyvárosban, amelyet aztán romhalmazzá tett. Imádta a hithû muzulmán Ceric édesanyját, vallási ünnepekkor virágot vitt neki. Külföldön járva - például a New York-i Columbia Egyetemen, ahol egy verseskötetéért 1974-ben ösztöndíjat kapott - sem mulasztotta el, hogy születésnapján felhívja az idõs hölgyet, és hosszú, boldog életet kívánjon neki. Ceric édesanyja "fiamnak" szólította, két gyermeke "kedvességéért és emberi melegségéért" csodálta Karadzicot. Úgy látták, hogy "nyitottabb, modernebb" a saját apjuknál.
A bosnyák pszichiáter elmondta Miannak, hogy Karadzic depresszióban szenvedett, õsszel és tavasszal búskomor volt, nyáron és télen viszont eufórikus hangulatba került. A neuraszténia bizonyos jeleit is mutatta. Legfõbb ambíciója, ugyanakkor csalódásainak forrása pedig a költészet volt. Lelkesedett az underground költõkért, köteteiket külföldre utazó barátaival hozatta meg New Yorkból, a Greenwich Village könyvesboltjaiból.
Ceric a nyolcvanas évek végén "gyökeres lelki fordulatot, valóságos pszichés mutációt" figyelt meg Karadzicnál, aki akkor tért haza belgrádi útjáról. Az utazás részben szakmai jellegû volt, részben pedig arra szolgált, hogy közelebb kerüljön az irodalmi körökhöz. Elmondta Cericnek, hogy Belgrádban fontos feladattal akarták megbízni, azzal, hogy álljon a boszniai Szerb Demokrata Párt élére (amelynek vezetõjeként azután megszervezte a szerb kisebbség lázadását a szarajevói kormány ellen). Megbízói személyérõl azonban semmit sem árult el. Mian a sorok között utal rá, hogy Milosevicrõl is szó lehet.
Végül is mindegy, hogy ki a csábító. A lényeg, hogy a kommunista pszichiáter-költõt sikerült fanatikus pártvezérré, a több mint tizenötezer szarajevóit a vadászok lelkesedésével lemészárló hegyi harcosok szellemi vezérévé változtatni. A nemzeti hérosz hõstettei túlságosan is ismertek ahhoz, hogy felsorolásuknál kelljen idõzni. Ceric szerint Karadzic most szenved, megbánás gyötri a történtek miatt. "Már a háború elején megmondtam neki, hogy a felelõsség nem Milosevicre hárul majd, hanem õrá, dr. Karadzicra." De Karadzic bosnyák barátja téved. A képernyõn Karadzic egyáltalán nem kelti egy bûneit megbánt ember benyomását, akit legyõzött és elárult "Nagy-Szerbia megálmodója", aki "az etnikai megosztás és tisztogatás gyilkos ideológiáját" sugallta neki. A tisztogatás, a megosztás lezajlott, Karadzic pedig újabb gyõzelmet aratott, amikor jó pszichiáterként számolt azzal, amit Pascal Boniface egy pusztító erejû könyvében "a Nyugat tehetetlenségi szándékának"** nevez.
Fejtõ Ferenc
* Marzio G. Mian, Karadzic Carnefice, psychiatra, poeta. Ed. Murzia, Milano, 1996
** Pascal Boniface, La volonté d´Impuissance, Seuil, 1996
