Kulturális hírek

  • 2002. augusztus 8.

Külpol

KAPOLCSI MÉRLEG Kb. 180 ezer nézőt vonzott a Művészetek Völgyének mintegy 800 programja.
A fesztivál főszervezője, Márta István az MTI-nek elmondta: a 109 millió Ft-os költségvetésből 14 millió hiányzott, amiből végül 12 milliót a bevétel révén pótolhatnak. Ennek viszont a fesztiválnak helyet adó falvak látják a kárát, mert korábban a jegybevételt az önkormányzatoknak tudták adni.

n MAGYAR FILM VELENCÉBEN Buvári Tamás Posztkatona című alkotása révén magyar film is szerepel az augusztus 29.-szeptember 8. között rendezendő, 59. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon: a 13 perces filmet a Nuovi Territori szekció Dopomondi című sorozatában vetítik egy-egy új-zélandi, francia, amerikai, venezuelai és brit-olasz-ír produkció társaságában. Februárban forgatták Erdélyben, főszereplői Nagy Zsolt, Kovács Lajos, Antal Nimród és a román Elena Ivanca, operatőre Tóth Zsolt. A film.hu értesülése szerint a rendező és a gyártó Inforg Stúdió szeretné, ha ősszel kísérőfilmként vetítenék egy nagyjátékfilm előtt (forgalmazója a Budapest Film). Leginkább egy háborús témájú, hollywoodi szuperprodukcióhoz passzolna, hiszen a Posztkatona egy háborúból hazatérő, lelkileg sérült fiatalemberről szólva vizsgálja a háború katonákra és civilekre gyakorolt hatását. Buvári Tamás 1968-ban született. A tavalyi filmszemlén vetített Várjá´ Vlagyimir című, 50 perces fekete-fehér filmjét a Godot-ra várva alapján készítette, szintén az Inforg Stúdiónál, jelenleg a Kushadó forgatását készíti elő, Maia Morgenstein főszereplésével.

A Velencei Filmfesztiválon egyébként összesen 143 mű szerepel, a nyitányon az amerikai Julie Taymor Fridáját vetítik Frida Kahlo mexikói festőművésznő életéről, címszereplője Salma Hayek, partnerei között van Geoffrey Rush, Ashley Judd, Edward Norton és Antonio Banderas. Huszonegy produkció verseng az Arany Oroszlánért - róluk bővebben a jövő héten, ugyanitt.

n MARATONI STOPPARD Vastapssal fogadta a közönség a londoni National Theater legújabb bemutatóját, Tom Stoppard The Coast of Utopia (Utópia partja) című, három részből álló, kilencórás darabját, amely szünetekkel együtt összesen tizenkét órán át tartott. A Trevor Nunn rendezte teljes előadást, amelyben harminc színész játszik hetven szerepet négyszáznál is több jelmezben, körülbelül ezren nézték végig, mások csak egy vagy két részre ültek be az 1300 nézőt befogadó Olivier terembe. A Voyage (Utazás) Shipwreck (Hajótörés) és Salvage (Megmentés) című részekből felépülő trilógia a XIX. századi Oroszországban - s mivel emigránsok is szerepelnek benne, Párizsban, Nizzában és Londonban - játszódik, egy baráti társaság életébe vezet el, amelynek tagjai, a cári hatalom ellen lázadó romantikusok és forradalmárok között található Mihail Bakunyin, Ivan Turgenyev, Alekszandr Herzen és Visszarion Belinszkij irodalomkritikus. Az 1937-ben Csehszlovákiában született, majd két év múlva szüleivel Angliába települt Stoppard darabját augusztus 31-ig játsszák folyamatosan.

n EDINBURGH Augusztus 11-31. között rendezik meg az európai nyár tán legnagyobb kulturális fesztiválját a skóciai városban. A szervezők szerint egyedülálló események sorából is kiemelkedik az opera-előadások egyike, Wagner Parsifalja, Claudio Abbado vezényletével, Peter Stein rendezésében, Edinburgh és Salzburg közös produkciójában. A színházi bemutatók között különlegesnek ígérkezik Pritham Chakravarthy indiai színész és politikai aktivista első Indián kívüli előadása: monológjaiban az ország talán legnagyobb nyomorban és elszigeteltségben élő kisebbsége, az eunuchok világába vezet el. A táncszínházi produkciók között a Flandriai Királyi Balett Jan Fabre rendezésében mutatja be a Hattyúk tavát. A zenei programok magyar vonatkozása, hogy Schiff András vezényletével kétszer is színre lép a Chamber Orchestra of Europe: Janácek és Schumann két-két darabja mellett előadják Bach mind a négy kamarazenekari szvitjét. A fesztivál egyik újításaként bevezették a Royal Bank Nights sorozatot: ennek keretében 25 klasszikus zenei hangversenyt rendeznek, melyekre egy új közönség megnyerésének reményében mindössze öt fontba kerülnek a jegyek, kizárólag az előadás napján, elővétel nincs; az egyik koncerten Schiff András zongorázza a Goldberg-variációkat, Bachtól. Természetesen idén sem marad el a Fringe, a "magas" művészetet reprezentáló, "fő" fesztivál melletti "alternatív" programok özöne (20 ezer előadásra 900 ezer nézőt várnak), valamint a könyv-, film- és jazzfesztivál.

n DYLAN NEWPORTBAN 1965 óta első ízben szerepelt Bob Dylan a Newporti Folkfesztiválon. Annak idején, 24 éves korában azzal bőszítette fel a műfaj "tisztaságában" hívő közönséget, hogy a Paul Butterfield Blues Band kíséretében, elektromos gitáron játszott, ki is fütyülték. Most viszont, 61 évesen, négytagú zenekara élén (Tony Garnier: basszus, Charlie Sexton és Larry Campbell: gitár, George Ricelli: dob) elektromos és akusztikus hangszereket váltogatva kedveskedett rajongóinak.

n BARLANGKULTÚRA Augusztus 11-ig még látható a Folyamat Társaság Barlangkultúra II. című, évtizedösszegző kiállítása a Millenáris Park fogadóépületében. A társaságot képző- és iparművészek alapították 1991-ben, első közös kiállításuk az év decemberében volt, ugyancsak Barlangkultúra címmel, a Budapest Galériában.

n DÍJ December 8-án huszonötödik alkalommal adják át Washingtonban a Kennedy-díjakat. Az öt kitüntetendő művész: Paul McCartney, Elizabeth Taylor, James Earl Jones színművész, Chita Rivera tánc- és színművész, valamint James Levine, a Metropolitan Opera művészeti igazgatója.

n KALASNYIKOV Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov, a nevét viselő géppisztoly konstruktőre is részt vett azon a kiállításon, amely a híres AK-47 fejlődéstörténetét mutatja be a thüringiai Suhl fegyvermúzeumában. Büszke vagyok a találmányomra, jelentette ki a 82 éves konstruktőr. 1947 óta több mint 70 millió példányt gyártottak a fegyverből - az 50-es évek vége óta az NDK-ban például évente nagyjából százezer darabot, amelyek többségét exportálták.

n HERZOG WAGNERJE Werner Herzog viszi színre Wagner Bolygó hollandiját Erfurtban, a Domstufenfestspiele (Dómlépcső Ünnepi Játékok) alkalmával. A német filmrendező korábban is rendezett már operát, például Bayreuthban a Lohengrint, a milánói Scalában a Fideliót.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.