Semmibe vett emberi jogok, rendőri és katonai önkény, mindent átszövő korrupció, pocsék gazdasági irányítás - a washingtoni külügyminisztérium éves emberi jogi jelentése nagyjából így összegzi Nigéria elmúlt évét. Mindezekhez szélsőséges etnikai megosztottság (a nagyobbak: jorubák, hausszák, ibók, igbók, idzsávok mellett még vagy 250 további népcsoport) és vallási ellentétek (északi muszlimok, déli keresztények és törzsi vallások hívei) festik föl a komor kulisszákat. De ez még mindig nem minden: a Niger deltavidékének kőolaj- és földgázvagyonának hozadékáról a központi költségvetés és az olajmezőket bérlő nagy külföldi olajvállalatok mellett helyi hatalmasságok, függetlenségi jelszavakkal operáló gerillaszervezetek és felfegyverzett gengszterbandák is leveszik a sápot. Amikor katonai egységeket küldenek ellenük, talán éppen ezek parancsnokai jelentenek majd konkurenciát nekik: álltak már hadbíróság előtt ellentengernagyok is, mert kelet-európai bűnszövetkezetek csendestársaiként tankhajószámra csempészték ki az országból az olajat. Az olajtársaságok hol szüneteltetik a kitermelést egyes te-rületeken, amint ezt néhány hete például a Shell jelentette be, hol fegyveres őrosztagokat toboroznak, amelyekből aztán rögtön megkezdődik az átszivárgás (fegyve-restül) az ellenoldalra. Szivárognak persze a vezetékek is: megcsapolják, felrobbantják őket, egész lé-tesítmények lobbannak lángra, aztán jön a válogatás nélküli kato-nai megtorlás, felgyújtott falvak, bosszúéhes földönfutók. A deltavidék lassan végletekig szennyezett, élhetetlen területté válik, nincs mit halászni, nincs egészséges ivóvíz, semmi sincs.
Másutt meg, a hatalmas szövetségi állam északi részében a radikalizálódó vallásos mohamedánok csapnak össze a keresztényekkel egy-egy békésen induló tüntetés elmérgesedő folytatásaként, hol piaci összezördülések alakulnak át vérfürdővé. Mindezt törzsi ellentétek is átszövik, vagy éppen egy távoli országrészben lezajlott, hasonló természetű összecsapás híre vált ki dühödt felhorgadást.
Nem igazán meglepő, hogy ilyen körülmények között felső szintű (de törvényekben is szabályozott) egyezségek döntenek a főhatalom és minden más pozíció
törzsi-vallási erővonalak
mentén történő meg- és elosztásáról a hadseregtől a közszolgálaton át a pártokon belüli kinevezésekig. A pártok egyik fő törekvése értelemszerűen az, hogy áttörjék az Észak-Dél-Délnyugat hármas alapfelosztás kiegyensúlyozó korlátait, amelyek valósággal megdermesztenek mindenfajta változ-tatási törekvést, de mivel ez nem szokott sikerülni, az sem véletlen, hogy Nigéria a puccsok és katonai diktatúrák országa. Csak a hatalmat megszerző katonák beállítottságától függött mindig is, hogy helyreáll-e ideiglenesen a demokratikus kormányzásnak legalább a látszata. Olusegun Obasanjo jelenlegi államfő 1999-es megválasztásakor nagy volt a nemzetközi várakozás ezen a téren, már csak azért is, mert igencsak szükség mutatkozott volna egy erős, pacifikálni képes helyi középhatalomra a polgárháborús mélypontról időközben odébb mozdult Nyugat-Afrikában. Ennek a várakozásnak igyekezett is megfelelni az ország, egyéb téren azonban nem produkált látványos eredményeket. Ámbár helytelen volna lebecsülni a puszta tényt, hogy a robbanásszerűen népesedő (előrejelzések szerint 2015-re a kétszázmilliós lélekszámot is messze meghaladó) országban legalábbis nem romlott tovább a szociális helyzet. És ha igaz is, hogy 1999 óta már messze meghaladta a tízezret a kisebb-nagyobb helyi összecsapások halottainak a száma, a polgárháború közvetlen veszélye nem fenyeget, sőt inkább javult a helyzet, pedig időközben egyes északi szövetségi államokban a mohamedán vallási törvénykezést is bevezették.
A népszámlálás azonban továbbra is megosztó politikai kérdés. Az utolsó, 1991-es cenzus eredmé-nyeit máig vitatják - márpedig ezek alapján osztja a központi költségvetés a pénzt a különféle fejlesztési programokhoz - legalábbis elvileg. Gyakorlatilag ugyanis inkább egyfajta
kegyúri rendszer
működik, legalábbis ezt panaszolja minden komolyabb elemzés: a hatalomhoz klientúra kell, a klientúra kiépítéséhez pedig a tovább osztott állami pénzek. A hatalom pozícióiba viszont az etnikai megosztottságot figyelembe vevő, fent említett rendszer szűrőjén kell keresztüljutni. Ezt a rendszert mozgatná át, ha a nagymértékű belső vándorlást követve a hagyományos hovatartozás helyett a regionális erőviszonyokra esne nagyobb hangsúly. És elvileg ennek lehetne az első lépése - mondják -, hogy a számlálóbiztosok nem firtatják az emberek vallását, nemzetiségét. A nagyvárosok, mint például a tízmilliós Lagos vezetői azért kampányolnak, hogy a betelepültek ne utazzanak haza, ne a szülőföldjükön számláltassák meg magukat, hanem ott, ahol élnek, ahol az infrastruktúrát használják.
Obasanjo támogatói azon fáradoznak éppen, hogy az alkotmányt módosítva az államfő - aki déli és keresztény - 2007-ben harmadszor is indulhasson a posztjáért. (Nem biztos, hogy van nála jobb választás.) A dél az iparosodottabb, növekvő népességű térsége az országnak. A népszámlálási eredmények a szavazókörzetek határait is átrajzolhatják. Ez pedig, valóságismeret ide vagy oda, a hatalom számára fontosabb szempontnak tűnik, mint a többsíkú megosztottság számszaki vonatkozásai.
