Mítosz és világrend

Henry Kissinger (1923–2023)  

Külpol

A diplomácia zsenije, vagy háborús bűnös? Eredeti gondolkodó, vagy közhelyes frázisok ismételgetője? A világpolitika sztárja, vagy a kapcsolati tőke legprofesszionálisabb kiaknázója? A százéves korában elhunyt Henry Kissinger ellentmondásos örökségét még évtizedekig fogják elemezni – pályája mindenesetre összefonódott az amerikai külpolitikai dominancia évtizedeivel.

A „sokfele bolygott” Odüsszeusz homéroszi jelzőjét kölcsönözve polütroposz figuraként írta le pályája csúcsán, 1974-ben Henry Kissingert az intellektuálisan hozzá egyik legközelebb álló tudós, Hans Morgenthau. A nemzetközi kapcsolatok modern kori realista iskoláját megalapozó Morgenthau nem egyszerűen az ingázó diplomáciát meghonosító külügyminiszter fáradhatatlan utazásaira gondolt; szerinte Kissinger titka az a képessége volt, hogy különböző helyzetekben más és más arcát mutatta, mint egy „jó színész, aki nem csupán eljátssza Hamletet ma és Caesart holnap, hanem aki maga Hamlet ma és Caesar holnap”. A kifürkészhetetlenség és rugalmasság a jó diplomata erényei lehetnek, ám Morgenthau szavaiból némi kritika is kiolvasható: vékony a választóvonal a pragmatizmus és az elvek feladása között, Kissinger pedig pályafutása során gyakran módosította álláspontját, sok esetben nem függetlenül az aktuális hatalmi szempontoktól. Egy évtizeddel korábban Morgenthau távozni kényszerült Lyndon B. Johnson adminisztrációjából, mert nem volt hajlandó a vietnami háború támogatói közé felsorakozni; Kissinger viszont Richard Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadójaként az általa privátim megnyerhetetlennek gondolt háború kiterjesztését képviselte. A százesztendősen elhunyt egykori külügy­miniszter pályáját tehát nem véletlenül ítélik meg végletesen: utólag is mindenki mást lát abba a Kissingerbe, aki korának kétségkívül nagy hatású személyisége volt – azzal együtt is, hogy egész életé­ben fáradhatatlanul és eredményesen dolgozott saját mítoszának megteremtésén.

Helyreállított világ

Heinz Kissinger 1923-ban született az észak-bajorországi Fürthben, zsidó értelmiségi családba. A helyi iskolában tanító apja az 1935-ös nürnbergi törvényeket követően veszti el állását; a fiatal Kissinger tizenöt éves, amikor a család – alig néhány hónappal a kristályéjszaka pogromjai előtt – New Yorkba menekül, és megannyi sorstárshoz hasonlóan Manhattan északi részén, a Washington Heights negyedben telepedik le. Későbbi interjúiban Kissinger hajlamos volt jelentékteleníteni mind ortodox zsidó neveltetésének, mind a náci uralom közvetlen emlékeinek hatását karrierjére; és bár erős német akcentusát élete végéig megőrizte, való igaz, hogy a vallásossággal szakító és az asszimilációra törekvő, Heinzből Henryvé váló fiú fejlődésében New York sokszínűsége legalább annyira meghatározó volt, mint korai németországi évei. Húsz­évesen besorozzák az amerikai hadseregbe, és a háború végén visszatér szülővárosába, ahol közeli rokonsága körében is szembesülnie kell a holokauszt pusztításával – ennek megtapasztalása kétségtelenül kihatott pesszimista történelemszemléletére. Huszonnégy éves, amikor a háborús veteránoknak biztosított kedvezménnyel beiratkozhat a Harvardra, ahol első szakdolgozatában közel négyszáz oldalon tárgyalja a történelem értelmét Kant, Arnold Toynbee és Oswald Spengler munkái alapján. Kissinger már ekkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a történelemnek határozott célja vagy iránya lenne, inkább véletlen események sorozataként látja; Kanttal ellentétben azonban a döntési szabadságot nem morális nézőpontból, hanem az esetlegesség feletti kontroll megőrzésének szemszögéből vizsgálja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

A műfaj legnagyobbjaival

Tegye fel a kezét, akinek Bayreuth hallatán először nem Wagner jut eszébe. Nem csoda, hiszen 1876, Wagner Festspielhausának, a kizárólag Wagner-operák előadására épített operaháznak a megnyitása óta a két név elválaszthatatlanul összefonódott. De a városnak van egy másik elsőrangú fesztiválja is.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.