Kijiv, Irpiny, Bucsa két és fél év háború után

Nem csak túlélni

Külpol

Az orosz agresszorok ellen harcoló Ukrajna frontvonalakon kívüli része próbál normális életet kialakítani magának – a háború jelenvalósága és iszonyú emlékei ellenére is.

 

Tarka disznó csörtet át a töltés melletti bozótosban. Ez az első, amit meglátok, miután kinyitom a szemem. Emberek sehol, város vagy falu nem bukkan fel a horizonton. Valahol Lviv előtt, de már bőven Munkács után járunk, a hálókocsi legfelső ágyán pislogok, nem kényelmes, de nem is kibírhatatlan. Ad egyfajta időutazás-élményt is, de mégsem ez a legérdekesebb benne. A felszolgált tea filterén katonai drón stilizált képe, a vasúti kocsi falán cirill betűs toborzóplakát, a fülemben pedig még mindig sípol az éjjel kipróbált légiriadó-applikáció hangja. Amikor bekapcsoltuk, valóban légiriadó volt Kijivben, de ettől nem­igen lettünk népszerűbbek a szomszéd fülkében szundítani igyekvő ukrán család szemében. Háborús vonat ez bizonyos értelemben, éppen annyira, amennyire minden egyéb is az egy háborús országban: az országút, a vasárnapi ebéd, a csokoládés bonbon, a vasúti töltés alatti bozótosban egymagában csörtető tarka disznó. A körülményeket – ha néhány pillanatra meg is lehet feledkezni róluk – egészen figyelmen kívül hagyni lehetetlen. Egy vasúti híd lábához telepített rozoga bunker mellett suhan el a vonat. Szedett-vedett álcaháló alól kandikál ki a kályha ezüstös kéménycsöve. Hátországi bunker, nem demonstrál diadalmas erőt, de már maga a léte árulkodó jel. Egy huszonkét órás vonatút alatt ráér az ember efféle jelek azonosításával bíbelődni. A vonat maga is érdekes: az Elvira például nem is tudott róla, a Keletiben Hortobágy Intercity néven azonosították, és amolyan mellékes információként közölték, hogy Záhonynál nem fordul meg, hanem megy tovább Kijivig. Mire fel ez a nagy titkolózás? Mintha szégyellni kéne, hogy van egy ilyen járat.

Golyóálló mellény a szobron

Kijivbe érve némiképp felgyorsulnak a dolgok, a pályaudvar előtt áll a kisbusz, amely a következő napjaink egyik főszereplője lesz, oldalán a felirat: Write to Exist. Az ukrán PEN járgánya ez, jó néhány nemzetközi csapatot (a delegáció szót szeretném elkerülni) szállított körbe a városban és környékén afféle szolidaritási látogatásokon. Ezúttal rajtunk a sor – meg a brazilokon. Nem világos, hogy jött össze ez a párosítás, de hamar kiderül: működőképes a kombináció.

Ha nem a magyar kormány lenne a putyini ideológia felszentelt követe az Európai Unión belül, akkor is elfogadtam volna a meghívást, de így, hogy azt érzem, magyarként van mit jóvá tenni ezen a téren, nem mondhattam mást, csak azt, hogy természetesen, itt leszek. Nem mintha azt gondolnám naivan, hogy bármit helyreüthetnék a jelenlétemmel bárhol, pláne itt. Aztán kiderül, ha nagyon korlátozott körben is, de mégsem mindegy, hogy itt vagyok, itt vagyunk. Nem nagyon jó ma Kijivben – ahogy, felteszem, Harkivban vagy Herszonban még kevésbé – magyarnak lenni. Nem csak azért, mert mindenki, de tényleg mindenki ugyanarra gondol, amikor ez a tényállás kiderül: tudniillik, hogy oroszbarátok volnánk, azaz volnék én is, személy szerint. Meglepően udvariasak egyébiránt az ukránok, nincs beszólogatás, lenézés, padlóra köpés és bármi egyéb nyilvánvaló jelzés. Mégis látom átsuhanni az eladdig hibátlanul készséges csernyihivi benzinkutas hölgy arcán a borút, pedig csak annyit mond, amikor megvallom neki, honnan szalajtottak, hogy: ó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.