Külpol

Macedónia egy évvel Kosovo után: Mondvacsináltak

A huszadik század elején, amikor az első macedón (Nagy Sándortól és Fülöptől objektív okokból itt nyugodtan eltekinthetünk), bizonyos Krszte Miszirkov leírta, hogy él a föld eme szegletén egy nép, mely se nem görög, se nem szerb, se nem bolgár, a szomszédok egy pillanatra sem illetődtek meg, továbbra is saját nemzettestük amputálhatatlan részének tekintették őket. A húszas években a Komintern kampányt indít a macedón nemzeti identitás kialakítására, komisszárokat küldtek a terepre az öntudat élesztgetésére. Jane Koneszki, aki mérsékelten tehetséges bolgár költőként kezdte a pályafutását, lejegyezte a macedóniai mohamedán szlávok (torbesi) nyelvjárását, és ezzel megteremtette a macedón irodalmi nyelvet. 1934-ben a Komintern már határozatban mondta ki a macedón nemzet megalakulását, megjelent az első macedón nyelvű prózakötet. A Jugoszlávián belül végre saját szövetségi köztársaságot alakító macedónok 1974-ben egyedülálló alkotmányt fogadnak el, mely kimondja, hogy a Macedón Szövetségi Köztársaság a macedónok állama, melyben élnek más kisebbségek is. 1991-ben a függetlenség kikiáltása és az új alkotmány újra megerősíti ezt a tézist, pedig akkorra már a kétmilliós lakosságnak majd egyharmada albán, van nyolcvankétezer török, negyvenhétezer roma, negyvenezer szerb és huszonháromezer macedón nyelvű mohamedán.
  • Krasztev Péter
  • 2000. június 22.

Perui elnökválasztás: Visszalépés-előny

Nem kell hozzá különösebb vakmerőség, hogy Alberto Fujimorit, a hivatalban lévő államfőt tippeljük a perui elnökválasztás győztesének, hiszen gyakorlatilag ellenfél nélkül indult a második választási fordulóban, miután ellenfele, Alejandro Toledo visszalépett, és választási bojkottot hirdetett. Azt már nehezebb megmondani, hogy mi történik majd, miután lehűlnek a belső és a diplomáciai indulatok.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. június 1.

Választásitörvény-módosítás Csehországban: Törpék, coki

Mi történik Bohémiában, ha nem történik semmi? Egyfelől előbb-utóbb úgyis valami, de kezdjük a másfelőllel. Már-már komikusan ugyanolyan dolgok, mint hinnénk, nem hinnénk, Magyarországon. Az összecsengések artisztikus harangjátékából, lehetőségeinkre tekintettel, kérdő hangfekvésben idézünk néhány harmóniát. Ki s mint óhajt bankügyeket gyakorlatilag teljes egészükben politikai befolyás, hovatovább közvetlen irányítás alá vonni? Ki kit kíván levendettázni saját pártjának elszemtelenedni látszó protagonistái közül? Vagy éppenséggel mennyivel több állami támogatást pacsiznak le maguknak maguk között a pártok a parlamentben, és még sorolhatnánk. Merészebb megfigyelők mindezek alapján akár messzemenő régiós következtetések levonására is ragadtathatnák magukat, az viszont semmi jót nem ígér az álmoskönyvek szerint, így jobb, ha visszatérünk a legelső kérdésünkre adandó egyfelőli válaszhoz, mely szerint ugye előbb-utóbb csak fölüti a fejét valami jelentősebb horderejű machináció is. Momentán a felcímben jelölt aktus nevezhető némi nem túl költői túlzással égrekiáltónak.
  • - ts -
  • 2000. június 1.

Meciar pert nyert a SME ellen: Vigaszdíj

Bár a Meciar-kormány 16 hónappal ezelőtt megbukott, Szlovákia hegyeit és rónáit még mindig rója Vlado testes szelleme. Nemrég például az alkotmánybíróság egyik tanácsa úgy döntött, hogy Kovác elnök fiának elrablói közül az egyik legfontosabb, legrablóbb rablót Meciar botrányos amnesztiarendeletéből kifolyólag nem szabad tovább vegzálni - jóllehet néhány hónappal ezelőtt ugyanez a tanács pontosan ennek a verdiktnek az ellenkezőjét mondta ki.
  • Stefan Hríb
  • 2000. május 25.

Fidzsi: Szagszerű csíny

Fidzsi idő szerint kedden délben három eset volt lehetséges: vagy megerősíti hivatalában Ratu Sir Kamisese Mara köztársasági elnököt a Bose Levu Vakaturaga, vagyis a Főnökök Nagytanácsa, és akkor a puccsista George Speight ígéretéhez híven visszalép az összes követelésétől, vagy Speight mellé áll, vagy pedig nem áll ugyan mellé, ő viszont szót szeg. Az utóbbi két lehetőség bármelyikének megvalósulása azonban aligha vezet jóra.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. május 25.

Ecuador: Ki kinek pucsít?

Gustavo Noboa, Ecuador új elnöke a múlt héten letette a hivatali esküt, a fővárosban tüntető indiánok hazamentek a falvaikba, négy puccsista ezredest és néhány száz csapattisztet pedig - korrekt hadbírósági eljárás ígéretével - őrizetbe vettek. Ezen kívül azonban semmi sem változott, és éppen ez az, ami miatt kérdéses, hogy mennyi ideig tart majd a nyugalmi állapot.
  • - kováchiquito -
  • 2000. május 25.

Srí Lanka: Tigrisugrás

Néhány ezer - igaz, az elvetemültségig elszánt - felkelő igyekszik elfoglalni egy félmilliós várost, amelyet negyvenezer katona és rendőr véd. A vállalkozás vakmerő, de a tapasztalatok szerint nem reménytelen. Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei tizenhárom éve keserítik Srí Lanka életét.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. május 18.

A Schüssel-kormány első száz napja: Nem rengette meg

"Európa lecsendesítése helyett, mint egy oroszlán, foggal-körömmel védjük Ausztriát!" - adta ki a jelszót az utóbbi hetekben Wolfgang Schüssel néppárti kancellár, majd felkerekedett Budapestre, nyilván, hogy a részleteket egyeztesse magyar kollégájával, akinek nagy tapasztalata van EU-ellenes kamikazeszövegek előállításában. A mostani stílusváltás nem túl jelentékeny fordulata az osztrák belpolitikának, mindazonáltal érdemes szemügyre vennünk, hogy sáfárkodott az elmúlt három hónap nyugati közundorával és belhoni gyanakvásával a születésétől a Taigetoszra kívánt kis csapat.
  • Kovács Éva
  • 2000. május 18.

Ellenállás Szerbiában: Laza csávók

A szerbiai közbiztonság (értsd: a rendőrség) napján, szombaton, az újvidéki mezőgazdasági vásár megnyitóján a korábbi esetektől - volt vagy ötszáz - eltérően végeztek a szerbiai politikai establishment újabb jelentős figurájával, Bosko Perosevictyel, Vajdaság tartomány kormányfőjével, a régió első szocialistájával. Noha e kormányfői poszt különösebb hatalmat nem jelent, a néhai Perosevic Milosevic hű embereként nyolc éven át meg tudta őrizni e funkcióját, a szocialista pártban szokásos fluktuációnak és annak ellenére is, hogy a Vajdaságban folyamatosan teret vesztett az uralkodó párt.
  • - szerbhorvi -
  • 2000. május 18.

Sierra Leone: A béke feltartása

A jelenleg futó legnagyobb békefenntartó programját kezdte meg áprilisban az ENSZ a nyugat-afrikai országban. Az Unamsil nevű akcióban részt vevő kenyai, zambiai, indiai és más katonáknak heteken belül el kellene érniük a tizenegyezres létszámot. Csakhogy a végén még visszavetheti a lendületet, hogy egyelőre a tervekkel homlokegyenest ellenkezőleg alakul a helyzet: a leszerelni tervezett felkelők szórványosan gyilkolják és százszámra ejtik rabul az ENSZ-katonákat.
  • Khwowa Tsithiboo
  • 2000. május 11.

Törökország: Most jön a tizedik

Május elseje nem hivatalos ünnep Törökországban. Bár Isztambulban számíthatunk arra, hogy ebben az évben is megrendezik a tüntetők és a rohamrendőrség szokásos összecsapását, a nagyvilág figyelmét elsősorban a leendő török köztársasági elnök személye köti le. Úgy tűnik, hogy ezúttal sikerült konszenzusra jutni az amúgy rendkívül széttagolt török politikai életben. Ezzel szemben kérdéses, hogy ez milyen árral jár majd.
  • Dobrovits Mihály
  • 2000. május 4.

Orbán Bukarestben: üresjárat

Orbán Viktor végre eleget tett több román kollégája unszoló meghívásának, és méltóztatott Bukarestbe utazni. Ám az úton, mint minden megkésett és nem kívánt dolgon, nemigen volt áldás.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2000. április 27.

éhínség Kelet-Afrikában: Természetes csapás

Jó kormányok vagy rossz kormányok, háború vagy béke, egyre megy: az Afrika szarvának nevezett térségben úgy hét-tíz évenként aszályos esztendők jönnek, és az aszály éhínséget jelent, az éhínség pedig halottakat, rossz esetben milliószámra. A mostani becslések szerint csak Etiópiában idén mintegy nyolcmillió ember szorul külső segítségre a túléléshez, ugyanannyi, mint a környező országokban.
  • Kovácsy Tibor
  • 2000. április 27.

Szlovákia: A húsvéti fekete bárány

Az elmúlt hét kétségkívül leglátványosabb hacacáréja nagycsütörtökre esett, mikor is a szlovák rendőrség különlegesen kiképzett osztaga némi kulturált kapurobbantás után kihallgatásra vezette el az ország háromszoros exminiszterelnökét és legnagyobb ellenzéki pártjának elnökét, Vladimír Meciart. A Demokratikus Szlovákia című kalandfilmsorozat ezáltal egyszerre bővült akciós és vígjátéki elemekkel.
  • - sisso -
  • 2000. április 27.