Csehország választott

Stan és Pan drámája

  • - ts -
  • 2021. október 13.

Külpol

A választópolgárok többsége kinyilvánította abbéli óhaját, hogy eztán ne Andrej Babiš legyen a kormányfője. Ám az ország – egyelőre – hivatalban lévő elnöke meg azon óhaját nyilvánította ki, hogy mégis Babiš legyen az. Mi jön most, és hogy jutottak ide?

A péntek kora délutántól szombat kora délutánig tartó cseh alsóházi választások szoros eredményt hoztak, olyannyira szorosat, hogy például a megmérettetés szavazatszám szerinti második helyezettjének (ANO; Andrej Babiš magánpártja) eggyel több mandátuma lesz (72), mint az elsőként 71-gyel befutó Spolu nevezetű koalíciónak – mindez a 14 választási körzetre osztott rendszernek köszönhető. A Spolu, miszerint Együtt a szétválás utáni Csehország politikai veteránjainak, a Polgári Demokrata Pártnak (ODS), a Kereszténydemokrata Unió – Néppártnak (KDU–ČSL), illetve a konzervatív-liberális TOP 9-nek a szerfelett szerencsés összefogása. A harmadik helyen pedig egy jóval szerencsétlenebb összefogás, a kalózok (Piráti) és a polgármesterek (STAN: Starostové a nezávislí – Polgármesterek és függetlenek) szövetsége végzett. Végül aztán négy formáció jutott be a törvényhozásba, a negyedik a szélsőjobboldali SPD (Svoboda a přímá demokracie – Szabadság és közvetlen demokrácia). A számos kimaradó párt közül kettő tarthat számot érdeklődésünkre, két ugyancsak őskövületnek számító baloldali párt, a szocdemeké (Česká strana sociálně demokratická, ČSSD) és a veterán kommunistáké (Komunistická strana Čech a Moravy, KSČM). Mind a kettő egyértelműen azért zúgott ki, mert az elmúlt periódusban Andrej Babiš szekerét tolták, és ezt egyfelől rosszul tűrték a szavazóik, másfelől meg aki bírta közülük, az most jobbnak látta egyenesen Babišra szavazni. (Az ANO 2017 óta kisebbségben kormányzott a szocdemekkel, s ezt úgy tehették, hogy az addig politikai karanténban tartott kommunisták kívülről támogatták őket.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.