Akadnak bölcs kormányfők, akik tudják, mennyi baj származik abból, ha valaki felülírhatja a döntéseiket. Az egyik ilyen akadékoskodó intézmény az alkotmánybíróság lehet – mármint demokráciákban. Annak hatáskörét kell legelőször jól megnyirbálni, hogy ne beszélhessen bele semmilyen fontos kérdésbe, és így szabad kezet kapjunk népünk boldogításához. A német kormánnyal sem történt volna az, ami, ha idejében elvégzik ezt a politikai műtétet. Valamiért nem jutott eszükbe.
A hárompárti koalíció abban a hiszemben alakult meg 2021 végén, hogy van 60 milliárd eurója, amit átcsoportosíthat a klímavédelemre, az energiapolitikai fordulatra. Az összeg a Covid-járványra szánt kiadásokból maradt meg. Egy évvel ezelőtt azonban a karlsruhei székhelyű alkotmánybíróság rámutatott, hogy a pénzeket nem szabad tetszés szerint ide-oda tologatni a költségvetésben.
A játéktér hirtelen beszűkült. Mert a német kormány nem olyan, mint bármely másik, hogy kedvére vehet fel hiteleket. 2009-ben a törvényhozás beírta az alkotmányba az „adósságféket”, vagyis azt, hogy az állam legfeljebb a bruttó hazai termék (GDP) 0,35 százalékáig adósodhat el az éves költségvetési egyensúly megtartásához. Összehasonlításként: a magyar deficit 6,7 százalék volt tavaly.
Az adósságfék ugyanakkor feloldható vészhelyzetben, mint amilyen a koronavírus-járvány is volt. Hasonló helyzetet emlegetett Scholz kancellár is a koalíció felbomlásához vezető novemberi ülésen, amikor újabb, 3 milliárd eurós segélyt akart elérni Ukrajna számára. A szabaddemokrata pénzügyminiszter, Christian Lindner – egyben a párt elnöke – ezt az adósságfék lazítását célzó ürügynek tekintette, és megtagadta a hozzájárulását.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
