Szijjártó az ENSZ-ben: A háborúnak nincsenek nyertesei

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. február 24.

Külpol

A magyar politikus azt mondta, akik a magyar álláspontot bírálják, még nem veszítettek emberéleteket Ukrajnában.

A békepárti álláspontot bírálók nem vesztettek még emberéleteket az ukrajnai háborúban, ellentétben a magyar nemzettel, s ezért végre a nemzetközi közösségnek is a diplomáciai rendezés előmozdítására kellene fókuszálnia – ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén felszólalva elmondta, hogy Magyarország szomszédos államként közvetlenül találkozik a fegyveres konfliktus súlyos következményeivel nap mint nap, tanúja az emberek szenvedésének.

„Hazánk történelme legnagyobb humanitárius műveletét hajtja végre, s ezt folytatni is fogja a kormány, amíg csak szükséges” –mondta Szijjártó Péter. Emlékeztetett, eddig több mint egymillió menekült távozott Magyarországon keresztül Ukrajnából, és akik Magyarországon kívánnak maradni, azoknak a hatóságok egyenlő hozzáférést biztosítanak az egészégügyi ellátás és az oktatás terén, míg a menekülteket foglalkoztató cégek támogatásban részesülnek. Hozzátette, Magyarország szemtanúja az emberek szenvedésének, szívszorító látni nap mint nap a kettészakított családokat, akik gyakran mindössze egy hátizsákkal érkeznek a határra.

 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (elöl) felszólal az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén New Yorkban 2023. február 24-én. Fotó: MTI/KKM
 

„Egy harmadik világháború valódi tragédiát jelentene” – emelte ki a magyar politikus.  Apaként reméli, a gyermekeinek soha nem kell átélniük egy, a korábbiakhoz hasonló világégést. Reményét fejezte ki, hogy minden fél tiszteletben fogja tartani a NATO azon korábbi döntését, miszerint az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak. „Ez a háború csak szenvedést hoz, ennek a háborúnak nincsenek nyertesei, kizárólag vesztesei, és minél tovább tart a háború, annál több kárt okoz és annál többen halnak meg” – fogalmazott. 

Szijjártó Péter az ukrán válságról szóló vitán felkérte a világ államait, hogy a háború mielőbbi lezárására összpontosítsanak, arról is beszélt, hogy mindenképpen meg kell előzni a fegyveres konfliktus eszkalációját, el kell kerülni az ezt kockáztató döntéseket és nyilatkozatokat. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ENSZ BT ülésén olyan nemzetet képvisel, amelynek vannak áldozatai, hiszen számos kárpátaljai magyar harcol a fronton, és közülük már sokan elestek. Aláhúzta: a nemzetközi közösség elsődleges kötelessége az lenne, hogy megmentse az emberek életét, és ez csak a béke útján lehetséges, fegyverszállításokkal és további szankciós csomagokkal nem, ezért a magyar kormány azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz.

„Ez az álláspont súlyos bírálatok tárgyává tesz minket, néha teljesen őrült vádak is előkerülnek, de azok, akik minket kritizálnak, nem veszítettek még életeket, ellentétben velünk, magyarokkal” – fogalmazott. Péntek reggeli interjújában a magyar áldozatokra emlékeztetett a miniszterelnök is.

Szijjártó Péter az ENSZ BT ülésén végezetül rámutatott, hogy a magyarok nem felelősek ezért a háborúért, mégis hatalmas árat fizettek már eddig is, és a háború szomszédságában jól látni, hogy már a 25. órában jár a világ, ezért mindent meg kell tenni a fegyvernyugvás meghirdetése és a béketárgyalások mihamarabbi megkezdése érdekében.

A magyar kormány álláspontját a háború ügyében nem csak külföldön tartják elhibázottnak:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.