Szlovákia választások előtt: Kit sért a múlt

szerző
Molnár Norbert
publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szeptember 20-21-én egyfordulós parlamenti választások lesznek Szlovákiában, összesen 26 párt részvételével, ebből hét-nyolcnak van esélye átlépni az ötszázalékos küszöböt. A sok kérdőjel mellett csak két dolog egészen biztos: ismét széles kormánykoalíció alakul, legalább három-négy párttal, és semmiképp sem lesz azonos a mostanival.

Szeptember 20-21-én egyfordulós parlamenti választások lesznek Szlovákiában, összesen 26 párt részvételével, ebből hét-nyolcnak van esélye átlépni az ötszázalékos küszöböt. A sok kérdőjel mellett csak két dolog egészen biztos: ismét széles kormánykoalíció alakul, legalább három-négy párttal, és semmiképp sem lesz azonos a mostanival.Az elmúlt négy év alaposan elkoptatta a kormánykoalíciót, de csodálatos módon az ellenzéket is, pártok estek vagy robbantak szét, mindenből legalább kettő van. Az egyetlen kivétel a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelynek tízszázalékos támogatottságát, úgy tűnik, semmi és senki nem tudja megingatni.

1998 őszén

a Meciar-ellenes front

platformján négy párt alakított kormányt Pozsonyban: a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL), a szintén baloldali Polgári Egyetértés Pártja (SOP) Rudolf Schuster vezetésével, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK), amely öt párt jobbközép választási tömörüléseként, kényszerből jött létre (a kiváltó ok pedig Vladimír Meciar koalíciókat ellehetetlenítő választójogi törvénye volt), és végül az MKP (amely szintén az említett törvény hatására alakult meg az addigi három magyar pártból - Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, Együttélés, Magyar Polgári Párt). Politológusok szerint már az maga a csoda, hogy Dzurindának négy évig sikerült egyben tartania ezt a színes társaságot, és kormánya kitöltötte megbízatási idejét.

Az SDK természetesen már nem létezik, két nagy pártra szakadt, és persze hullott sok kis forgács is, ahogy az ilyenkor lenni szokott, de egy nagy utcaseprő már összeseperte és kiszórta mindet a politika szemétdombjára. Dzurinda összetrombitálta az SDK minisztereit, államtitkárait, hivatalvezetőit, és létrehozta a Szlovák Kereszténydemokrata Uniót (SDKU), a kereszténydemokraták pedig visszatértek eredeti márkanevükhöz, a KDH-hoz. Most mindkét párt alulról nyaldossa a tíz százalékot az összes közvélemény-kutatónál, míg négy éve az ötpárti tömb közösen 27 százalékot szerzett.

Rudolf Schuster

a pár hónap alatt összetákolt SOP elnökeként a választáson szerzett 8 százalékával egyetlen céllal ült le a koalíciós tárgyalóasztalhoz 1998-ban: hogy az összes kormánypárt közös köztársasági elnökjelöltjeként álljon fel tőle. Ennyit tudott hozzátenni Meciar megbuktatásához és saját politikai (vörös) csillaga ismételt felemeléséhez (merthogy a rendszerváltás előtt kb. már minden volt). Ezt aztán az SOP szopta meg, már a legmélyebb kocsmai elemzéseknél sem hangzik el a párt neve, ez pedig a demokrácia játékszabályai szerint azt jelenti, hogy nem indul a választáson. A párt néhány ködlovagja ezért beimádkozta magát a másik baloldali kormánypárt, az SDL választási listájára - de ez sem segít senkin. Az SOP és az SDL négy évvel ezelőtti eredménye összeadva 22 százalékot tett ki (14 + 8), ma szorozva sem lenne ennyi, mert 2 x 0 a szlovák politikában 2 vagy egy kicsit kevesebb.

A kormánypártok közül az elmúlt négy évet az SDL, a kommunista utódpárt bánhatja leginkább, saját elemzése szerint azért, mert a jobboldali többségű kormányban nem tudta érvényesíteni saját négyéves tervét. Ezek az eszmefuttatások azonban hallgatnak arról, hogy az SDL minden reformok kerékkötője volt, belülről bomlasztotta és bírálta a kormányt például az áremelések miatt, ahelyett, hogy vette volna a fáradságot, és elmagyarázza, miért van szükség rájuk. Az egy éve leváltott pártelnök, Jozef Migas (házelnök) még Dzurinda kormányfő visszahívására is rábólintott egyszer, amikor Meciarék unalmukban a sokadik eredménytelen bizalmatlansági szavazást csikarták ki a parlamentben. Dobbantottak a pártból azok a kielégítetlenek, akik nem tudtak mit kezdeni az ortodoxokkal (Peter Weiss és Milan Ftácnik oktatási miniszter megalakították a szocdem alternatívát - SDA, hogy egy újabb stabilan öt százalék alatti párt jöjjön létre), és egy évvel a választások után kiszállt a minden jó buliból kihagyott, most is még csak

37 éves Robert Fico,

akit a futurológusok miniszterelnök-nek jósolnak, bár a felmérések szerint csak 15-17 százalékot szerez. Fico és pártja, a Smer (Irány) már egy éve masszívan kampányol, öszszeállt az energetikai lobbival, és harmadik utasként hirdeti magát. Emellett számtalan korrupciós botrányba keveredtek az SDL csúcspolitikusai, s nem kivétel az új elnök, Pavel Koncos sem, aki mezőgazdasági miniszterként saját szövetkezeteinek is juttatott állami támogatást. Hogy mennyit, nem tudni, mert a tárca nem hajlandó nyilvánosságra hozni a dotációk nagyságát.

Ha már szóltunk a korrupcióról, el kell mondani, hogy a húsz miniszterből kilencnek kellett felállnia, többségüknek a zsebe miatt. Az MKP-t gondosan elkerülte ez a lépfene, jeleskedett viszont az SDL és az SDKU. Vladimír Meciar éppen ezzel érvel, konkrétan, hogy ő egy miniszterét sem váltotta le korrupció miatt, ami tényleg így volt. Hiszen ha leváltja őket, hogy tudták volna kifosztani az országot. A kormánykoalíció választói éppen azért csalódtak a leginkább, mert egyetlen tolvajprivatizátort sem állítottak bíróság elé. Hogy csak a legnagyobb állami cégeket említsük, a Nafta Gbely olajipari konszernből 1,8 milliárd forintnyi pénzt menekített ki a Meciar-féle Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) egyik megyei elnököcskéje, az ország legnagyobb vállalata, a 20 ezer embert foglalkoztató kassai vasmű kasszájában egy fillér sem maradt, és kis híján be kellett zárni, a Szlovák Gázművek igazgatója, Ján Ducky pedig dollármilliós váltókat írt alá, pontosan nem is tudni, mennyit. ´ már nem is fogja elárulni, mert röviddel a kormányváltás után bérgyilkos végzett vele - lehet találgatni, mi volt az indíték. És akkor még nem beszéltünk Ivan Lexáról, aki két hónappal a választások előtt került meg, előtte két évig a menekültek keserű pezsgőjét kortyolgatta egy dél-afrikai álomhotelben. A volt titkosszolgálati igazgatót összesen nyolc bűncselekmény elkövetésével, megszervezésével vádolják, ám a volt államfő, Michal Kovácc fiának elrablásával már nem, mert arra amnesztiát kapott, amikor Meciar ideiglenes államfő volt 1998-ban. Szóval a múltban elkövetett bűnök közül

nem sikerült felderíteni semmit,

egyetlen bírósági végzés sem született, volt viszont bőven áremelés és megszorító intézkedés. Ám nem elég: éppen a kormány bal-jobbos összetétele miatt csak amolyan Bokros-csomagocska sikeredett, amiből még egy lesz, de az nem kampánytéma.

A dolgok úgy alakultak, hogy Meciarnak és HZDS-ének semmit sem kellett volna tennie a kormányváltás érdekében, csak ülni petyhüdt babérjaikon, mert a koalíció szinte mindent megtett önmaga megbuktatásáért. Ehelyett szétfolyt a nagy kombinátor is. Faképnél hagyta őt jobbkeze, Ivan Gasparovic, minden Meciar-időszak parlamenti elnöke, mert a Tátra Tysonja nem akarta őt választási listára tenni. Ezzel a húzásával a többszörösen volt kormányfő többet vesztett, mint ellenfelei remélték. Gasparovic HZD-je - micsoda véletlen, régi pártját HZDS-nek hívják - három közvélemény-kutató szerint is átlépi a parlamenti küszöböt, Meciarék pedig hatalmasat bukva, 18-20 százalék körül landoltak az eddigi 27-29 helyett. Tévedhet

a tévedhetetlen is

Nem járt jobban a vadnemzeti párt, Anna Malíková Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) sem. A csacai földrajztanító néni belső öntisztulás címszóval kipaterolta a pártból Ján Slota zsolnai polgármestert és sleppjét. Ahelyett, hogy a kormányra okádták volna a szennyet, egymással foglalták el magukat. Slota a válás után boszszúból elmondta, hogy bármikor az asztal alá itta Malíkovát, míg a vérmes amazon - miután szóba került, hogy a két formáció esetleg a választásokra mégis egyet alkotna - egy egyeztetésen fogdmegjeivel rázárta Slotára az ajtót, s felszólította, vagy elfogadja a befutónak egyáltalán nem számító harmincadik helyet, vagy két tyúktojást menten szétver a fején. Soha nem volt olyan megilletődött bárányka a véresszájú polgármester, mint saját tojásait féltve azon a délutánon, finoman csak kerge tehénnek és pszichiátriai esetnek minősítve volt fegyverhordozóját. Slota PSNS-e - ez is minő véletlen - most mélyen a léc alatt, az SNS pedig valahol az ötszázalékos bizonytalanság környékén (t)anyázik.

Tehát röhögni van min, a választók hangulata mégis nyomott - egy húszszázalékos munkanélküliséggel küzdő ország nem a bulik és a banzájok hazája. Tehát vagy az elmúlt négy év, vagy visszajön Meciar, nincs jobb. Megint a kisebbik rosszat kell kiválasztani.

Molnár Norbert

szerző
Molnár Norbert
publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...