A társadalmi különbségek egyik fő választóvonala a gyengébb gazdasági potenciállal rendelkező, csontszegény, döntően mohamedán lakosságú Észak és a jobb módú, olajvagyonának hála fejlődőképesebb, keresztény többségű Dél között húzódik. A jelek szerint erre a választóvonalra tapadva erősödik és radikalizálódik a Jama'atu Ahlis Sunna Lidda'awati wal-Jihad nevű csoport, közkeletű elnevezéssel a Boko Haram - ez utóbbi kifejezés a nyugati típusú oktatás tiltását jelenti. A tíz éve, egy Mohammed Yusuf nevű önjelölt lelki vezető által az északkelet-nigériai Borno szövetségi állam székhelyén, Maiduguriban létrehozott csoport vallási gyökerei az egykor e területet is magában foglaló Sokoko kalifátus korába nyúlnak vissza (egy helyi emberi jogi aktivista egyenesen Ibn Taymiyyah, a 13-14. században élt Korán-tudós tanulmányozását javasolja az iszlám társadalom víziójának jobb megértése érdekében). A nevében szereplő dzsihád kifejezésről elvileg nem kellene mindjárt terrorizmusra következtetni, hiszen a kifejezésnek van egy széles körben elterjedt, kegyesebb értelmezése is, a Boko Haram esetében azonban kezdettől fogva célkitűzés volt a kilépés a vallásos kontempláció keretei közül.
Utólag persze lehet azt mondani, hogy a kormányzat elsietve és hisztérikusan reagált a mecset és oktatási intézmény zárt területén belül zajló fegyverkezésre és a kisebb méretű, helyi jellegű erőszakos összetűzésekre, amikor a biztonsági erők 2009-ben több összecsapás során megöltek vagy 700 embert, és végeztek a csoport elfogott vezetőjével is. Az elszigetelt csoportocskának hitt Boko Haram hamar magához tért a vérveszteség után - de fogalmazhatunk úgy is, hogy a társadalmi problémákkal összefüggő elégedetlenség különféle szintjei egymást erősítve csatornázódtak be a szervezet célkitűzéseinek széles központi elemébe, amely nem más, mint egy egész Nigériát átfogó, az iszlám hitelveit rigorózusan tiszteletben tartó teokratikus állam megteremtése. Egy további törekvés a több száz bebörtönzött Boko Haram-tag szabadon bocsátása.
2010 óta egyre több, egyre látványosabb merényletet - többnyire bombatámadásokat - hajt végre a szervezet, nemegyszer összehangoltan, egyszerre több helyszínen. Regionális jelentőségüket jelképesen is országossá, sőt nemzetközivé növelték például tavaly augusztusban, amikor a fővárosban, Abujában az ENSZ helyi irodaházának egy egész szárnyát döntötte romba autóbombával egy öngyilkos merénylő. Legalább 21 ember halt meg. Karácsony napján pedig négy különböző helyszínen már 41 embert öltek meg házi készítésű robbanó szerkezetekkel. Ezzel egyidejűleg három napon (!) belüli távozásra szólították föl az említett Borno és a vele szomszédos Yobe szövetségi állam keresztény lakosait. A képtelen fenyegetésre Goodluck Jonathan államfőnek nem lehetett más válasza, mint az, hogy katonai egységeket vezényelt a térségbe, és kihirdette a szükségállapotot. A Boko Haram ezt követően
Kanóban csapott le
A tízmillió lakosú Kano a világ negyedik legnagyobb, moszlimok lakta városa, ahol a helyszíni beszámolók szerint a hivatalosan érvényben lévő iszlám szerinti törvénykezés, a saria ellenére világiasnak mondható hétköznapi viszonyok uralkodnak, vagyis a mopedre pattanó nők gond nélkül az ölükbe kapják ruhájuk szegélyét, és nemcsak titokban, hanem nyilvános sörözőkben is lehet alkoholt fogyasztani. Január 20-án rendőregyenruhás Boko Haram-militánsok egyszerre öt rendőrségi épületet foglaltak el a városban, az ott lévő foglyokat kiszabadították, végül felrobbantották az épületeket több más állami hivatallal együtt, hogy aztán motorkerékpárról rendőrökre és civilekre lövöldözzenek. Három nappal később 185 főben határozták meg az áldozatok számát.
Mindezek után Jonathan elnök felszólította a csoportot, hogy a párbeszéd megkezdése érdekében fogalmazza meg a követeléseit. Ezek persze ismertek, és ami még a leginkább teljesíthető közülük, az az elfogott terroristák szabadon bocsátása. Hivatalos nigériai nyilatkozatok lehetségesnek tartják a párbeszédet a csoport mérsékeltjeivel. Egy radikális szóvivőjük viszont dühödt elszántsággal azt nyilatkozta, hogy saját apjukat is készek megölni, ha nem veti alá magát a sariának. A Boko Haram már a biztonsági erők kötelékeibe is beszivárgott, és az onnan szerzett információk alapján készíti elő akcióit. Hírszerzési adatok mellett maga a szervezet is állítja, hogy kapcsolatba lépett az al-Káidával, hírszerzési adatok szerint (és értelemszerűen) annak is észak-afrikai (algériai, illetve szudáni) szárnyával. Gyanakvóbb elemzők viszont nincsenek meggyőződve ennek az állításnak a valósághű voltáról, mondván, hogy a Boko Haram saját vonzerejének növelése, a nigériai vezetés viszont az eddigi hatástalan fellépések miatti felelőssége csökkentése érdekében terjeszti lelkesen ezt a hírt.
Akik hisznek az engedékenyebb bánásmód hatékonyságában, azok a Niger folyó dél-nigériai deltavidékének olajkitermelő körzeteiben korábban magát a kitermelés folyamatosságát veszélyeztető csoportok korábbi pacifikálásának példájára hivatkoznak. Itt feltétel nélküli amnesziát ígértek a fegyveres felkelőknek, akik közül mintegy 25 ezren éltek a lehetőséggel. Közülük 15 ezren ingyenes szakképzésben is részesülnek, eközben pedig havonta közel 400 dollárnyi segélyt kapnak. Tegyük hozzá, hogy mindez többe kerül az országnak, mint ameny-nyit az ingyenes alapszintű közoktatásra fordít, másfelől viszont messze alatta marad az idén a költségvetés közel negyedét kitevő belbiztonsági kiadásoknak.
Akik valami hasonló megoldást képzelnek el északon is, azoknak az érveit épp a napokban rendítette meg a hír, miszerint a déli felkelők a hétvégén felrobbantottak egy csővezetéket. E-mailben értesítették a sajtót, hogy ezzel "a jelenlétükre és küszöbön álló akcióikra hívták fel a figyelmet".
