Magyar Narancs: Feltételezem, hogy komoly változást jelentett az életében, amikor látványos akciókat irányító agrármozgalmárból és állattenyésztőből képviselő lett. Milyen feladatai vannak a Zöldek frakciójában?
José Bové: 2009-ben választottak be az Európai Parlamentbe. Ezzel elfogadtam, hogy eljövök a gazdaságomból, ahol két fiatalember dolgozik most helyettem. Vagyis a juhászat és a sajtkészítés tovább folyik, a gazdaság tovább üzemel. Elhatároztam, hogy az Európai Parlamentben is ugyanazt a harcot folytatom, de a rendelkezésemre álló új eszközökkel.
MN: Biztos volt benne, hogy megtalálja ehhez a megfelelő lehetőségeket?
JB: Ez számomra is kérdéses volt, de Brüsszellel a mezőgazdasági érdekvédelem ügyében már évek óta kapcsolatban álltam, úgyhogy tudtam, hogy ott is lehet változtatni a dolgokon. Az Európai Parlament demokratikus intézmény, és lehetővé teszi, hogy sokkal több információhoz jussak, és hatásom lehessen az erőviszonyokra, akár a genetikailag módosított élőlények, akár a szabad kereskedelmi megállapodás kérdésében, szemben a lobbik logikájával. Szóval minden ügyben folytathatom a küzdelmet, ami korábban foglalkoztatott, sőt lehetőségem nyílt arra, hogy felhívjam a figyelmet a működési hibákra, és új megoldásokat javasoljak.
MN: Európai képviselőként minden tagország számos problémájára kell figyelnie. Hogyan alakult ki a munkamegosztás a frakciójukon belül?
JB: Minden nagy politikai kérdésnek megvan a maga bizottsága, amelybe az érdeklődésüknek, múltjuknak megfelelően kerülnek be a képviselők. Így én a mezőgazdasággal, valamint póttagként a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó bizottságban dolgozom. De ezenfelül más kérdésekben is kifejtek kampányt, amelyek személyesen érintenek. Például 2010-ben kezdtük a küzdelmet a szűkebb lakóhelyemen, Larzacban (fennsík Dél-Franciaországban – K. T.) a palagáz kitermelése ellen. Az erre vonatkozó tervek ellen jelentős szerveződés jött létre, és sikerrel is járt. Fél év múlva elfogadtak egy törvényt, amely tiltja a palagáz kitermelésére szolgáló technika használatát. Közben kiderült, hogy hasonló tervek vannak Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában, Angliában, Spanyolországban. Az Európai Parlament kínálta eszközök segítségével összefogtuk a helyi termelők tiltakozását az olajkitermelő multikkal szemben, és ezt tesszük például Algéria déli részén is. És ez nagyon lényeges, hogy az emberek láthatják, miként képes összefogni az Európai Parlament az állampolgárok önvédelmét. Miként lehet visszavenni a demokráciát a multiktól, amelyek mindent megtesznek, hogy magukhoz ragadják. Ilyen értelemben az Európai Parlament egyfajta ellenhatalommá válhat.
MN: Válhat – tehát nem az?
JB: Sajnos nem, hiszen számos képviselő a multik logikájának a részese. Így a multik be tudnak férkőzni az intézményekbe, hivatalokba, és ellenőrzésük alá vonják a szakmai véleményezést, sőt a döntéseket. Éppen ezért a küzdelmünknek az is része, hogy fokozzuk az átláthatóságot, és előtérbe toljuk a közérdeket a magánérdekkel szemben. Ez odáig megy, hogy bebizonyítjuk, hogyan dolgozik a közérdek ellen és a lobbiérdekeknek megfelelően az Európai Bizottság, illetve egyes intézményei. Mint a könyvemben is írom, ez volt a helyzet Bánáti Diána esetében, aki az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal vezetője volt, de menesztették, mert bizonyítottam, hogy a nagy agrármultik érdekeit szolgálta ki. (Bánáti annak idején – 2012 májusában – cáfolta, hogy emiatt kellett volna távoznia, és arra hivatkozott, hogy új munkája miatt hagyta ott a régit. Ezt a munkahelyét sokan egyfajta lobbista központnak tartják. – K. T.) Úgy gondolom, ez is része a munkánknak.
MN: A könyve ehhez hasonló esettanulmányok gyűjteménye?
JB: Olyan esetekről írok, amelyekkel személyesen szembesültem. Például a szabad kereskedelem kérdéskörében, amelyet a cégek csak a saját érdekükben támogatnak. Vagy arról, hogyan próbálták a nagy dohányipari világcégek hamis vádak alapján elmozdíttatni azt az uniós biztost, aki egyes új előírások bevezetésének a felelőse volt. Öt-hat ilyen esetet ismertetek, de ismétlem: csak olyanokat, amelyeket személyesen átéltem, hogy bemutassam, milyen eszközei vannak egy európai képviselőnek. Ily módon ez egy pedagógiai jellegű munka. De bemutatom azt is, miként ejtik foglyul bizonyos érdekek a demokráciát.
MN: Feltételezem, hogy továbbra is követi a franciaországi napi politikai eseményeket. Mivel magyarázza a baloldal gyengeségét és a Nemzeti Front sikereit?
JB: Amikor 2012-ben az emberek François Hollande-ra szavaztak, sokan hitték, hogy a válságra a leggyengébbeket segítő szociális jellegű megoldásokkal áll majd elő. Ezzel szemben valójában a politikája nem különbözött a jobboldalétól, tovább nőtt a munkanélküliség, fokozódott a létbizonytalanság – ma már nyolcmillió létbizonytalanságban élő emberről beszélnek –, úgyhogy a kiábrándult baloldaliak részéről nagy a felháborodás. Ez pedig segíti a populista, bűnbakkereső politika érvényesülését. Ezt mindig is tudta nyújtani a Nemzeti Front az idegenekre, a bevándorlókra, az unióra mutogatva. Franciaországban dupla problémával találkozhatunk: először is az emberek ötven százaléka nem megy el szavazni. Másrészt viszont ténylegesen a Nemzeti Frontra szavaznak.
MN: Mennyiben más a Nemzeti Front Marine Le Pen, mint annak idején az apja irányítása alatt?
JB: Én nem látok különbséget, csak a csomagolás változott. Ha az unokahúgát, Le Pen Marion nevű unokáját nézzük, látható, hogy a hagyomány él, a párt kultúrája változatlan: kilépni az unióból, elzavarni a bevándorlókat és az összes többi baromság. Vannak, akik jobb híján szavaznak rájuk, mondván, hogy a többieket már kipróbáltuk, most próbálkozzunk ezzel. De ez veszélyes dolog, a politikai gondolkodás meggyengülését jelzi.
MN: Ha tájékozatlanságból is, tény, hogy egyre többen szavaznak a Nemzeti Frontra.
JB: A szavazatok száma nem nő. Csak a kevesebb szavazó arányában tűnik így. Franciaországban az a probléma, hogy a több mint húsz éve fennálló működési modell szerint az UMP – korábban RPR – (a nagy jobbközép párt – K. T.) és a szocialisták osztoznak a hatalmon, egyfajta monarchikus köztársasági rendszer keretében. Vagyis az elnök- és a parlamenti választások is a szavazattöbbség alapján dőlnek el, kizárva a kis pártokat. Arányos választási rendszerben sokkal több formáció volna a parlamentben, és ez másképp alakítaná a demokratikus modellt.
MN: Ettől még nőhet a Nemzeti Front népszerűsége.
JB: A Nemzeti Front előretörése is a rossz koncepció következménye. Arányos rendszerben előbb-utóbb az összes pártnak konfrontálódnia kellene egymással, és senki sem mondhatná, hogy ez a modell szorította ki a hatalomból. Erre játszik rá a Nemzeti Front, mondván, hogy ez a modell teszi lehetetlenné számára a győzelmet. Ha jól tudom, Magyarországon is ez a helyzet, ráadásul kettő helyett egyfordulós választás van, ami végképp antidemokratikus. Csak azokat erősíti, a populistákat, akik a kiszorítottságukra hivatkoznak, és egy szép napon akár meg is szerezhetik a hatalmat.
MN: Arra gondol, hogy a kisebb pártok több szavazatot kapnának arányos választások esetében?
JB: Igen, így gondolom. Elutasítom a Nemzeti Front politikáját, de lássuk be: képtelenség, hogy csak két képviselőjük van a nemzetgyűlésben, pedig a szavazatok több mint húsz százalékát szerezték meg. Arányos választások esetében többen is voksolnának, hiszen a választók biztosak lehetnek benne, hogy ér valamit a szavazatuk.
MN: Volt alkalma tájékozódni a magyar mezőgazdaság témakörében?
JB: Igen, olyannyira, hogy a könyvemet ki is egészítettem egy fejezettel a magyar kistermelők helyzetéről. Arról, ahogyan a földbérleteket Orbán a haverjai kezére játszotta. Ez egyrészt azoknak a termelőknek a szempontjából felháborító, akiknek szüksége volna ezekre a területekre, másrészt a kiválasztottakhoz áramló, százezrekre rúgó uniós támogatások miatt. Ez tovább mélyíti a szakadékot a kárvallottak és a kivételezettek között – ami nem az EU hibája, hanem az Orbán-kormányé. Amikor a populisták Brüsszelre mutogatnak, nem mondanak igazat. A bajok forrása Magyarországon van, ahol egyrészt újra kellene osztani ezeket a területeket, másrészt ki kellene alakítani egy támogatási rendszert a legkisebb gazdaságok támogatására. Ez nem történt meg, pedig az uniós közös agrárpolitika a jelenlegi formájában is 1500 eurós határig lehetővé teszi az ilyen támogatást.
