„A Bohémélet majdnem az egész világon a rendezők elhanyagolt és mellőzött mostohagyermeke. A második felvonásban ugyan mindenütt csinálnak egy kis szegényes zűrzavart, de a többi csak úgy magától adódik.”
Felette irigylésre méltó, ha valaki egyszer csak talál otthon, a szekrénye mélyén egy kis barna táskát, amely tele van a nagyszülei addig ismeretlen első világháborús leveleivel és naplójával.
Hogy ő lenne az angol Philip Roth? Nem, én inkább a zsidó Jane Austen vagyok – válaszolta erre A Finkler-kérdés Booker-díjas szerzője, akivel új regénye, a Zs hazai megjelenése alkalmából beszélgettünk.
Anyja kubai énekesnő, apja magyar báró volt, ő pedig amerikai slágeríró lett: a Livin’ on a Prayert, a Poisont vagy épp a Livin’ la Vida Locát szerezte. Magyar származásáról és a slágerírás szabályairól beszélgettünk vele.
Holokauszt és Hollywood, zsigeri hatás és vizuális újítás, nézőkbe vetett bizalom és az utolsó figyelmeztetés – a filmrendezővel, az esztétával és a művészettörténésszel néhány órával azután beszélgettünk, hogy Nemes Jeles László filmje megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart.