rés a présen

A fénytechnika bármire képes - Joó Gábor vj

  • rés a présen
  • 2013. május 3.

Kultúra

"A fény szempontjából a legnehezebb szép sötétet létrehozni" - a Corvintető vj-jével a fénytrendekről, a szakma kihívásairól és a szép sötétről is beszélgettünk.

rés a présen: Mennyire fontos része a rendezvényeknek a fénytechnika?

Joó Gábor: Bizonyos helyszíneken két gyertyával már csodákat lehet művelni, de van, hogy százával kell pakolásznunk a lámpákat a megfelelő hangulat eléréséhez. Egy szórakozóhely esetében a rendezvény világítása ugyanúgy fontos, mint a zene. A zene megalapozza a hangulatot, de az i-re a pontot a fények teszik fel. Ha egy rendezvény után azt mesélik, hogy milyen jó volt a buli, akkor ott már a fények hatásai is közbeléptek.

rap: Mik a fénytrendek a Corvintetőn?


JG: Trendeket nehéz felsorolni. A LED-ek terjedésével csak a kreativitásunkon múlik, hogy merre indulunk el, de mindenképpen előnyt élveznek a színek. Megjelentek a nagyobb vetített felületek, és szokatlan helyeken bukkannak fel kiegészítések. A Corvintető alapelgondolása is ennek reményében született. A koncepciót a tulajdonosok és a belső építészek álmodták meg, nekünk a megvalósítása maradt. A mázlink az volt, hogy 4 éve fejlesztettünk egy rendszert, melynek végterméke szinte megegyezett az alapötlettel. A cél egy teljes teret betöltő, változatos mozgással, színváltásokkal tűzdelt felület kialakítása volt, amelyet ugyanúgy élvezhet, aki alatta tombol, és aki távolabb ül. Minden helyszínen más megoldást alkalmaztunk a változatosság érdekében. A fények minden szomszédos helyiségből átköszönnek, hogy kedvet csináljanak, átcsábítsanak. Ezzel próbáltuk meg a helyet "megmozgatni", folyamatos változásra bírni.

 

rap: A tető felújítása óta hogyan változtak a bulik?

JG: Színesebb, erőteljesebb és változatosabb lett a helyszín világítása. A hely megtartotta underground jellegét, de igényesebb és modernebb lett, a zene és a hangulat mellett teret kapott a fény is. A zenei háttér fejlődésével lehetőségünk van a világítás elemeit is fejleszteni, ezzel is izgalmasabbá és változatosabbá varázsolni a helyszínt és a rendezvényeket. Szakmailag nagy kihívás a naponta változó stílusú zenékhez alkalmazkodni.

rap: Van olyan zene, amit nagyon szeretsz fényesíteni?

JG: A törtebb ütemeket szeretem, de ebben a technikai rendszerben mindenki önmagát adhatja, a saját stílusának és a bulinak megfelelően. Minden estét külön-külön élőben keverünk, így garantáljuk magunknak is a változatosságot és a kihívásokat.

rap: Mennyire lehetsz önálló, s mennyire kell öszszedolgoznod a fellépőkkel?

JG: A buli a zenéről szól, a vj csak kiegészíti. A dj-től függetlenül dolgozunk, mégis teljesen hozzá igazodva. Nem egy előre programozott pultot vezérlünk, hanem élőben, a zenére tekergetjük a gombjainkat. Amilyen szépen felemelhetünk egy hangot, kiállást, annyira tönkre is tehetjük. Rendszeresen elemezzük a fellépőket, és az adott bulihoz igazítjuk az estét. Jó érzés kicsit részesülni a dj örömeiből.

rap: Honnan jönnek az ötletek, az ihlet?

JG: A munkáinkból, tapasztalatainkból inspirálódunk. Figyeljük a szakmát és a környezetünket. A fényelés nem a pillanatnyi lelkiállapot kivetülése, hanem önkifejezés. Szerintem a fényeknek megvan a maguk pszichológiája, az emberek "irányíthatók" általa, és ebből kiindulva kijelenthetem, hogy a fénytechnika bármire képes.

rap: Mik lesznek a legközelebbi rendezvényeid?

JG: A Corvintetőn mindig megtalálható vagyok, és jön a fesztiválszezon is. Jelenleg építés alatt áll több magyar és külföldi szórakozóhely, amelyek munkálataiban a tető fénymunkásai is részt vesznek.

rap: Mi a jó a sötétben?

JG: A fény szempontjából a legnehezebb szép sötétet létrehozni. A rengeteg kültéri fényszennyezés miatt ritka az olyan helyszín, ahol 100%-os fényerőben dolgozhatunk. Ezt meg kell becsülni. Nem utolsósorban baromi jókat lehet sötétben aludni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.