Kultúra

Lord Mouse and the Kalypso Katz

A calypso mint zenei stílus Trinidadról származik, és korábbi, látványosan felívelő népszerűsége már jó néhány évtizede kihunyni látszik - még a szülőhelyén is. Most az "autentikus" calypsóról beszélünk, semmi elektronika, semmi dobfelszerelés. A magát Lord Mouse-nak nevező fiatalembernek a hírek szerint történetesen éppen ez a műfaj akadt be, alig hozzáférhető régi calypsofelvételekre vadászott éveken át.
  • - kt -
  • 2014. március 6.

Actress: Ghettoville

Darren Cunningham a 2010-es, második Actress-lemez (a Splazsh) bass musictól áthatott, finoman játékos technójával lett az előremutató elektronikus zenét kedvelők titkos sztárja.
  • Lang Ádám
  • 2014. március 6.

SOUMM, NFZ

SOUMM, NFZ, Müpa, 1400 néző, vezette Kocsis. Az első félidőben nyelvrokonunk, a zenetörténet tán legnagyobb whiskyfogyasztója, Sibelius uralta a mezőnyt. A sógor Halál című darabjához komponált Valse triste, bár nyitó szám volt, mégis teljes koncentrációval, csipkefinomságú hangszeres felrakásban szólalt meg. Csajkovszkij a melodikus íveket, Richard Strauss a ritmus ironikus szabadságát irigyelhette.
  • - ba -
  • 2014. március 6.

"Schubert jól szól éneklő fűrészen" – Ágoston Béla dzsesszzenész

Önmagát egyszerűen csak zeneközelítőnek nevezi. A hangszereknek, amin játszani tud, valamint aktuális formációinak se szeri, se száma, bár ami az utóbbit illeti, szerinte egy is elég volna, csak nincs kivel. A dzsesszzenésszel a belefáradásról, a gauguini távlatokról és a szeptemberi Zuboly-koncert kapcsán az együttes lehetséges újjáalakulásáról is beszélgettünk, valamint egy ötletről, amelynek magját a Boney M. plántálta el benne.
  • Szaksza Vendel
  • 2014. március 4.

A Scarlett menet – Spike Jonze: A nő

Fiú és lány találkozik, fiú és lány egymásba szeret, fiú és lány közé éket ver az élet, fiú és lány újra egymásra talál, vége. Amióta világ a világ, ilyen megejtő egyszerűséggel bonyolódnak a szerelmi történetek a mozivásznon. Persze kisebb eltérések mindig lehetnek, változhat a nemek aránya, a szelek iránya és ma már nem divat világtalan virágáruslánynak lenni.
  • - köves -
  • 2014. március 3.

"A legnagyobb strici a szegénység" - Maros Anna forgatókönyvíró

A Zürichben élő magyar származású írónő férjével, a rendező Men Lareidával közösen készítette el a Viktoria - A Tale of grace and greed című svájci filmet. A hosszú kutatómunkára, számtalan interjúra alapozott mű a Magyarországról Svájcba érkező prostituáltak sorsát igyekszik feltárni, játékfilmes eszközökkel. Az alkotók, bár pályáztak a Nemzeti Filmalapnál, Magyarországról egy fillért nem kaptak magyarokról szóló, magyar színészekkel leforgatott filmjükhöz. Úgy tudjuk, a Viktoriát magyarországi mozikban is forgalmazzák - talán már tavasszal. A beszélgetés Zürichben készült.
  • Koltai Susi (Zürich)
  • 2014. március 2.

Szörnyek évadja – Woody Allen és a pedofíliavád

Hamarosan tudni fogjuk, hány Oscarral jutalmazza ma este Hollywood Woody Allen filmjét, a Blue Jasmine-t. Az viszont talán sosem derül ki, hogy mi igaz a rendezőt ért molesztálási vádból. Összeszedtünk mindent, ami a rusnya ügyről jelenleg tudható.
  • Iványi Zsófia
  • 2014. március 2.

Cannes, 2002: Az elmaradt nászéj

Volt nagy jövés-menés a pálmák alatt, de holnap már senki nem emlékszik semmire. Kerestünk hát valami állandóságot, valami értéket e cifra butikban. Egy embert, aki nem nyilatkozik se hetente, se akárkinek. Alain Resnais-t találtuk, a Tavaly Marienbadban, a Szerelmem, Hirosima rendezőjét.